Rancz Mónika: Interjú a tigrissel

Gianina Cărbunariu Hétköznapi emberek című drámakötetéről
A Játéktér 2021/3. számából

Az állatkert nagyvadja, Mihaela, a tigris kisétál a nagyvilágba. A fogságban született elhagyja a ketrecet, és tesz egy kört a városban. A szabadság első pillanatában beugrik egy taxiba, de a sofőr állandó fecsegésétől el sem tudja morogni, hova menne. Talán nem is fontos. Kinyílik a világ, és őt nem érdekli a háttérzaj, sem a kérdések, sem a válaszok. Szinte némán teszi meg hosszú útját, csodálkozva, elborzadva, gyönyörködve. Mire visszaindulna, utolérik, lelövik. Ez az a történet, melyet Giania Cărbunariu nem mesél el. A Tigris (korábban A szebeni tigris) című darabjában egymás után fűzött interjúrészleteket olvashatunk azoktól, akik látták, végigkövették a nagyvadat, találkoztak vele az állatkertből ki- és majdnem visszavezető útján. A tigrissel nem készül interjú – a meg nem értett, a meg nem kérdezett története néma marad. Cserében bőven hallunk a taxisok, hajléktalanok, turisták, galambok, varjak, verebek, nyugdíjasok, autótulajdonosok, doktornők, bankfiók-igazgatók és -alkalmazottak, gondozók és állatok történeteiből. Miközben Mihaeláról mesélnek, valójában magukról beszélnek. A szibériai tigris a hiánya által van jelen, körberajzolva, rámutatva és nem megjelenítve, határozott, mégis megfoghatatlan ottlétével pedig kinyit valamit abból a világból, amin átsétál.

Cărbunariu ilyen tigrisléptű szövegeit olvashatjuk az UArtPress drámafordításokért elkötelezett DramArt sorozata első kiadványában.^[1] A szerző öt darabját gyűjti egybe a Hétköznapi emberek című kötet. Az egyes darabokat összeköti egyfajta vállalt nézőpont, a társadalmi kérdések szemlélete, az elhivatott közeledés az etikai problémák fele. Ez a törekvés azonban nem erőszakos, a megelevenedő tigris puszta nyugalom. A szavak, melyek a színpadra kívánkoznak, nem szétzúzni hivatottak a valóságot, hanem kitapintani azt. Ez a fajta viszonyulás pedig állandó odafordulást teremt az olvasóhoz, és még inkább a lehetséges nézőhöz. A szövegek ugyanis elsősorban nem papírra készültek, Cărbunariu rendezői munkája során indult a szövegek keresése után, s így öltenek azok testet, mindig a konkrét színpadi gyakorlat felől, vagy ahogy Boros Kinga az előszóban megfogalmazza: a szerző „azért ír, mert rendez” (7.). Az írások így valóban mutatnak egy kereső mozzanatot, a kutatást a megfelelő mozdulat, a néző-színész kapcsolat, a szituáció lehetőségei után. A szövegben foglalt kiáltozik a megcselekvésért. Az előszó rámutat, hogy nehézkesen nevezhető meg a fordítások eredeti kézirata, hisz az az előadásban alakul, a hangzó és le nem rögzíthető szöveg lenne az, a leírt voltaképp csak töredékként viszonyul előbbihez. Ez azt is jelenti, hogy a darabokban él az igény a kinyílás felé, hogy dolgozzanak belőlük vagy általuk. A tigris minden sorban kikívánkozik a ketrecből. A szabadságvágy a formában is tükröződik: többnyire mozaikosan szerkesztették össze a jeleneteket, laza szál köti azokat egymáshoz, és még akkor is, ha valós történet nyomán alakultak, nem az arra való utalás válik érdekessé, mintegy kommentárszerűen, hanem a drámai egységek egymáshoz való viszonya, a megteremtett világon belül létrejövő önálló jelentések, melyek aztán elvezethetnek valamiféle (jellemzően romániai, de nem kizárólag) társadalmi kérdésfelvetéshez. Töredékekkel találkozunk, de nem kirakósszerűen elrendezve – a darabok nem összeilleszthetőségük folytán válnak érdekessé, hanem viszonyaikban, melyben ugyanolyan szerep jut a ki nem mondottnak, mint a leírtnak. Ezekben a résekben alakulnak a szituációk, a karakterek, a jelentések. Így lehetséges, hogy a szövegek nem kommentálnak, és nem is figyelmet hívnak fel ilyen vagy olyan problémákra, hanem érzékenyítenek irányukba. Cărbunariu mindenkit megkérdez és szóra bír, lényegében mégis a néma tigrissel készít interjút.

