Oltean Márk: Bábot ünnepelni!

VII. Fux Fesztivál. 2025. november 24–29., Nagyvárad
Fotók: Vigh László Miklós

A Fux Fesztivál hetedik kiadása kettős ünnep volt a Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának. Egyszerre ünnepelte azt, hogy 14 év után továbbra is van tér és igény egy olyan szakmai találkozó létrehozására, ahol egy hét alatt különböző erdélyi és magyarországi alkotók előadásai sorakozhatnak fel, illetve azt, hogy 75 éves a nagyváradi hivatásos bábjátszás. A fesztivál ezen jeles évfordulónak állított emléket az előtérben berendezett kiállítással, ahol a nagyváradi bábjátszás kezdetétől napjainkig láthattunk előadásfotókat, illetve különböző bábokat. Fesztiválbeszámolóm a teljesség igénye nélkül válogat a fesztivál előadásai közül.

Luceafărul – Az esticsillag | Szigligeti Színház Lilliput Társulat | r.: Ciprian Huțanu

Gyakori jelenség, hogy amikor az alkotók egy költői, metaforákkal és „földöntúli” értelmezéssel gazdagított szöveggel találkoznak, a legtöbb esetben igyekeznek azt a „földhöz közelítve” leegyszerűsíteni, a művészi szöveget az egyszerűséggel kontrasztba állítani. Az egyik alkotó ebben az esetben Ciprian Huțanu, az alapmű pedig a román irodalom talán legismertebb – és amennyiben a költőiség mérhető, talán legköltőibb – irodalmi műve. A „földhöz közelítés” azonban elmarad, sőt, Eminescu díszes sorai Tomos Tünde látványában, a sötétség és a csillogás kontrasztjában valódi testet öltenek.

Egy földöntúli lény fel akarja áldozni öröklétét egy halandó leány szerelméért – a történetet mindenki ismeri, így az előadás nem a történetmesélésre, hanem annak hogyanjára helyezi a hangsúlyt. A színpadot egyszerre uralják a karaktereket megformáló színészek és a bábmozgatók, valamint a mindkettőre jellemző lassított, plasztikus mozdulatok, amelyek alatt meghallgatjuk a történetet. A földi és az égi világ megtestesítői (Cătălina, Luceafărul) a saját világuk metaforái maradnak, nem válnak hús-vér karakterekké – de ez nem teszi vontatottá, hanem már-már audiovizuális élménnyé emeli a produkciót, amelyben a szavak, a vizualitás és a zene a történetmesélés görcsétől megszabadulva bontakoznak ki.

Majordomul | Synchret Színházi Társulás – Jászvásár & George Enescu Művészeti Egyetem – Jászvásár | r.: Ciprian Huțanu

Egy jelentéktelennek tűnő főkomornyik jelentőségteljes élete. Ciprian Huțanu felnőtteknek szóló előadásában a néző Tomos Tünde pontosan kidolgozott makettvilágával és egyetlen bábbal találkozik. Főszereplőnk – hiszen attól, hogy nem öltenek bábtestet, vannak további szereplőink is – egy, a világpolitikához közelálló, befolyásos arisztokrata kúriájában (Darlington Hall) szolgál a huszadik század háborúkkal teli első felében. 

A világ forr, de a nézők és a főkomornyik mindezt egy angol kúria kényelmes biztonságából követik, a háború inkább csak háttérzaj. Ezen rendezői gesztus miatt meg sem kell szólaljon a díszletben elhelyezett makett-rádió: elég egy naptárfordítás, az elénk táruló évszám (például: 1939) és az azt követő csend, hogy mindenki tudja, mi, hogyan történik. A huszadik század véresebbik fele valahol a díszlet mögött helyezkedik el; jelenléte erős – hiszen a néha megszólaló rádiónak és naptárforgatásnak köszönhetően egy pillanatra sem felejtjük el a történelmi kontextust –, de hagyja, hogy az előtte elterülő makettvilágban kibontakozzon a fegyelmezett és elfojtott, szeretettel teli magány.

