Ozsváth Zsuzsa: A pénz miatt | Az öreg hölgy látogatása Nagyváradon

Az öreg hölgy látogatása. Szigligeti Színház, Nagyvárad
A Játéktér 2022/2. számából
Fotók: Vigh László Miklós

Nagy zöld placc, fülsiketítő vonatsipákolás, pianóban befordul a tér (forgószínpad), a téren párlépcsős emelvény, rajta Claire Zachanassian, az öreg hölgy, szül. Klára Wascher. Ez itt Güllen? – ez az első mondat, amely elhagyja száját. A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának előadásán járok: Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabját Novák Eszter rendezésében láthatja a közönség. Az előadás címszereplője a pályakezdésének negyvenedik jubileumát ünneplő Fábián Enikő, akinek mintegy jutalomjátékul ajánlja a produkciót a színház.

Hát, ez itt Güllen. Egy időtállóan poros kisváros a maga zárt rendszerével. A történet szerint „Klári” fiatal korában szerelembe esik egy bizonyos Alfred Ill nevű férfivel, akitől teherbe is esik, majd a férfi – nem vállalván apaságát – a bíróságon hamis tanúk segítségével besározza a lány becsületét, aki azután elhagyni kényszerül a várost. Ami várja őt, az magány, gyermekének egyéves korában érkező halála, és nyomor. De Klára felülkerekedik az életen és a normákon, férfiakat fogyaszt el, választ egy dúsgazdag férjet, akitől megörökli hatalmas vagyonát, ezáltal hölggyé avanzsál, további férjeket szed össze, és mindvégig forralja magában tervét: visszatér Güllen porfészkébe és bosszút áll az őt ért sérelemért.

Szóval visszatér (rögtön le is fizeti a kalauzt) a kíséretével (aktuális férj; inas, aki egykor az őt elítélő bíró volt; Toby és Roby, a gitáros maffiózó szolgái; illetve Koby és Loby, a két – immár – vak férfi, akiket anno, hamis tanúzásuk miatt, Klára megvakíttatott és kiheréltetett). Ruházatuk drága, fekete-fehér jelmezük tiszteletet parancsoló; a vakoké ezüstmetál. Megérkeznek a városlakók is: a polgármester, az orvos, a tanár, a rendőr, a végrehajtó, a plébános, a polgárok. És hát Alfréd.

A két csoport közt ott ül, lébecol Klára fiatal verziója (Trabalka Cecília) elveszetten és magányosan. A két idősík egymásba olvasztása jelzi, hogy itt tragédia volt, van, lesz. Nevetséges a város lakóinak fenéknyalása, igazán igyekeznek remek színben feltüntetni magukat. A városlakók színészi csoportjátékban, halrajként működő dinamikával reagálnak a szituációkra, de az egyes szereplőknek mind van valamilyen furcsasága; jól áll a színészeknek a stilizálás, a karikatúraszerűen felskiccelt jellemábrázolás. Mindig van kit nézni, van kin mosolyogni – a szó kedvező értelmében. Amikor a hatalom láttán értelmetlen megfelelési kényszerben és bizonyításvágyban evickélő polgárok előadnák magukat az öreg hölgynek és bandájának, nagy robajjal hajt el egy-egy vonat (a hangosítópultból legalábbis észlelni az érkezését), és csak mozgó szájakat, testeket látok. Ezeket a részeket szeretem, valamiért megejtőek számomra, hisz a belebegtetett bosszú is kisstílűvé, jelentéktelenné zsugorodik általa.

Szeretem azt is, amikor a múlt és a jelen ismét keveredik: körkörösen, rollerezve cikázik a színen az ifjú Klára és az ifjú Alfréd (Sebestyén Hunor) még gondtalanul és szerelmesen, de nem tarthat soká a felhőtlenség, mert már vonul is be az öreg hölgy és kompániája, illetve Alfréd (ifj. Kovács Levente), míg a maffiózó-duó (Kiss Csaba és Csatlós Lóránt) a Summertime című dalt énekli és pengeti; a két öreg pedig felidézi régmúlt szerelmüket.

De végig szorongat a sejtetés, hogy e látogatásnak nem lesz jó vége. Amikor egy nagy zöld pult mögött, a széksor közepén helyet foglalva Klára bejelenti a városnak, hogy sose látott összeggel járul hozzá életük feljavításához, az emberek üdvrivalgásban törnek ki. Kár, hogy csak a felállított pultszerű díszlet mögött (mintegy kirakatban) ujjonganak, ugyanis eléggé elzárva érzem magamtól a jelenetet. Persze az is lehet, hogy szándékos ez a fajta érzetkeltés. Az üdvrivalgás után csendes zavar követi a feltétel bejelentését, miszerint egymilliárd jár annak, aki megöli Alfréd Illt. Nagy ára van az igazságnak, az önkénynek szintén. Innentől elkezdődik a város polgárainak pszichológiai sorvadása.