A kötet első drámája, a mady-baby.edu egy rémálom sorstörténetet, kifordított felnövéstörténetet mesél, azt, ahogy Mădălinából Mady lesz. Írországba utazik, ahol holt- és szentbiztos, hogy híres-neves táncosnővé válik. „Cucc” Voicu, a barátja megígérte. Az a Voicu, aki a 14 éves lányt az iskolából hazafele szólítja le, és elcsábítja az új világ ígéretével, amihez csak annyi kell, hogy megtanuljon angolul. És egy hamis vízum, ez utóbbi gyorsan megszerezhető. A lány Madyként lép át az idegenbe, ahol más nyelvet nem tanul meg, mint a kiszolgáltatottakét. A tánckarrier várat magára, de addig Voicu keres neki állást, vagy pontosabban keres rajta állást, még pontosabban áruba bocsátja a Mady nevű testet. A vizuális művészeteket tanuló Bogdan vizsgafimjének alanyaként talál rá a lányra, majd operatőre lesz a nagy filmvállalkozásnak (téma és tartalom: a Mady nevű test és Voicu ölelkezése) és egyben részese a hármuk (nem társ) szövetségén alapuló triónak. Végül az egyik legesélyesebbjévé válik a Mady hasában növekvő gyerek apaszerepére, ami folytatásának, állítja Voicu, nem lenne jó kihatása Bogdan további terveire. Mady nem létezik ebben az országban, így senki nem tudja meg, hogy megrugdossák hasában a kis emberrel. Kivételesen az mégis megláthatja, akinek Voicu (mondjuk zsarolási szándékkal) megmutatja az eseményről általa készített felvételt. Sakk-matt, Bogdan. Sakk-matt, Mady nevű test.

A mady.baby.eu egy koherens történetet mesél anélkül, hogy a jelenetei lineáris összefüggések mentén lennének szerkesztve, álomszerű, a játékot szolgáló közbeékelésekkel tűzdelve halad a dráma. A kötet további darabjai kevésbé mutatnak koherenciát a jelenetek között, párhuzamos megszólalásokat és történéseket követünk, melyhez a drámák mintegy keretként szolgálnak, egymás mellé tűzött képek ezek, melyek között az összefüggés az olvasóban/nézőben formálódhat meg. A korábbiakban említett Tigris interjúkat gyűjt össze az állattal találkozókkal, melyek mentén végigkövetjük a tigris útját, de emellett mindegyik megszólaló egy-egy erősen tipizált, néhol jóleső humorosságig karikírozott alakként mutatódik fel. Mindenki viszonyul valahogyan a szabadságát üldöző nagyvadhoz, egyesek szolidárisak vele szemben, mások szolitárisak. A szolitaritás a szövegben alakított szójáték (Csűrös Réka és Patkó Éva nagyszerű fordításában)^[2] ahhoz a jelenséghez társítható, amikor véresen komolyan megmutatjuk és átéljük álszolidaritásunkat, közösen együtt, de mindezt olyan távolságból, hogy legyen idő egy összekacsintásra, azt is rejtve, mégis jól láttatva. Ebben a dupla vagy áljátékban úgy teszünk, mintha úgy tennénk.

