Oltean Márk: Színpadi szöveg > dráma
XV. Deszka Fesztivál, Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
megjelent a Játéktér 2024-es téli számában
A Debreceni Csokonai Nemzeti Színház, május 9–18. között immár tizenötödik alkalommal rendezte meg a Deszka Fesztivált, amelynek fókuszában új, illetve felújított magyar színpadi szövegek állnak. A rendezvény három részre tagolódott: az első a IV. Csokonai Színházpedagógiai és Színházi Nevelési Konferencia volt, ezt követték párhuzamosan a Deszka, illetve a Gördeszka fesztiválrészek. Amíg a Deszka többnyire kőszínházi produkciókat sorakoztatott fel, addig a Gördeszka fókuszában a független társulatok és a bábszínházak álltak. A Debrecenben eltöltött kilenc napom alatt megtekintett előadásokból válogattam ki azt a nyolcat, amelyek mind a szöveg, mind a megvalósítás szempontjából a legizgalmasabbaknak bizonyultak.
A fesztivál első napjának stúdióelőadása a Szaturnusz gyűrűje volt. Az Örkény István Színház produkcióját Kárpáti Péter írta és rendezte. Az előadásszöveg a színészek improvizációinak alapján íródott, a drámai karakterek nevei helyenként megegyeznek a színészek civil nevével. A történet középpontjában Zsolt, ex-zenész, kamionsofőr, és volt feleségének a viszonya áll. A kamion száguld az autópályán, Gdansk és Malacka között, vezetőülésében egy nagyon fáradt sofőr, az anyósülésen pedig a stoppos Jéger Zsombor ül. A háttérben tejfakasztót szerveznek, miközben a gyerek születésének vagy meg nem születésének körülményeit homály fedi, és egy rendőr is megállítja a telefonáló Zsoltot. Ebben az első hallásra káosznak tűnő univerzumban játszódó cselekmény a tiszta rendezés és a pontos színészi jelenlétnek köszönhetően elegáns dinamikával bontakozik ki.
A Radnóti Színház produkcióját is egy író-rendező, Hajdu Szabolcs jegyzi, aki a Legközelebbi ember szövegét a színészekkel való beszélgetés alapján írta meg. A szereplők megérkeznek egy poros, régi pincébe, amely számos, már elfeledettnek hitt családi emléket őriz. A külföldre emigrált, de most pár napra visszatért Bob ki nem beszélt, régi sebeket tép fel. A konfliktusok részben megoldatlanok maradnak, ahol pedig megoldódnak, ott ugyanazok a sebek kerülnek visszatapasztásra, még több, már csak teoretikus fájdalmat okozva annak a nézőnek, aki továbbgondolja ennek az öt embernek a jövőjét és boldogságpotenciálját.
A keserédes sorsok bemutatásának sorozatát a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Napraforgó című darabja folytatta, amelyet Radu Afrim állított színpadra. Pass Andrea szövegét a rendező számos elemmel egészítette ki, melyek részben rendezői javaslatok, részben pedig a próba során születő helyzetekből adódtak. Ilyen példa, hogy a szöveget egy székely nyelvi környezetbe helyezte. Ebből adódóan a nem erdélyi nézők csendben hallgatták, ahogy az erdélyi nézők nevetnek a specifikus poénokon. Arra azonban figyelt az alkotók csapata, hogy az iskola- és múzeumneveket mindig aktualizálják aszerint, hogy épp melyik városban játszanak. A történet középpontjában a rajztehetségében kiemelkedő tízéves Janka áll, akit egy férfi, Varsányi Szabolcs játszik, nagyon pontos és kiélezett színészi játékkal. Bár egyértelműen egy férfit látunk világoskék szoknyácskában, jelenlétét az előadás egyetlen pillanatában sem érezzük komikusnak.
A Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon szövegét nyolc fiatal szerző jegyzi, melyet a Napraforgó szerzője, Pass Andrea állított össze és rendezett, hivatásos és amatőr színészek is játszanak benne. A darab a 2020-as Covid idejébe repít minket vissza. Az előadás 2021-es bemutatásakor az aktualitásra reflektált, azóta mondhatni szépen öregszik, egyfajta nosztalgikus magányt idéz fel, és képes olyan érzéseket felébreszteni, amelyektől igyekeztünk a karantén végeztével minél hamarabb megszabadulni. Bemutatja, hogy mit tett a kamaszokkal a fizikai kapcsolódás teljes hiánya. Az egész előadáson érződik, hogy kollektív munka eredménye, amelyben a művészethez és az élethez kapcsolódó eltérő hozzáállásokat ütköztetnek.
A Füge Produkció MILF című előadását Gergye Krisztián rendezte, szerzői: Kovács Viktor és Kovács Dominik. A darab egy párról szól (MILF és Sexymotherfucker), akik között 18 év korkülönbség van a nő javára. Ezt az állapotot mutatja be az előadás, részben dramatikus helyzeteken, részben pedig stand-up-szerű, enyhén költői, kifelé beszélő monológokon keresztül. A történet a találkozásnál kezdődik, majd a kapcsolat boldog és nehéz perceit követi végig. Váltakoznak a belső folyamatok és a környezetnek a párra gyakorolt hatása. Az előadás dinamikus és pörgő, addig húzza magával a nézőt, amíg az fel nem veszi a futólépést, és rohan tovább az előadással kézen fogva. A darab érdekessége, hogy a Kovács ikrek a színészekkel, dr. Pető Katával és Rohonyi Barnabással együtt írták meg a szöveget. Ők a valóságban is egy párt alkotnak, és 18 év korkülönbség van közöttük.