A pénz szaga egyre hívogatóbb lesz, majd megkezdődik a hajtóvadászat. Először csak Claire elszökött fekete párduca ügyében (amely egyébként Alfréd ifjúkori beceneve volt), majd annak leterítése után Ill megérti, hogy ő lesz a következő áldozat. A díszlet türkizes zöldje komorabb zöld lesz, és az előadás hangulatáról eszembe jut a The Lobster című film lappangóan szorongató milliője; a jelmezek, vagyis a polgárok ruházata is egyre drágább és kifinomultabb lesz; a szerencsétlen alakok lassan önérzetes és számító alakokká válnak, de a kissé abszurd humor sem vész ki a csoportdinamikából, így a jelenetek hangulata sem megy át thrillerszerűbe: komolyság és humor közt lavíroznak. Elvégre tragikomédiáról beszélünk.

Áldozat Güllen városának népe, mert ha eleinte ágálnak is a bosszúfeltétel abszolválása ellen, szép lassan bedarálja őket a hatalom keltette manipuláció, a szükség és a pénz miatt a tisztesség maradék látszata is lemegy kutyába. Áldozatnak nevezem a népet, mert két bűn közül csak bűnt lehet választani; mindenki korrumpálódik; az előadás végére pedig maga a régmúlt bűnében fetrengő Alfréd is megtisztulásnak érzi az őt illető halált.

Az egyre nevetségesebbé váló környezetbe megérkeznek a sajtó képviselői; híre megy a Güllenben történő pénzesőnek, a bulvár felkapja a szerelmi szálat, van riporternő, vannak cameramanek. Alfréd egyre inkább lecsatolódik társairól, családjáról, a gyorsan nyert gazdagság és jólét teljesen elhülyíti a lakókat. Alfréd már csak lejáratos idejű szellem lesz a csilivili pasztelldíszletek, a jólfésült hajak és jólfésült kosztümök közt. Mintaváros lesz Güllen fényes épületekkel, Claire egy nyolcadik, sőt, egy kilencedik férjet is összehoz magának – mintegy reprezentáció céljából.

Az előadás „klimaxpontja” egy közszemlére tett gyűlés, avagy sorsfordító közösségi esemény, amelyen az egész város, illetve hát a nézőtér is részt vesz, mert az előadás világa kibővül, immár interakcióba kerül a belső és a külső világ. A közvetítők szerepét a riporterek (Kovács Enikő, Tasnádi-Sáhy Noémi) és a szinkrontolmács (Balogh Attila) veszik fel – természetesen a valós idejű angolra (félre)fordítás szépen adagolja a humort az amúgy majdnem drámai jelentőségű beszédek között, körött, amelyek a társadalmi igazságosságról szólnak, és amelyek a köztünk lakozó bűn kiirtása mellett teszik le voksukat.

Alfréd a nyilvános morális kivégzés ítéletében egy véletlen, azaz áramszünet következtében nyer fizikai egérutat, a pár másodperces sötétben eltűnik, hogy aztán a városlakók hatásosan induljanak utána, egy kör közepébe zárva a férfit, saját tömegüktől mozdulva, kollektíve végezzenek vele. A bűn közös. Az öreg hölgy most már indulhat Capri szigetére a halott fekete párduccal. A megtorlás nem örömteli, csak szükségszerű. A tér közepén ott a koporsó, rajta ül Claire, bevonul a társulat, kört formál, majd elindul a színpad is körbe, és közös kánon zárja az előadást. Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb – éneklik, és tényleg milyen csodálatos az emberi kegyetlenség.

Az általam megtekintett előadás különös együttállás volt: betegség miatt Dobos Imre szerepét (aki eredetileg az inast játszotta) Kocsis Gyula vette át (aki eredetileg az egyik vakot alakította), így az ő helyére az éppen Nagyváradon rendező Botos Bálint rendező ugrott be – szerintem teljesen jó párost alkottak Balogh Attilával. Összességében Fábián Enikőnek valóban jutalomjáték ez az előadás, és a társulat minden tagja igyekszik hozzátenni a milliőhöz valami sajátosat, valami egyénit, viszont a csoportdinamika az, amit főként dicséretesnek érzek: jól működnek a kettősök, és a nagyobb „halrajok” is, mondhatnám, hogy egységben az igazi erő, ezért is írtam korábban, hogy olykor jólesik csak úgy „legeltetni” a szemem az egyes színészi munkák sajátos, apró gegjein a nagycsoportos jelenlétekben. Ezek az összeadódó finomságok sokat segítenek azon részeken is, amelyeken amúgy a figyelmem lankad, mert nem érzem végig egységesen kiegyenlítettnek az előadás működési ívét. De hát az igazság sem szabályos dolog, olykor meglepően igazságtalan.

Az öreg hölgy látogatása. Nagyváradi Szigligeti Színház, Szigligeti Társulat. A bemutató dátuma: 2021. november 17. Rendező: Novák Eszter; Díszlettervező: Zeke Edit; Jelmeztervező: Kiss Zsuzsanna; Zeneszerző: Selmeczi György; Dramaturg: Kárpáti Péter. Szereplők: Fábián Enikő, Dobos Imre, Hajdu Géza, Szabó Eduárd, Scurtu Dávid, Csatlós Lóránt, Kiss Csaba, Balogh Attila, Kocsis Gyula, ifj. Kovács Levente, Kardos M. Róbert, Dimény Levente, Hunyadi István, Molnár Júlia, Szotyori József, Tóth Tünde, Tőtős Ádám, Gajai Ágnes, Fodor Réka, Kovács Enikő, Tasnádi-Sáhy Noémi.