
Péter Izolda: Együttlélegzés Suzukival
Suzuki-módszer: tréning a Shoshinnál
Fotók: Tamás György, Shoshin Színházi Egyesület
Tizenkét fiatal – fiúk és lányok –; egy „mester”, oktató, vezető, valaki, aki ezen a közösségen kívül áll; a kolozsvári Ferences kolostor refektóriuma; egy rövid, de tömör júniusi hétvége;közös érdeklődési kör, ami nem más, mint a színház. Ennyi elég is ahhoz, hogy a Shoshin Színházi Egyesület szervezésében létrejöhessen a Suzuki Módszer Tréning. Egy olyan képzés, amely a kötött forma ellenére szabadságot, erőt és energiát tud nyújtani az egyén számára, ahol megtapasztalhatja a közösségben, egységben való létezést. Kezdjük is a tréninget. Basic position! Zene!
A Suzuki-módszer Tadashi Suzuki japán színházi rendező, gondolkodó, író nevéhez köthető, aki egy japán falucskában, Togában megalapította a Toga Art Centert és a SCOT-ot (Suzuki Company of Toga). Ahogyan Kozma Gábor Viktor írásában is olvasható,[1]a módszer az előadások elkészítése közben született meg és formálódott. A társulat maga is napi szinten dolgozik, a színészek a készülő előadáshoz szükséges gyakorlatokat végeznek. A módszer a japán színház különböző tradícióira támaszkodik – mint a nó és a kabuki –, és azokat a kortárs színházi gondolkodással ötvözi. A hagyományos formákkal dolgozó, a jelenben folyamatosan alakuló módszerről van szó.
A tréning tudatosan kialakított rendszer, amely a teljes fizikum mellett a képzelőerőt és érzelmi központot is számításba veszi – írja esszéjében Kozma Gábor Viktor. Mindehhez pedig figyelemre van szükség, egy nem hétköznapi figyelemre. Napjaink társadalma, a „mai ember” eléggé elfelejtett figyelni, nem csak társaira, de önmagára is. Megszokásokkal teli, jónak vélt személyes kis rendszerekben élünk, bár sokszor még ezekben sem tudunk rendet tartani. A szemét mindenhol jelen van. Nem csak kívül, belül is. Gondolataink, érzéseink szemetesek, folyamatosan csapongnak: a fő gondolat mellett mindig jelen vannak a mellékszálak, amelyek megtörik, elterelik a lényegről a figyelmet. E pár nap alatt, a Suzuki-tréningek során éppen erre nem volt időnk és esélyünk.
Trénerünk, Kozma Gábor Viktor legtöbbet használt kifejezése a basic position és a keep attention után a use your imagination volt. Ezek a gyakorlatok tartópillérei. Ha ezek megvannak, elkezd működni valami, amit nem könnyű leállítani. Gábor testközelből találkozhatott ezzel a formával a Suzuki székhelyén, a Toga Art Centerben. Sok tapasztalattal rendelkező lelkes fiatalember, aki lendületesen adja át tudását, humorral és lazasággal fűszerezve. Ha kell, erőt sugároz, ha kell, kedvességet, ha kell, nyugalmat, éppen mire van szüksége a közösségnek. Megjelenése egyaránt mutat nyugalmat és erőt, amelyek a Suzuki szerves részét képezik, mindkettő egyszerre van jelen egy-egy megtett mozdulatban.
A módszer lényege az egyszerűség. Hétköznapi mozgásformák, mint ülés, állás, járás, dobbantás, lassú mozgás együttesei és változatai során a tréningezőnek egyszerre kell a térre, a társaira, esetleg a zenére, vagy éppen a japán nyelvű vezényszóra figyelnie. Ezek mellett egy belső képpel van folyamatos viszonyban, hangtalan párbeszédet, monológot alakít ki az általa elképzelt szituációban, írja Kozma Gábor az említett esszében. „Ezáltal válik a tréning fizikai edzés helyett színésztréninggé.” Fizikai szempontból eléggé formalizált elemekről van szó, kötött gesztusok vannak, viszont az érzelmek, a belső munka szempontjából a tréning szabad utat enged. Így van az, hogy a külső és belső viszonya ellentétes, és ez az ellentét alakítja ki azt a fajta ösztönös energiát, erőt, amelyet sugároz a cselekvő.
