Proics Lilla: Sarokszínház

24-én reggel a pár pelyhet szállingózó hóban ült a férfi a sarki cukrászda oldalablakában, ébredező kábulattal nézte hol a troliról, hol a csuklósbuszról leszállókat. Az autókra csak akkor emelte a tekintetét, ha dudáltak, vagy nagyot fékeztek, egyébként a kezét nézte, elgondolkozva.

Az egyik troliról az ajtósziszegés után elsőként szállt le egy fiatal nő kisfiúval kézenfogva, utánuk egy idősebb. Megálltak a villamosmegállóba igyekvő sodrásban, többen oda is morogtak nekik, hogy jobb helyet nem is találhattak volna, de egyikük sem zavartatta magát. A fiatal nő odahúzta a gyerek kezét az idősebbhez, de az nem akart átfogni a másik kézre. A sírás felé hajló, elnyújtott nemre felállt a férfi és egyet lépett feléjük, de a gyerek addigra már az idős nő kezét fogta, és mindhárman indultak a villamosmegálló felé. A férfi utánuk. Ők hárman átmentek a zöldön, de amire a férfi odaért, már piros volt a lámpa. A kocsisorral jött egy villamos is a belváros felé, az idős nő sietve, a gyereket maga után húzva el is érte a tömeggel. A fiatal addigra ott állt a körút túloldalán, a fenyők közt.

A férfi a következő zölddel átment a villamosmegállóba, megállt a zebra szélén és onnan nézelődött. Amikor jónéhány zöldhullám után megjelent a fiatal nő egy műanyag hálóba húzott embermagasságú fenyővel, amit gondosan maga elé tartott, a férfi visszament vele a sarokra, ott megállt, nem követte tovább a túlsó megállóba, csak nézett utána.