Nyílt nap a Színház Világnapján

Fotó: Veres K. Réka

Színes programkínálattal ünnepli március 27-ét, a Színházi Világnapot a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A tavalyi siker után az intézmény épületében újra megszervezzük a Nyílt napot, amelynek keretében az Atelier 200 színházi workshop részeként két napra a civilek veszik birtokukba a színpadot. Előadásvetítés-sorozat lesz a Café Színház terében, a gyerekeknek játékdélelőttöt tartunk, az érdeklődőket idegenvezetésre hívjuk a kulisszák mögé, a sajtósok pedig a színészekkel mérkőznek meg egy kosármeccsen. Ősbemutatót tartunk A Griff, a Dámvad és a Varjú c. dokumentumfilm-sorozatnak, és a film alkotóival beszélgetünk a vetítést követően. A VIA étteremben színházi vacsorát tálalunk. A Színházi Világnap idei üzenetét a Loose Neckties Society néven fellépő színészek zenekarától hallhatják, akik a nyílt nap záróeseményeként koncertezni fognak.

 

Az ünnepi események sora már egy nappal a Színházi Világnapot megelőző estén elkezdődik: március 26-án este 7 órától különleges színházi vacsorán vehetnek részt az érdeklődők a VIA étteremben. Az étterem séfje, Náday Egon felügyeletével társulatunk tagjai készítik el és szolgálják fel a vacsorát: bemutatják a négy fogást és a négy bort, amelyet négy falatnyi irodalom kísér. Az eseményen való részvételre előzetes jelentkezés szükséges, részletek a honlapon: www.huntheater.ro).

Március 27-én 11 órától késő estig számos, ingyenes programmal várjuk a közönséget. A büfében egész nap nyitva tart a Café Színház, ahol a Kolozsvári Állami Magyar Színház régebbi előadásainak felvételeit vetítjük, az előcsarnokban pedig könyvvásár zajlik majd.

A Stúdióterem a gyerekeké. Játékdélelőttöt szervezünk Kali Andrea, Kántor Melinda és Varga Csilla vezetésével, Györgyjakab Enikő pedig bemutatja Mindenke és a varázsdoboz című előadását.

Nem marad el a színházi idegenvezetés sem: délután az érdeklődők a társulat tagjainak vezetésével ismerkedhetnek meg az épülettel, és bepillanthatnak azok mögé az ajtók mögé is, amelyek az év többi napján zárva maradnak a közönség előtt. A gyerekprogramra és az idegenvezetésre előzetes jelentkezés szükséges (a jelentkezési információk megtalálhatók a honlapon).

A színészek csapata a sajtósok csapatával mérkőzik meg a Iuliu Haţieganu (Babeș) sportparkban zajló kosármérkőzésen. Mindkét csapatban egy-egy ismert veterán játékos játszik majd, a közönséget pedig szurkolni várjuk a lelátókra.

Erdélyben először, ősbemutatóként láthatja majd a közönség A Griff, a Dámvad és a Varjú című, Oláh Kata rendezte dokumentumfilm-sorozatot, amelyben Balla Szabolcs és Bogdán Zsolt is szerepel. A filmek három erdélyi polihisztor: Bánffy Miklós, Kós Károly és Kemény János életét mutatják be, a vetítést az alkotókkal való beszélgetés követi.

A nyílt napot a Loose Neckties Society, azaz a színészek zenekarának koncertje zárja, ahol egyedi tolmácsolásban hangzik majd el a Színházi Világnap hagyományos üzenete. Ugyanezen a héten tűztük műsorra a Kenyérzseb (március 26-án 20 órától), valamint a Születésnap (március 30-án 20 órától) című előadásokat, az UNITER Művészek a művészekért című kampányának részeként. Az előadások előtt elhangzik majd Dario Fo és Ion Caramitru világnapi üzenete.

Március 28-án és 29-én az Atelier 200 elnevezésű színházi műhely zajlik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban: kétszáz vállalkozó kedvű jelentkező Albu István, Andreea Iacob, Molnár Levente és Sinkó Ferenc vezetésével kipróbálhatja, milyen színésznek lenni. Az Európai Színházi Unió nemzetközi projektjének kolozsvári kiadására ingyenes a jelentkezés (további információk, részletes program: http://huntheater.ro/oldal.php?soid=139).