Főszereplőnk nem teljesíti be vágyait, a túlfegyelmezett napokkal együtt élete is eltelik, miközben az a célja, hogy megírja a főkomornyikok nagykönyvét. Az előadás finoman állítja egymással szembe a globális folyamatokat és a kisember problémáit, miközben egyiket sem akarja fontosabbá tenni a másiknál. Ezt egy olyan előadásmóddal éri el, amely elidegenítően hat a nézőkre és színpadon látottakra.

A mesélés itt egy felvállalt és kitett gesztus: a mozgatók a nézők szeme láttára fehér kesztyűt húznak, arcuk egyetlen percre sem tűnik el a báb mögött. Az elidegenítés fő eszköze a díszlet bal oldalán ülő színész, aki egy keverőpult, mikrofon és laptop segítségével élőben alkotja meg az előadás auditív részét: ő a főszereplő hangja, és ő szólaltatja meg azokat a karaktereket is, akik vizuálisan nem jelennek meg a produkcióban. Annak ellenére, hogy az előadás a főszereplő magányos világát helyezi a középpontba, semmiféle görcsös érzékenyítést nem akar kicsikarni a nézőből: egyszerűen csak felmutat egy világot, amelyről mi a székeinkben – a mi saját kúriánkban ülve – eldönthetjük, mit gondolunk.

A fekete kakas | Fabók Mancsi Bábszínháza | r.: Fabók Mariann

Kupolyi nem egy szokványos népmesei főszereplő. Nem a megszokott fiatal legény, aki a történet végén bölcsen hajlik meg a nézők előtt. Mikszáth főhőse már a cselekmény legelején nagyon öreg, és alig telik el egy kis idő, már nagyon beteg is. Életének eddigi háromnegyedében – vagy az is lehet, hogy inkább négyötödében – nem sok érdekes dolog történt vele, de a fekete szalagos célvonalhoz közeledve végre életre kel ez a kissé lassú és csendes bácsika. Szigorú erkölcsi értékrendje, amely eddig békét és nyugalmat hozott, élete legnagyobb kalandjába sodorja, amitől nemcsak a körülötte lévő emberek, hanem az egész környék bolondnak tartja. Nyugodt és átgondolt életét hátrahagyva, a családja által nehezen összekuporgatott pénz nagy részét egy ismeretlen lány tisztességes eltemetésére költi. A maradék pedig naivsága okán folyik ki a kezéből.  

Az egyszemélyes ifjúsági és felnőtt bábelőadás – akárcsak az előző produkció – felvállalja a mesélés gesztusát. Fabók Mariann feljön a színpadra, beszélget a nézőkkel, majd elkezd mesélni egy történetet – gyors fényváltás: a fából készült kockakeretben hirtelen két maszk néz ránk, megismerkedünk Kupolyival és feleségével. Az előadás narrációk és rövid jelenetek sorából áll, a sűrű váltások lendületesen vonják be – vagy éppen távolítják el – a nézőt a cselekménytől. A kiváló dinamikának és pontos váltásoknak köszönhetően a sok narráció ellenére sem válik az előadás narratívvá. Lendületéből akkor sem veszít, amikor Fabók Mariann két átállás között lihegve meséli, Kupolyi miként keresi magának a bajt egy rossz közönségű kocsma kártyalapjai között. A mesélés gesztusának puritán őszintesége kiválóan összecseng Kupolyi cselekedeteivel. Egy hétköznapi, földhözragadt ember, aki  egyszer letér kikövezett életútjáról, és bár mindenki bolondnak gondolja, arra senki sem számít, hogy Valaki onnan fentről látta Kupolyi odaadó cselekedeteit, és az a Valaki a történet végén egy csodával lepi meg a családot. 

