Összkomfort - Budapesti vendégelőadás Marosvásárhelyen

Összkomfort – Budapesti vendégelőadás Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen vendégszerepel a budapesti 42. SZÍNHÁZ az Összkomfort című, John Osborne: Dühöngő ifjúság drámája nyomán készült produkcióval, melyet 2017. április 22-én, szombaton 19.00 órától a Nagytermi Stúdiótérben tekinthet meg a nagyérdemű.

A 42. Színház előadása egy bonyolult szerelmi négyszögön keresztül járja körül a felnőtté válás küszöbdrámáját.

Bántalmazás… ezer módja lehet. Fizikai vagy verbális. Mások ellen, vagy olykor magunkkal szemben is. Mi juttat el egy fiatal, életerős férfit arra a pontra, hogy saját, reménytelennek és igazságtalannak tartott helyzetéért a hozzá legközelebb álló embereken vegyen bosszút. És mit tehet ilyenkor a környezete? Mit tehetnek azok, akik szeretik?

Összkomfort… az a kényelemi szint, mely záloga a kiegyensúlyozott, elégedett életnek. A kisemberi egzisztencia alapja…

De lehet-e összkomfortban élni hárman, összezárva egy lepukkant, pesti albérletben? Lehet-e boldogan élni, egzisztencia és kilátások nélkül? Lehet-e érvényesen élni egy társadalomban, ahol épp a fiatal generációnak nincs se tere, se energiája, és igazán kedve se a változtatásra?

Az előadás annak a társadalomnak tesz fel kérdéseket, amiben mi magunk is élünk, ahol mindannyian létre szeretnénk hozni a saját komfortzónánkat.

SZEREPLŐK: Fábián Szabolcs, Móga Piroska, Boros Ádám, Bognár Anita.

Slam szöveg: Zebulon Dudora; Dalszöveg: Ilyés Lénárd; Hangszerelés: Keleti András; Díszlettervező: Hankó János; Jelmeztervező: Szűcs Petra; Plakát: Nagy Áron; Videó: Makláry Eszter; Produkciós vezető: Petrányi Barna; Rendezőasszisztens: Balogh Zsuzsanna; Rendező: Fogarasi Gergely.

            Az előadásra érvényesek a Bernády György mecénás bérletek.

            Jegyek válthatók a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (hétköznap 12.00-17.30 óra között, telefon: 0372 951 251) és a Színházban működő jegypénztárban (hétköznap 9.00-15.00 óra között és előadás előtt egy órával, telefon: 0365 806 865), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon.