Pálffy Zsófi: Menzesz, Tik-tok és az első dugicigizések

A Beszélnünk kell! című marosvásárhelyi tantermi előadásról
Fotók: Bereczky Sándor

Tantermi dráma, színházi nevelési program, drámapedagógia – ezekről a fogalmakról a szakmának elsősorban a budapesti műhelyek jutnak eszébe: a Kerekasztalosok, a Kávások, a PanoDráma, Kaposi László és a Marczibányi Téri Művelődési Központ. A színházi nevelésnek Magyarországon már néhány évtizedes hagyománya van, több fővárosi és vidéki színházban találunk a „rendes” repertoár mellett színháznevelési programot, dráma- és színházpedagógiát pedig egyetemi szinten is tanítanak. 

Egy szó, mint száz: mint minden Nyugatról felénk érkező divatról / dologról / hullámról, a színházi nevelésről is azt gondolhatnánk, hogy ideérve (Erdélybe, vagy konkrétan Marosvásárhelyre) nem tud már akkorát szólni. Meg aztán az osztálytermi előadások a középiskolásokról középiskolásoknak szólnak. Mi közünk nekünk ezekhez a kamasz-sztorikhoz? Mi már ebből kinőttünk – gondolja az okoskodó felnőtt-énünk. 

Ehhez hasonló hangok jelennek meg az én fejemben is, miközben a Beszélnünk kell!-re tartok – ez az első tantermi előadás, amit itthon, Marosvásárhelyen nézek, most rendhagyó módon nem az osztályteremben, hanem a színház egyik klubtermében. Mielőtt a valós célközönség, a diákok elé kerülne, a Beszélnünk kell előbemutatója egy másik, vegyes közönség előtt zajlik. Jelen van néhány középiskolás, akik részt vettek a devised-módszerrel készült előadás munkafolyamatában (improvizációk, beszélgetések, amelyekből a Beszélnünk kell-t a színészekkel együtt létrehozták), vannak kollégák a színházból, színis diákok és néhány meghívott tanár.

Az osztálytermi előadások Marosvásárhelyen elég spontán módon jöttek létre: a színészek a szokásos bérletnépszerűsítési kampányok alatt kezdték színházi tréninges játékokkal felkelteni a diákok figyelmét, akikről hamar kiderült, hogy rögtön „tapadnak”, azaz nagyon proaktívak és kíváncsiak, és szívesen vesznek részt a játékban. Ez az élmény adta a kezdő löketet Gecse Ramónának, a tantermi projektek koordinátorának és állandó színészének ahhoz, hogy belevágjon a középiskolás diákokkal való munkába. 

2018 óta több színészkolléga is részt vett a tantermi előadások létrehozásában, a mag B. Fülöp Erzsébet, Berekméri Katalin, Csíki Szabolcs, 2021-ig Kádár L. Gellért volt, illetve az újabbak, és az epizódszereplők: László Csaba, Ferenczi H. István, Fodor Piroska, Renczés Viktória e.h., Rózsa László és Sebestyén Aba. Fontos alkotótársai ezeknek az előadásoknak Adorján Beáta dramaturg és Bakk-Miklósi Kinga pszichológus.

A TMT- Színház az osztályteremben csapata 2018 óta három előadást hozott létre: az első még egy előre megírt drámaszöveget használ, Pass Andrea Kő, papír, olló-ját, amelynek témája a fiatalok pályaválasztási dilemmája. Ezt követte az Adorján Beáta jelenet-vázlatain alapuló, de már improvizációkra épülő Pali és Lea, amely a kamasz-szerelemről, a szexualitásról, az aggódó szülők és az egymást és önmagukat felfedező gyerekek között tátongó szakadékról szólt. Ezeket az előadásokat a szülők és kamasz gyermekeik között indított feltáró beszélgetések zárták, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy közelebb hozzák egymáshoz a két csoportot.

A harmadik előadás, a Beszélnünk kell! már teljes mértékben devised-módszerrel készült, nincs előre megírt vázlat, az alkotók a diákokkal való beszélgetésekre és improvizációkra hagyatkoztak. Hat marosvásárhelyi középiskola több száz diákját kérdezték arról, hogy mi az, ami megkönnyíti, és mi az, ami megnehezíti az életüket. Az aktívan részt vevő diákokból előbb egy 30 fős csapat, majd egy szűkebb, 10 fős mag alakult ki, akikkel a színészek a Yorick Stúdió termében kezdtek próbálni, improvizálni, és letisztítani a Beszélnünk kell! végleges változatát. 

Az előadás alaptémái is – a toxikus kapcsolatok, az oktatási rendszer nehézségei vagy a külföldön dolgozó szülők – a diákok által behozott történetekből és az általuk kiemelt problémákból születtek meg. A szöveg, a nyelvhasználat, a szleng mind-mind a mai marosvásárhelyi középiskolásoké. Az alkotók annyira odafigyeltek erre, hogy a dialógusok véglegesítése előtt mindig ellenőriztették a diákokkal is, hogy pontosan azok a szavak maradjanak a szövegben, amelyeket ők használnak.

