Patkó Éva: Az előadás én vagyok

A Vsevolod Meyerhold című kötetről[1]

A temesvári román nemzeti színház kiadója, az Atent több évig havi rendszerességgel megjelenő színházi folyóiratot adott ki (Revista Atent), amely elsősorban – de nem kizárólag – az intézmény produkcióira fókuszált. Emellett színházi tárgyú könyveket is megjelentetett: saját előadások próbanaplóit, a színház drámaíró versenyének első díját elnyerő kortárs drámát, de a helyitől független színházi témákról, például Mejerhold színházáról vagy éppen a Romeo Castellucciéról[2] is jelent meg náluk kötet.

A Mejerhold-kötet a francia Mejerhold-szakértő, Béatrice Picon-Vallin könyvének fordítása, amelyben a szerző három fejezetbe csoportosítva közli a rendező írásait. A román nyelvű kiadás egy nagyon jó, ugyancsak a francia szerző által jegyzett előszót is tartalmaz, amely pontosan és olvasmányosan mutatja be a könyvet, és tömören vázolja fel Mejerhold pályáját. Szemmel láthatóan fontos szerepet szánnak az előszónak, hiszen a temesvári román színház ezeket a köteteket az érdeklődő szakmabeliek mellett főként saját közönségének szánja. Ada Hausvater igazgató hosszú távon gondolkodik, ezért a színház közönségét nemcsak tájékoztatni, de nevelni is akarja e kiadványok által, amelyek még kíváncsibbá tehetik a nézőt a színpadi művészetek iránt.

Ez a kötet közepes méretű, olvasmányos könyv. A három fejezet közül az első Mejerhold színházról szóló rövidebb írásait tartalmazza, a következő részek pedig Mejerhold rendezésmesterség kurzusainak kivonatait adják, helyenként egy-egy hosszabb bekezdés vagy épp csak egy mondat formájában. A második fejezet egy 1918-1919-es rendezésmesterség kurzus kivonata, amely fogalmakat tisztáz, és részletesen bemutatja, mi mindent kell tudnia egy rendezőnek. A harmadik fejezet már kifejezőbben tárgyalja tizenhat év távlatából ugyanazokat a témákat.

A könyvből egy színházfanatikus alkotó szól hozzánk. Ha dühös, azt mondja, hogy ki nem állhatom XY szerzőt; olvasóként még azt is elhiszem neki, hogy képes lenne a tettlegességig elmenni – mint ahogy ezt le is írja –, csak mert a nevezett nem az élő színház híve. Mejerhold nem finomkodik: a színházban profizmusra van szükség, azt pedig tanulni, elsajátítani kell, és folytonos edzésben tartani, mert a tehetség messze nem elég.

Mejerhold több ízben szajkózza az általa meghatározott színházi szabályokat, amelyekből nem enged, sőt, meg akarja győzni róluk hallgatóságát is. Ragaszkodik például ahhoz, hogy az egyes jelenetek hosszát mérni kell, és addig kell gyakorolni a színészekkel, amíg azok percre pontosan betartják a jelenetek időtartamát. Szerinte a rendező egyben díszlettervező is (ennek kortárs megfelelője a látványtervező- rendező lenne), és kötelező módon rendelkeznie kell zenei képzettséggel. Kifejti, hogy a szerző művét gondolati szinten kell mai kontextusba helyezni. A nézőt alkotótársként tiszteli, hiszen nélküle nem fejlődik az előadás, amelynek igazi próbái a bemutató után kezdődnek, sőt, az előadást tovább kell próbálni a nézők reakcióit figyelembe véve.

Az írásokból kiderül, hogy Mejerhold komoly harcokat vívott a deklamáló, olcsón szórakoztató és a szerinte művészkedő színházzal. Azzal is „eldicsekszik”, hogy sikerült a naturalista díszletet kidobnia a színpadról, és helyébe a kompozícióval dolgozó realista díszletet meghonosítania. Az orosz színház jövőjét kizárólag a groteszk stílusban látja.

A könyvben összegyűjtött írások kizárólag a színházról szólnak: nem tartalmazzák azt a politikai mellékízt, amit a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent fontos Mejerhold-kötetben érezhetünk.[3] Itt az alkotó jelenik meg, a maga felvállalt ellentmondásosságával, kirohanásaival és meggyőző érveivel. Valamint gonoszkodásaival együtt, hiszen olykor konkrét utalásokat tesz egy-egy színházi szakember botlására. Érezhető, hogy hallgatósága pontosan tudja, kiről is van szó, amikor a másoló (kopírozó) rendező tehetségtelenségéről, X színész okoskodásairól vagy a számára antipatikus szerzőről ír.

Egy-egy kulisszatitkot is elleshetünk Mejerhold rendezői műhelyéből. Ilyenek például: a beépített, hangosan reagáló néző jótékony hatása a közönségre, az előjátszás előnyei, a kulcsjelenetek megrendezése, mielőtt a kronológiai sorrendben vett jelenetek próbái elkezdődnek (ezt a módszert Harag György is többször használta), a szerző többi vagy éppen összes művével való ismerkedés a próbák elkezdése előtt, illetve a tanítvány fontossága, amennyiben valakiben megvan a saját színházi hagyaték átörökítésének szándéka.

Mejerhold a színész alkotói szabadságáról, a néző alkotói szerepéről, az előadást létrehozó szakemberek mindegyikének fontosságáról (nála alkotónak minősül a kellékes, meg persze a világosító is), de elsősorban a rendezőről ír. Szerénykedik, amikor az alkotótársak fontosságát ecseteli, de nem igazán tud, és nem is akar szerény lenni. Ez a könyv a rendező szerzőségét hirdeti. A színházi előadás szerzője Mejerhold számára nem más, mint a rendező.

Egy olyan színházi mester könyvét fogja kezében az olvasó, aki gondolkodásra késztet, és akivel nem lehet mindig egyetérteni, de a leírtak alapján tovább lehet vitázni vele. Stílusa véleményformálásra és annek kinyilvánítására kényszerít: te mit gondolsz a színházról, mert én, Mejerhold, ezt gondolom.
A must read!

_______________________________________

[1] Béatrice Picon-Vallin (szerk.): Vsevolod Meyerhold. (Ford. Codruţa Popov.) Colecția Atent (Atent Gyűjtemény). Mihai Eminescu Nemzeti Színház, Temesvár, 2012.

[2] Ez utóbbi már nem a Colecția Atent, hanem a Colecția Scena.ro részeként látott napvilágot. A temesvári román színház ugyanis a Scena.ro folyóirattal közösen is adott ki könyveket. Elsőként, 2011-ben a Momentul zero al teatrului. 25 de ani de Forced Entertainment c. könyv jelent meg, amelynek szerzője Tim Etchells, fordítója pedig Cristina Modreanu. A sorozat második darabjaként, 2012-ben Bonnie Marranca-nak a kortárs amerikai színházról írott könyvét adták ki Ecologii teatrale címmel – fordítását elsősorban Alina Nelega jegyzi. A harmadik a 2013-ban megjelent Teatrul Companiei Socìetas Raffaello Sanzio. Conversaţii cu Romeo Castellucci, Claudia Castellucci, Chiara Guidi, Joe Kelleher şi Nicholas Ridout c. kötet, amely három színházalapító és két kritikus között kibontakozó beszélgetéseket tartalmaz, a fordítás és az előszó Cristina Modreanu munkája.
(Szerk. megj.)

[3] Peterdi Nagy László (szerk.): Mejerhold műhelye. (Ford. Apostol András, Baranyai Ilona, Peterdi Nagy László.) Budapest, Gondolat, 1981.