A Tigrisben megalakított kifejezés a harmadik darab címében jelenik meg újra. Öt egymással közvetlenül összefüggésben nem lévő „jelenetet” fog össze a Szolitaritás. Az utolsó részben, talán a kötet egyik legmegfogóbb részében, egy taxisofőrt követünk, aki egy családtag betegségének magas kezelési költsége okán túl kell adjon mindenféle ingóságán, berendezési és használati tárgyain. A rokonok segítő kezet nyújtanak a megszorultnak, szolitárisok, és kivásárolnák a tulajdonából – gyakorlatilag messze áron alul, olyan mottókkal élve, mint az „Eső után… napsütés”. Nyilván az összeg semmire sem elég, taxizni kell, rohan a legjobb fuvarok után, s ebben a kergetésben el is veszti azokat, mígnem egy kereszteződés előtt megáll a gép, a taxi nem mozdul. A háttérben mosódottan hallja a többi autós szitkozódását, látja a rendőr integetését, érzékeli a valóságot. A taxis beleragadt a pillanatba, a reményvesztettség elmét ellepő fáradtságába. Szemébe süt a nap.

A következő darab, az Eladó / For sale ugyancsak a felvásárlások körül formálódik: a parasztok kezén lévő földbirtokokat, amelyek eszköz, pénz és erőforrás hiányában parlagon hevernek, külföldi befektetők szerzik meg vagy bérlik ki. Ez a történés teremt keretet azoknak a jeleneteknek, amelyek különböző nézőpontokat képviselőket vonultatnak fel: egyrészt befektetőkét, de hangsúlyosan inkább parasztokét, akik végül ugyanezeken a földeken dolgoznak, akiket átvertek a hozzá nem értésük miatt, vagy akiknek a földjein esetleg féllegalitásban kutatnak értékes nyersanyag után. Kisemberek tragédiái, kiszolgáltatottságuk, az erőfölénnyel szembeni alávetettségük történetei.

Az utolsó dráma, a Hétköznapi emberek már nem ebben az értelemben vett mindennapiságokat mutat fel, itt a szereplők olyan kivételes emberek, akik nem globális jelentőségű óriásbotrányok, hanem lokális visszaélések, korrupciós cselekmények kapcsán válnak whistleblowerekké. Ők azok, akik meg akarják válaszolni az olyan kérdéseket, hogy hová folyik el a pénz, miért nem biztonságos az autópálya újonnan átadott szakasza, miért nem működik az egészségügy. Pontosabban a kérdésekre nem akarattal keresik a választ, hanem valami belső szükségletből kell reagálniuk, rendellenességre, törvénytelenségre bukkannak, és úgy gondolják, felelősségük megtalálni és felfedni mások előtt is az emberi hibát, és hogy mi, ki okozta. Ezeknek a hétköznapi embereknek többnyire azonban nem válik javukra, amit felfednek, a feljelentéseik után áthelyezik, lefokozzák, kirúgják, megszégyenítik őket. A nem hétköznapiságuk végül abban nyilvánul meg, hogy mindennek ellenére sosem bánják meg, ami történt. Még akkor sem, ha nem történt semmi.

Az öt dráma alkotta kötet az általánosban rejlő tipikust hozza előterébe, Hétköznapi emberek, mondja (találóan ehhez a legtöbb szereplő nem kap személynevet, a szöveg csak lányként, taxisként, birtokosként, dokumentárként stb. hivatkozik rájuk), és néhol nevetnünk kell ezeken a karikírozva elrajzolt figurákon. Nevetni mégsem ér. A tigrisbőrbe bújtatott problémákat nem tudjuk a szolitaritás hazugságai mögött eltűnni hagyni. A hiányok és rések dramaturgiája hangosabb, minthogy befoghassuk a fülünket. Cărbunariu a darabokban ugyanakkor nem valami mellett vagy ellen áll ki, és minket sem kér fel rá, sokkalta inkább abban akar segíteni, hogy a megértésünk a kihallásban formálódjék. Meg kell hallgatnunk a tigrissel folytatott interjút.

^[1]Gianina Cărbunariu: Hétköznapi emberek. (Szerkesztette Boros Kinga, sorozatszerkesztő: Albert Mária.) UArtPress – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Kiadója, Marosvásárhely, 2020.
^[2]A kötet első két darabját Csűrös Réka fordította, a rákövetkező hármat Patkó Éva. A „szolitaritás” kifejezés mind a második, mind a harmadik darabban megjelenik, tehát mindkettejük fordításában felbukkan.