Ez a fajta alkotói alázat és figyelem nagyon szépen visszaköszön az egész előadásban – attól, hogy a színészek nem kitalálni és felépíteni akarnak egy világot, ami a normál esetben az ő saját középiskolai emlékeikből táplálkozna, hanem teljes mértékben a diákokra bízzák magukat, csodákat művel. 

Olyan jó, hogy a Beszélünk kell! szövege teljesen élőbeszéd, eleven, nincsenek benne művies sallangok, egyből beránt magával már az első néhány mondat a mai, vásárhelyi középiskolások világába. Jól érzékelhető módon a színészek is könnyen mondják és játsszák a szöveget, lehet itt egyszerűen és nagyszerűen szerepet formálni, minden természetesen és könnyedén jön, mi pedig azonnal rátapadunk a történetre. 

Olyan jó, hogy ilyen közel vannak a színészek hozzánk és végre elfelejthetjük azt, hogy színházban vagyunk, színházat nézünk. Egyszerűen csak jelen vagyunk, együtt, egy szűk térben, a játszók és a közönség egy karnyújtásnyira egymástól, ez bőven elég a játékhoz, nincs szükség fény- és hangeffektusokra, komplex díszletre, beszédes jelmezekre vagy hatásfokozó zenére.

Olyan jó, hogy az alkotók ilyen nyersen és nyíltan megmutatják a toxikus kapcsolatokat, a kiközösítést, a legjobb barátnőben való első csalódást, a megszégyenítést, az első menstruációt, az anyahiányt, a mindenkit megnyomorító (oktatási) rendszert. Nem fér kétség ahhoz, hogy erre a műfajra szükség van, úgy a színészek, mint a közönség számára is.

Ha a színész szempontjából közelítem meg az előadást, úgy képzelem, hogy egy tantermiben játszani olyan különbséget jelent, mint a színpadról átváltani a filmvászonra. A tantermi előadások a középkori kocsiszínpados vásári komédiák vagy az olasz comedia dell’arte konstrukcióit juttatják eszembe: minimális kellék- és eszközhasználat, gyors jelenetváltások, improvizáció, a közönséggel való közvetlen kapcsolat, amelyből azonnal megmutatkozik, ha valaki nincs jelen. Olyan kritikus és érzékeny a diákközönség, hogy itt csak az egyszerű, pontos és hiteles színészi játéknak van legitimitása. 

Ha a közönség felől közelítem meg a tantermi drámákat, akkor egy olyan hiánypótló, művészet és személyiségfejlesztés-önismeret-közösségformálás határán elhelyezkedő jelenségről beszélünk, amelynek a várt hatása szinte azonnal lemérhető. Lehet, hogy szokatlan ez a fajta közvetlenség, de nem is csoda, hiszen mi, nézők is ki vagyunk téve a veszélynek. Itt nem lehet a sarokban vagy a sötétben sírni – ha valami megérint az előadásból, akkor azt a színészek is és a többi néző is látni fogja. 

Én például az első padban, gombóccal a torkomban ültem végig az előadást és egy adott ponton, amiután a főszereplő Esztert (Renczés Viktória) legjobb barátnője (Gecse Ramóna) a hónaljszőrzetes Tik-tok videóval megszégyeníti és gaslightingolja^[1], teljesen elszakadt nálam a cérna. Erre már csak adalékként jött rá az Esztert egyedül nevelő Jakab-apuka, Győző szíven ütős monológja (László Csaba), amely minden hasonló korú, elvált vagy gyerekét egyedül nevelő apuka monológja lehetne. Jakab Győző lánya, Eszter számára a Londonban dolgozó anyát is igyekszik pótolni, de mint azt tudjuk, ez lehetetlen. Egy lányos apának nem könnyű helytállni az olyan új helyzetekben, mint az első menstruáció, a legjobb lánybarátban való csalódás, vagy a hónaljszőrzet miatti megszégyenítés. Ezek annyira kamaszlány-problémák, amin a legjobb, legkedvesebb és legodaadóbb apuka sem tud segíteni. 

Nagy plusz, hogy az Esztert játszó színész, Renczés Viktória hátborzongatóan transzparens módon tudja megmutatni ezeket a kamaszlány-dolgokat, eltűnik a szerepben, teljesen odaadja magát. László Csaba játéka nagyon belevisz a sűrűjébe, az apuka mondatai őszinték, valami nagyon jól el van találva, természetesen hozza azt a hétköznapi, gyakorlatias középkorú férfit, akit magára hagytak a lánya nevelésében, és akinek hatalmas apaszeretet dobog a szívében. 

