Orbán Enikő: Régi-új mese az igazság(ok)ról

Orbán Enikő: Régi-új mese az igazság(ok)ról

Van-e aktualitása egy, a 18. században írt, de a keresztes háborúk idején, Jeruzsálemben játszódó szövegnek napjainkban? Egy alapvetően cselekménytelen és értekező szövegből hogyan rendezzünk pörgő, feszes előadást, amely képes túllépni az eredeti szöveg statikusságán? És hogyan tegyük mindezt Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház nagyszínpadán?

Fotók: Bartha László


A Harsányi Zsolt által rendezett Bölcs Náthán érdekes és sikeres kísérlet. A Tompa Miklós Társulat színészeivel és a Művészeti Egyetem másodéves diákjainak közreműködésével született előadás Harsányi előző rendezéseihez hasonlóan annak a német expresszionista színháznak és „színházcsinálásnak” a jegyében született, amelyre példát már a Platonovban is láthattunk. Ezzel máris tisztáztuk, hogy a német dráma- és elméletíró Lessing szövegéből született előadásban nem a realista színházi jelleg uralkodik. Bár az előadás egyes pontjain (főként a színészi játék milyenségében és a karakterformálásban) még vissza-visszaköszönnek a színházainkban oly sokáig uralkodó realista hagyomány jól ismert elemei, a kialakított tér, a színészek megkoreografált mozgása és a rendezői koncepció is a már említett német expresszionista színházzal hozhatóak kapcsolatba. A letisztult formák és erős vizuális hatások uralják ezt az előadást.

Adrian Ganea  díszleteit az elvont és stilizált geometrikus formák használata jellemzi, melyek egyszerű, letisztult tereket hoznak létre. Ebben az esetben elsősorban a perspektíva szabályai érvényesülnek, hátrafelé szűkülő és emelkedő színpadi teret hozva létre, amely a szituációtól és helyszíntől függően válhat utcaképpé, oszlopcsarnokká, ligetté vagy lépcsővé. A jól kigondolt és letisztult díszlet sajátossága, hogy nem csak tereket és helyeket képes létrehozni, de a színészek mozgását és a térben bejárt útvonalaikat is meghatározza.

Harsányi előadásának mindenekelőtt ez a látványszerűség válik az erősségévé, amelyhez hozzátartozik a fény- és hangtechnika bravúros használata is; ez nem csak hangulatában segíti az előadást, de sokszor a látványt és a játékot kiegészítve szinte önálló alkotásként működik.

Mégis, az előadás azon részei, melyek szövegmondásra épülnek, sem a színészi játék, sem a rendezői megoldások terén nem képesek megtartani a néma jelenetekben megteremtett feszességet. Ennek egyik oka az lehet, hogy Lessing szövege alapvetően statikus, nehézkes stílusú, s a kisebb nagyobb dramaturgiai változtatások ellenére sem sikerült teljes mértékben hozzászelídíteni a játékhoz. A játék ritmusa szaggatottá válik, lassú szöveges, és erős expresszionista jegyeket hordozó látvány-jelenetekre osztva az előadást.

A karakterformálás és a színészi játék következetlenségeinek egyik oka talán épp a tudatosan a szöveg ellen működő szereposztásban keresendő. A címszereplőt alakító László Csaba kicsit másként lett „náthános” és másként lett bölcs is. A bölcs jelző, sztereotípiák ide vagy oda, mindenekelőtt a következő jelzőket és képzettársításokat juttatja eszünkbe: tapasztalt, idős, okos, tekintélyt parancsoló, intellektuális fölény. László Csaba Náthánja ezzel szemben túlságosan fiatal a Lessing és a hagyományosan a bölcs szóhoz társított elvárásokhoz és jellemvonásokhoz képest. A szerep felvállaltan és tudatosan válik disszonánssá, tompul a szövegben megteremtett mélysége, ettől a bölcs jelző is inkább ironikus felhangot kap, semmint tekintélyt. A szerep legsarkalatosabb pontja a Szaladinnak (Bányai Kelemen Barna) előadott gyűrűs példázat. Az írói koncepcióval ellentétben itt Náthán egyedül, szinte a közönségnek mondja el a három gyűrű történetét, ami már önmagában is nehéz színészi feladat. László Csaba előadásában a történet mélysége és súlya elvész, mégsem veszti teljesen hitelét, csak új dimenzióba helyezi, újfajta értelmezési lehetőségeknek adva teret. Bár hiányzik belőle az a bölcsesség, tapasztalat és erő, ami miatt ténylegesen a szöveg szerinti Bölcs Náthán lehetne belőle, az előadás Náthánja szerethető figura, aki már-már bájosan derűs jelenlétével oldja a tér mértani merevségét. Noha a lessingi értelemben véve nem bölcs, mégis, koherens és hiteles játékával megteremti Náthánt az apát, a barátot és a kereskedőt.

