PINTÉR BÉLA ÉS DARVAS BENEDEK PARASZTOPERÁJA BÉRLETBEN A FIGURÁNÁL

PINTÉR BÉLA ÉS DARVAS BENEDEK PARASZTOPERÁJA BÉRLETBEN A FIGURÁNÁL

Április elején Magyarország egyik legjelentősebb színházi alkotóműhelye, PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA érkezik a Figurához. Pintér Béla rendezésében a Parasztopera című, immár klasszikussá vált darab több, mint 10 éve került bemutatásra és a nagy (Európa szintű) sikereknek köszönhetően azóta is szerepel a társulat repertoárjában. A produkcióra április 2-án, szerdán este 19.00 órától kerül sor a Figura nagytermében, ez alkalomból érvényes a Ferenczy István-felnőttbérlet és a Páll Vilmos-pedagógusbérlet. A Salamon Ernő-diákbérlettel április 3-án, csütörtök délután 15.00 órától lehet megtekinteni az előadást. Jegyek válthatók mindkét napra: felnőtteknek 20 lejbe kerül, diákok és nyugdíjasok számára a jegyek ára 10 lej. Megvásárólhatók a színház jegyirodájában munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között, vagy előadás előtt a helyszínen. Jegyfoglalás a 0752-227-751-es telefonszámon, vagy a org@figura.ro e-mail címen.

Az egyedülállóan sokoldalú színházi alkotó, Pintér Béla célja, hogy társulatával együtt, a társadalom és saját személyének kritikus-ironikus megfigyelései alapján, a klasszikus drámai hagyományra épülő, eredeti, kortárs, a mai magyar társadalmat érintő, egyszerre megrázó és szórakoztató színpadi műveket hozzon létre.

Pintér Béla, aki egyben a darab szerzője is, így ír az előadásról: „A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel opera formában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen. Bocsássák meg nekem, ha egyelőre csak annyit árulok el belőle, hogy lesz benne néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság. Akinek tetszik, nézze  meg többször is!”

Szereplők:

A vőlegény – Pintér Béla
Anyja – Baranyi Szilvia
Apja – Tóth József
Mostohatestvére – Enyedi Éva
A menyasszony – Nagy-Abonyi Sarolta
Anyja – Szalontay Tünde
Apja – Bencze Sándor
Állomásfőnök – Thuróczy Szabolcs
Az idegen – Deák Tamás

Zenészek:

Darvas Benedek – csembaló
Nyíri László
– hegedű
Pelva Gábor
– hegedű
Veér Bertalan – hegedű
Póta György
– bőgő

Díszlet: Horgas Péter, Tamás Gábor

Jelmez: Benedek Mari

Fény: Varga László

Technikus: Kulifay Tamás

Korrepetitor: Berecz Bea

Gazdasági munkatárs: Inhaizer Gyula

Produkciós munkatárs: Hidvégi Anna

Rendező munkatársa: Hajdú Rozi

Zeneszerző: Darvas Benedek

Írta és rendezte: Pintér Béla