Piroska és a farkas | Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár | r.: Bartal Kiss Rita

Rab Viki és Szabó Attila Piroska-története megtartja a közismert mese legfontosabb fordulatait, de az előadás elején a nagymama videochaten jelentkezik be, Piroska helikopterszindrómás anyukája pedig nem akarja elengedni hozzá a kislányt. A videóhívás megszakad – az erdő közepén nem túl jó az internetes lefedettség –, Piroska pedig a farkas örömére kivívja, hogy elindulhasson a vágyott látogatásra.

A humorral és modern elemekkel felfrissített történet jó lendületet ad az előadásnak, amelyben a legfontosabb mégis a zeneiség, hiszen műfaji meghatározása szerint ez nem csupán egy bábelőadás, hanem egy báb-operilla. Az operadallamok grandiozitása találkozik egy közismert gyerekmesével, így garantált a humor. Bartal Kiss Rita rendezése pedig kiválóan játszik ezzel a humorral, az előadás még azt is megengedi magának, hogy pár pillanatig kinevesse önmagát: apró gesztusokkal reflektál arra, mennyire abszurd, hogy egyszerű, hétköznapi mondatokat teátrális gesztusrendszerrel és hangvétellel társít. A rendezői vízió és az abból fakadó humor azt eredményezi, hogy a történet brutálisabb részei – a szereplők elfogyasztása, a gyomorban zajló beszélgetés – súlytalanabbá válnak, miközben a drámaiság nem csorbul, csupán humoros kerettel gazdagodik. 

A rókavári gengszterek | Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház – Marosvásárhely | r.: Halasi Dániel

Filmes vágások, tyúkkórusok és akciójelenetek mentén bontakozik ki a rafinált róka, Bendegúz története, akit, mivel szembefordul a rókamaffiával, száműzik onnan. Helyzetét bonyolítja, hogy szerelme, Sára, maga a maffiavezér lánya. Bendegúz elhatározza, hogy békét teremt a rókatársadalomban, és visszaszerzi szerelmét is.

Az előadás sajátos világot teremt: egymással szembenálló rókagangek, tyúkok, akik kalákaszerűen működnek, így, ha kell, hatalmas támadógépezetté tudnak válni. Szabó Attila karakterei önmagukon kell túllépjenek: Bendegúz letér a neki szánt, ösztönök által irányított ösvényről, a tyúkok tojásgyárból harci gépezetté alakulnak át, a rókák társadalmának pedig meg kell értenie, hogy a folyamatos háborúzás teljesen felesleges.

Halasi Dániel rendezése leginkább egy akciófilmhez hasonlít, hiszen a megszokott bábelőadásokkal ellentétben, nemcsak a főszereplő szálát követjük, hanem folyamatosan különböző helyszínekre váltunk. Emiatt, bár a történet lineárisan halad, a nézőnek több időre van szüksége, hogy megértse a történetet. Ez az idő azonban minden esetben meg van adva, hiszen mind a tyúkkórusok, mind a harci jelenetek elég ideig tartanak ahhoz, hogy a filmes lassítások, kimerevített fényváltások által az előadás egy akció-bábszínházi élményt nyújthasson.

A brémai muzsikusok | Puck Bábszínház – Kolozsvár | r.: Rumi László

A brémai muzsikusok kalandos történetét egy látszólag nagyon egyszerű látványvilág kíséri, de hamar kiderül, hogy minden kellék többfunkciós: a gitártokok egyik oldala erdő, fedelükből három rabló tűnik elő, míg belsejükben lopott zsákmány rejtőzik. Tóth Andrea és Kiss Etele látványa annyi mindent sűrít ezekbe a kompakt díszletelemekbe, hogy a néző folyamatosan azt várja, vajon mi fog még kisülni belőlük.

