Péter Emőke: Csíki csodavárás
Fotó: Sándor Levente
„valami csodában hisznek, amely sohasem következik be, valami megváltót remélnek, akinek ki kéne vezetnie magukat innét…”
(Krasznahorkai László: Sátántangó)
A Csíki Játékszín színpadának jobb oldalán, díszletelemként kocsma, amelyet egy lányát egyedül nevelő kocsmáros menedzsel. Ebbe a vidéki kocsmába idegen érkezik, aki felkavarja a településen élők megszokott mindennapjait: zűrzavaros éjszakák és találgatásokkal teli nappalok váltják egymást. A bizonyosság és a kétely hullámzását egy másik idegen megjelenése nyugtatja le vagy/és borzolja fel.
Nagyon tömörré így sűríthető össze a Csíki Játékszín két előadásának cselekménye. A Portugál és A Nyugat hőse színtere majdnem felcserélhető, annak ellenére, hogy egyik magyarországi, másik írországi településen játszódik. Lakberendezési szempontból egyik kocsma otthonossá zsúfolt stílustalan, másik kocsma precízen sárga és fekete, loft stílusú. A megérkező második idegen az egyikben egy feleség, a másikban egy apa.
A cselekmény alakulása során mindkét előadás kikacsint a jelenbe – azaz modern elemeket is magába épít. Ilyenek: a háttérben kivetített film, a pink fülhallgatóban felcsendülő zenei stílus, a silent disco tánclépések.
A távolról érkező idegentől néhányan félnek, mások remélnek, mint Krasznahorkai Wenkheim bárójától (lásd: Báró Wenkheim hazatér). Van, aki segíteni próbál rajta, más a haszonlesést fontolgatja. A megismerkedés folyamatában néhányan ösztöneikre, tapasztalataikra támaszkodnak, mások a szóbeszédre, pletykalapra, Facebook-bejegyzésre.
A színészek által tökéletesen megformált jellemek megtalálhatóak a Csíki-medence kocsmáiban. Ha magunkra ismerünk, az biztosan nem a véletlen műve. Rendelkezésünkre áll egy nyár, hogy a következő évad kezdetéig más inspirációs lehetőségekkel segítsük a Csíki Játékszín művészeit. Vagy nálunk olyan nincs, hogy langyosszarszerű mindennapokban és alkoholbűzben Somlyó felé fohászkodva várjuk a megoldást?