Lényeges szerepet játszik a Suzuki-módszerben a láb technikája. Ez lényegében nem áll másból, mint dobbantások, lépegetések sorozatából. Azonban a láb tudatosan és határozottan kialakított formái egyfajta magabiztosságot adnak a cselekvőnek, amelyben az érzelmek, gondolatok szabadon áramolhatnak az egyén által kialakított rendszeren belül a képzelőerő segítségével.
Nézzük csak meg, hogyan is történik mindez gyakorlatban. A képzésen résztvevők, jelen esetben az a tizenkét ember a tér különböző pontjaiban felveszi az alapállást (basic position): ez egy kötött pozíció zárt sarokkal, kissé hajlított térddel, egyenes gerinccel, test melletti karral, összezárt tenyérrel. A gyakorlat többnyire zenei kezdéssel indul és a zene leállásával zárul. A háromperces zenében a dob hangja dominál, erre kell szabályos ritmusú dobbantásokat végezni, amelyek intenzitása és tempója nem változhat, amellett, hogy a test a szabályos tartásban marad. Mindezek mellett a belső munka szervesen jelen van. A gyakorlat alatt a saját belső világ folyamatos fenntartása, a szituáció és viszony éltetése a cél, miközben a külső formát a fizikai fáradtság ellenére fent kell tartani.
Biztosíthatom, hogy meg lehet csinálni. A napi szintű gyakorlás után túlléptünk a saját fáradságunkon, és a befektetett energia többszörösen felhalmozódott a testünkben. A harmadik nap a gyakorlat végén Gábor mosolyogva mondta, hogy az nem csak három percig tartott, mivel a zenét újraindította, nekünk pedig a végszó zenei jelre volt. Nem tűnt fel, hogy a gyakorlat ezúttal tovább tartott, mivel a figyelmünk máshol volt, az energia vitt előre.
Bár egyénekként saját helyzetekkel, viszonyokkal dobogunk a térben, egymással fizikai kapcsolatot nem létesítve, de mégis csoportként vagyunk jelen a közös energia, az egyforma mozgás miatt. Az egyéni gyakorlatok mellett a tréningben páros, kisebb csoportos feladatok is jelen voltak, amelyek már az Anna-Marie Blinktől tanult Voice-technika részét képezik. Ezek során a bizalom kialakítása mellett a cél az ellazulás, a viszony kialakítása elsősorban magammal, majd a velem fizikai kontaktusban lévő partnerrel. Nem történik más, mint hogy az egyik fél ölében, karjaiban ül, fekszik a partnere, egy másik test, amelyet ő különböző kellemes ingerekkel stimulál: ringatja, dúdol neki, simogatja, a légzésére figyelve. Ezáltal mindkét félben kialakul egy másfajta nyugalom, és a képzelőerő dolgozni kezd. Elsőre úgy hangzik, mint egy relaxációs feladat, ami kezdetben az is, de amikor kialakul a nyugalom és a kapcsolat a partnerrel, akkor a gyakorlat maga is átalakul.
Egy tucatnyi ember, akik napi nyolc órában csinálnak valami mást, teljesen mást, mint eddig, de mégis ugyanazt. Dobogni mindenki tud, lélegezni mindenki tud, figyelni mindenki tud, képzelőerőt használni mindenki tud, de ezeket egyszerre egy kötött formában alkalmazni már nem annyira egyszerű. De nem is lehetetlen: csak hagyni kell, hogy a testünk vezessen, ami nemtől és kortól független. Ez alatt a pár nap alatt kicsi és nagy együtt dolgozott, együtt fejlődött. Voltak itt elsőéves színisek, harmadévesek, felvételi előtt állók, szakmában dolgozók, akik a gyakorlatban mind eggyé váltak, közösséggé és cselekvővé. A Suzuki összehoz, összemos. De most ennek a zenének vége.
[1]A Suzuki-módszer ismertetése során a szerző Kozma Gábor Viktor következő esszéjére támaszkodott: “Az előadás akkor veszi kezdetét”. A Suzuki-módszerről. Lásd: https://www.jatekter.ro/?p=22680.