A Gólem Színház a Kócos macskaember-kölyök című produkcióval érkezett a fesztiválra, amelyet Cseri Hanna rendezett. Ugyancsak ő írta át Etgar Keret eredeti meséjét, illetve az előadás zenéjét is ő jegyzi. Bár az előadást már 6 éves kortól ajánlják, a felnőttek számára is ugyanolyan szórakoztató. Cseri Hanna lendületes zenéje kicsiket és nagyokat is képes magával röpíteni Habakuk kapitány égi kalózhajójára, melynek fedélzetén olyan lények élnek, akiket az élet a társadalom szélére sodort. Velük utazunk, megismerjük őket, bejárjuk a kudarc és az abból való felállás folyamatát. Az előadás edukatív része minden fázisát megmutatja annak a folyamatnak, amikor egy ember téved, és ebben olyan messzire eljut, hogy kérdéses, vissza tud-e fordulni? A történetnek nincs egyértelműen negatív jellege, minden szereplőnek megvan az igaza ebben a mesében. A komplex helyzeteket könnyedséggel kezeli a darab, befogadható és szórakoztató élményt tud nyújtani. Az eredeti mese sokkal rövidebb és fókuszáltabb, a rendező ezt továbbgondolta, és helyenként popkulturális betűzdelésekkel egészítette ki, ami jót tett az összélménynek.
A kecskeméti Ciróka Bábszínház a Fábián Péter által írt és rendezett Barguzin – lehullt csillag fénye című előadása egy nem mindennapi Petőfi 200-előadás. Az évforduló során szinte minden kulturális intézmény megemlékezett valamilyen formában a költőről, azonban ebben az esetben van egy csavar: az előadás azt a néphiedelmet bontja ki, miszerint Petőfi Sándor Oroszországban, Barguzinban telepedett le, ahol azóta kialakult egy kultusz körülötte, amelyet egy magyar kutató vizsgál. A történet egyszerre játszódik Petőfi fiktív idejében, és a jelenben, s ezek olykori összemosásában a népi misztikus rituálék alkalmával. A múlt felfedése azonban elég rizikós, lehull a lepel a régi szerelmekről és a teljes barguzini legendáról. Petőfi emlékének ez a fajta megközelítése újszerű, s bár a polgárpukkasztás potenciálját hordozza, sokkal hangsúlyosabb benne a jól kordában tartott, ízléses humor.
A Budapest Bábszínház produkciója mind írói, mind rendezői szempontból hatalmas vállalás. A Dekameron 2023 című előadást összesen tízen írták: Fábián Péter, Gimesi Dóra, Háy János, Jászberényi Sándor, O. Horváth Sári, Parti Nagy Lajos, Székely Csaba, Szikszai Rémusz, Tasnádi István, Závada Péter, de az eredményt Szikszai Rémusz faragta össze előadássá. Minden egyes jelenet más íróra volt bízva, a szerzők csupán egy hívószót és egy időlimitet kaptak, ami köré felépítették a szöveget. Az előadásban a látványkoncepció és a kommunikációs forma jelenetről jelenetre változik. Esetenként nem bábos technikát, hanem élő szereplőt használnak, de gyakran megjelenik a tárgyanimáció, illetve a különféle bábtechnikák sokasága. A körkép, amelyet az alkotók készítettek, jelen társadalmunk távoli szegleteibe ad betekintést, keretként pedig egy reptéri terminált használ, amelyben folyamatosan keresztezik egymást a különböző sorsok és a történetek. A produkcióban még arra is figyeltek, hogy saját reklámokat forgassanak, amelyeket a háttérben láthattunk a kerettörténet jelenetei alatt. Bár a folyamatosan változó terek – hatalmas cipők és szekrények tökéletesen elkészítve, amelyek csupán másodpercekig tartózkodtak a színen – és történetek gyors tempót diktáltak a túlkomponált előadásnak, talán pont ez a minden tökéletes felmutatása vette el annak a lehetőségét, hogy a néző képzelőereje bekapcsolódjon. Ugyanakkor teret is engedett annak, hogy a publikum hátradőlve élvezze a friss és megújuló csodavilágot, amelyet az alkotók megteremtettek.
Az idei Deszka Fesztivál számos új, sodró lendületű magyar színpadi szöveget sorakoztatott fel. Bár műfajilag sok esetben teljesen eltérő előadásokról beszélünk, közös pontjuk, hogy a szöveg keletkezésének a körülményei sokkal inkább kapcsolódnak magához az alkotási folyamathoz, és nem egy különálló munkafolyamatként léteznek, amely után a produktumot színpadra állítják. Kérdés, hogy az így létrejött szövegek, amelyek ennyire kapcsolódnak az előadókhoz, és ahhoz a rendezéshez, amelyben bemutatásra kerültek, mennyire tudnak független szövegként létezni, akár szövegkönyvként szolgálni egy új, az eredetitől független produkció megalkotásához. Erre talán nem is kell most válaszolni, csupán örülni annak, hogy egyre több alkotó nyitott az ilyen folyamatokra, és léteznek olyan fórumok, amelyek mindenkinek biztosítanak terepet arra, hogy az eredmény megtekinthető lehessen, az alkotók pedig megoszthassák egymással tapasztalataikat.