A leghálátlanabb feladat Gecse Ramónára hárul, aki Eszter legjobb barátnőjét játssza. Őt is Eszternek hívják, és szöges ellentéte Jakab Eszternek – ugyanannak az éremnek a két oldala, mindketten a kamaszkori identitásválsággal küzdenek, befigyelnek a hormonok, a testkép, a megfelelési kényszer, az első kúl cigizések. Ez a másik Eszter magabiztos, gátlástalan, követi a trendeket, népszerű, de gonosz, egocentrikus, átgázol a barátnője érzelmei fölött, cserben hagyja, nevetség tárgyává teszi – mindezt úgy, hogy azt gondolja magáról, hogy ő a legjobb barátnő, aki mindig ott van Eszter mellett. Egy domináló, érzelmi manipulációval jól machináló figura, körülbelül azzal a mottóval, hogy: „miattam vagy te is valaki, ha én nem nyúlok utánad, te nem vagy senki”. Gecse Ramóna jól megtalálja ennek a figurának a hangját, világát, erővel viszi előre ezt az Esztert, nagyon hiteles, nagyon bicskanyitogatóra faragja az élét. 

A két főszereplő súrlódási felületeit fokozza a Csíki Szabolcs által játszott Karcsi, a tizenkettedikesekkel kosarazó, cigiző szépfiú jelenléte. Rendesen megy a párharc, a versengés és ezekben a jelenetekben még jobban kidomborodik, hogy a másik Eszter mennyire toxikus. Sajnos, mindannyian ráismerünk a saját múltunkból erre a barátnőre, remélhetőleg akkor is, ha éppen mi voltunk valaki számára ez a toxikus szereplő. Lehet, hogy izgalmas lett volna egy rövid etűdben abba is bepillantani, hogy ennek az Eszternek milyen lehet a családi háttere, miért ebben a dinamikában létezik?

A diákok a rendszerrel való ütközése Jakab Eszter válságánál bukik ki igazán: a magánéleti válság, a kifakadás nem fér bele a rendszerbe, ígyis-úgyis le kell vonni a magaviseletet, hiszen Eszter az osztályfőnöknő tiltása ellenére dolgozatírás közben felzaklatva rohan ki az osztályteremből. Egy olyan rendszer térképeződik fel, ahol ebben a kritikus időszakban nincs egy valódi békesziget, egy anyai, feltétel nélküli szeretet: a tanárok a kötelességüket végzik, lelki dolgokra nincs sok energiájuk, a lánybarátságokba már beleszól a női rivalizálás, apa megértő, de mégsem egy nő, anya csak telefonon érhető el és néha küld egy ruhát vagy rúzst Londonból. 

Következik a vízválasztó osztályfőnöki óra, ahol ki kell beszélni az Eszter magaviseleti levonásáig eszkalálódott helyzetet. Ránk, résztvevő nézőkre hárul a feladat, hogy Eszternek segítsünk ebben a nehéz helyzetben megvédenie saját magát az osztályközösség, a tanári szigor és saját összeomlása előtt. Itt lép közbe B. Fülöp Erzsébet, és azt a feladatot kapjuk, hogy közösen, kis csoportban írjuk meg Eszter soron következő, önvédő érvelését. A többi csoport Karcsinak, másik Eszternek és az osztályfőnöknek írja meg a folytatást.

A Beszélnünk kell! célja beteljesült: az előadás végén együtt, egyenlő félként szólalhatnak fel a közönség soraiból a részvtvevő tanárok, diákok, külsősök. Az alkotóktól tudom, hogy egy másik nagy hozadéka a 2018-ban elindult tantermi mozgalomnak, hogy a fiatalok elkezdtek színházba járni. Több kérdés nincs, mission accomplished, azaz teljesült a misszió.

Beszélnünk kell! – osztályterem-színházi előadás, TMT – Színház az osztályteremben, Marosvásárhely. Bemutató dátuma: 2022. március 10. Projektvezető: Gecse Ramóna; Ügyelő: Szakács László; A beszélgetéseket vezeti: B. Fülöp Erzsébet; Játsszák: Berekméri Katalin, Gecse Ramóna, Renczés Viktória, László Csaba, Csíki Szabolcs.

Közreműködtek a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Elektromaros Szakközépiskola, Gheorghe Șincai Szakképző Líceum, Marosvásárhelyi Református Kollégium, Művészeti Líceum Marosvásárhely, „Szász Adalbert” Sportlíceum valamint a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai: Balogh Richárd, Bálint Izabella, Bucur Denisza, Csiki Harmath Ivett, Dalma Luca, Hunyadi Virág, Lukács Bernadett, Pinty Brigitta, Pocsai Eszter, Simon Annamária, Szabó Eszter, Szász Helga, Tompa Ferenc.

^[1]Egy olyan érzelmi manipulációról van szó, melynek során leginkább az áldozat józan ítélőképessége, realitásérzéke, emlékezete vannak megkérdőjelezve. A cél az, hogy a bántalmazott fél a bántalmazó által felvázolt valóságot fogadja el sajátjának – azaz érzelmileg teljesen kiszolgáltatott, függő helyzetbe kerüljön. Bővebben: https://pszichologus.mrazkata.com/gaslighting/