Harsányi előadásában kicsit a lovag válik központi figurává. Korpos András templomosa összetett karakter. Már a színpadon való első megjelenése és az alakjához kötődő apró jelzések (például a fehér toll) is erről a rendezői és színészi értelmezésről árulkodnak. Az előadás során egyszerre hangsúlyozódik a figura emberi, ugyanakkor kissé misztifikált oldala is, ezzel teremtve meg a hozzá kapcsolódó történések értelmezhetőségének összetettségét. Bár ebben az értelmezésben a lovag figurája rengeteg lehetőséget rejteget, Korpos nem mindig használja ki ezeket a játéklehetőségeket.

Érdekes helyzet alakult ki Moldován Orsolya Szitthája kapcsán. Ugyanaz válik a játék erősségévé, ami a gyengéjévé. Száraz és kimért játéka egyszerre kölcsönöz erőt a karakternek és teszi egyoldalúvá. Szaladin ezzel ellentétben nagyon is emberi, már-már esendő figura, akinek uralkodói hatalma és távolságtartása mögül hamar felsejlik a melegszívű, de a legkevésbé sem gyakorlatias, nővére hatalma alatt éldegélő testvér alakja.

Gecse Ramóna Rechája naiv és kissé gyermeteg, ez azonban teljesen belefér az előadás által megkívánt koncepcióba. Apja lánya, de megmentője iránti rajongása már a kamaszok idealizált vágyakozásának megfogalmazódása. Az a meseiség, amely a lovag alakját jellemzi, részben ennek a rajongásnak a kivetülése. A Recha keresztény nevelőnőjét alakító Berekméri Katalin cserfes és nagyszájú, de erős jellemű karakter. László Zsolt Al-Hafija kicsit harsány és hirtelen, de alapvetően egyenletesen megformált figura. Mindkettőjük játéka igyekszik megfelelni annak az expresszionista játékmódnak, amelyet a kialakított tér hoz magával, ám olykor nagyobb hangsúlyt kap a realista szövegmondás, mint a játék koncentráltsága.

A Tompa Miklós Társulat Bölcs Náthán előadása tagadhatatlanul újszerű és ígéretes kísérlet. Bár a kivitelezés nem mindig tökéletes, az újítás és a változás kétségkívül pozitív irányba mozdítja a társulat munkáját. Kísérlet ez a szöveggel, a nézővel, a játékkal és a térrel. Reményeink szerint lesz folytatása.

——–

Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat

Fordította: Lator László. Rendező: Harsányi Zsolt. Dramaturg: Csép Zoltán. Díszlettervező: Adrian Ganea. Jelmeztervező: Alina Herescu. Zene: Vlaicu Golcea. Világítástervező: Bányai Tamás. Színpadi mozgás: Bezsán Noémi e. h. Szereposztás: Náthán: László Csaba, Recha: Gecse Ramóna, Curd von Staufen: Korpos András, Daja: Berekméri Katalin, Szaladin: Bányai Kelemen Barna, Szittah: Moldován Orsolya, Al-Hafi: Bartha László Zsolt Bonifades: Ördög Miklós Levente, A jeruzsálemi pátriárka: Tollas Gábor, A pátriárka emberei: Kovács Botond, Meszesi Oszkár, a szultán mamelukjai, rabszolgák: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves színész szakos hallgatói.