Országos szintű kezdeményezéshez csatlakozik a temesvári színház

Országos szintű kezdeményezéshez csatlakozik a temesvári színház

Az Országos Színházi Szövetség, az UNITER idén is meghirdette Művészek a művészekért elnevezésű programját, melyhez márciusban a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is csatlakozott.

A néhány éve útjára indított kezdeményezés lényege azoknak a már nem aktív színészeknek és színházi alkotóknak a támogatása, akik a maguk idejében kiemelkedő és meghatározó alakjai voltak a romániai színházi életnek. Az ország szerte számos színházi intézmény részvételével zajló program keretén belül minden résztvevő színház évről évre felajánlja egy nagyszínpadi előadásának jegybevételét annak az országos szinten működő humanitárius szervezetnek, mely a visszavonult, egészségügyi gondokkal küzdő alkotók csekély anyagi támogatását vállalta magára.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ezúttal, a március 18-ra meghirdetett Shakespeare Sonnet 66 előadásának jegybevételét juttatja el az egyesületen keresztül a rászorulóknak.

Amennyiben úgy érzik Önök is szívesen csatlakoznának ehhez a kezdeményezéshez, úgy az előadás napjáig még válthatnak jegyet a színház jegyirodájában, vagy interneten, a www.biletmaster.ro online rendszeren keresztül.