Rumi László lendületes rendezése három berozsdásodott, kicsit már nyikorgó, szegény állattal indul, akik öregségükre a társadalom magányos szélére sodródnak, és ezen a kilátástalan peremen találkoznak a fitneszenergiájú kakassal. Innen indul a történet, amely során rablókkal, szélviharral, nehézkes zenekari próbákkal küzdve, végül fizikailag és főként szellemileg is megfiatalodnak, így válnak kitaszított állatokból büszke brémai muzsikusokká.

Az előadás a felnövéstörténetekre jellemző epizódokból – próbatételekből – áll, amelyek megugrásához a szereplőknek túl kell lépniük a saját korlátjaikon. Amint a néző megérti a lépésről-lépésre fejlődés konvencióját, a mese akár vontatottá is válhatna, de a zeneiség és a karakterek nyavalyáiból származó humornak köszönhetően kompakt egységgé áll össze a történet, így a nézők egy különös fiatalodástörténetet láthatnak. 

Pöttöm Panna | Tomcsa Sándor Színház – Udvarhely Bábműhely | r.: Szűcs Réka

Szűcs Réka rendezése egy „keretbe” zárt, plasztikus alkotásként eleveníti meg Pöttöm Panna történetét. Nem klasszikus felnövéstörténet, hiszen, bár főszereplőnk elvesződik, majd a végén megtaláltatik, fejlődése mégsem a korábbi előadás mentén tárgyalt klasszikus dramaturgia szerinti „próbák” mentén zajlik. Pöttöm Panna időtlennek tűnő barangolása során nem egy cselekvő, sokkal inkább egy passzív, elszenvedő szerepből ismeri meg a világ borzalmait.

A kukac, aki eleinte segít neki, később kihasználja, a vakondtól eleve semmilyen kedvességet nem kap, és ekkor, megtörve elszenvedői pozícióját, elmenekül. Felfedezőútjának legnagyobb próbája, hogy újra meg tudjon bízni a rókában, akinek puha bundája újra melegséggel tölti el a kislányt. A világot látott Pöttöm Panna végül visszatalál a családjához, és bár megtapasztalta a világ rosszabbik felét, mégis szeretettel bújik vissza szülei ölelésébe.

A produkció két különlegessége az artikulálatlan, mégis teljesen érthető nyelv, amely lágy gyermekhalandzsa-hangzást idéz, illetve Csonka Erzsébet szó szerint varázslatos látványa. Az előadás nagyrészt egy keretben történik, amelyet folyamatosan változó apró díszletelemek és különféle bábok keltenek életre. A látvány egy mesekönyvet idéz, amelyben vékony lapokból kivágott elemek váltják egymást, olykor kinyílnak, és különböző föld alatti kincseket vagy kő alatti titkos járatokat fednek fel. 

Holdfényből létrát | Tomcsa Sándor Színház – Udvarhely Bábműhely 

A fesztivált az Udvarhely Bábműhely mesekoncertje zárta. A Holdfényből létrát című koncertet hét zenész–mesélő–színész adja elő, a történet a következő: a bátor ifjú kimenti a lányt a gonosz boszorkány fogságából. Mindez részben narráció, részben dalszövegek által bontakozik ki, de a színészek egy-két mondat erejéig még egy-egy karakter bőrébe is belebújnak.

A mesekoncert librettója nem specifikusan erre a produkcióra készült: olyan dalokat énekelnek – részben átírva –, amelyek korábbi előadásokban már elhangzottak, így a nagyváradi gyerekek, akik már a társulat számos előadását láthatták, ráismerhettek egy-két ismerős dallamra. Az esemény talán legfontosabb része a gyerekekkel való interakció volt: a hangszerek felismerésétől kezdve, ritmusjátékokon keresztül egészen addig, hogy dobbantásokkal segítették a gonosz boszorka megsemmisítését. Majd ezt követte egy nagy koncertzáró zenélés, amivel nem csak az előadás, hanem a VII. Fux Fesztivál is véget ért.