Nézőkutatás

Nézőkutatás

 a Szigligeti Színház közönségfelmérésének előzetes eredményeit ismertették

Egy romániai szinten egyedülálló kezdeményezésről, illetve annak előzetes eredményeiről értesülhettek mindazok, akik eljöttek a 12. HolnapUtán Fesztivál első off-programjára. A Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában a nagyváradi teátrum által megrendelt közönségfelmérés céljairól, körülményeiről, illetve rész-következtetéseiről tartottak tájékoztatót Czvikker Katalin főigazgató, valamint a kutatás lebonyolítói, dr. János Szabolcs filológus, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, dr. Plainer Zsuzsa kulturális antropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa és dr. Sántha Ágnes szociológus, a Sapientia EMTE oktatója.

Az esemény elején Czvikker Katalin köszöntötte a főleg egyetemi hallgatókból álló közönséget, és elmondta, a színház nem önmagában létezik, így a művészi arculat és a közönségkapcsolatok megerősítéséhez időről időre szükségszerű felmérni a nézők preferenciáit. Hozzátette, hogy bár korábban már több kisebb kutatás is foglalkozott egy-egy közönségréteg sajátosságaival, ennek a nézőkutatásnak sokkal nagyobb a merítése, és a remények szerint arra is választ kapnak, hogy a potenciális nézőközönség számára milyen eszközökkel lehet vonzóbbá tenni a színházba járást.

Dr. János Szabolcs a kérdőív felépítését ismertette, és elmondta, az online és offline kérdőívet összesen 1100 válaszadó töltötte ki. Dr. Plainer Zsuzsa hozzátette, bár a kutatási minta nem reprezentatív, a kérdőíves felmérést egy fókuszcsoportos interjúkból álló minőségi kutatás is kiegészíti majd, amelyből megbízható következtetéseket lehet majd levonni. Plainer Zsuzsa elmondta, egyedülálló kezdeményezésről van szó, hiszen Románia szintjén hasonló felméréseket csak a kulturális kutatásért és fejlesztésért felelős nemzeti hivatal (Institutul Național pentru Cercetare și Formare Culturală) készít bizonyos időközönként.

Az esemény utolsó részében dr. Sántha Ágnes ismertette az eddigi eredményeket, kiemelve, hogy a kutatás teljesértékű kiértékelésére az ősz folyamán kerül sor. Beszámolt arról, hogy a színházba járók milyen már szabadidős tevékenységekben vesznek részt, műfaji preferenciák tekintetében pedig a válaszokból világosan kirajzolódik, hogy a nagyváradi színház közönségének többsége mindenevő.

A Nézőkutatás előzetes eredményeinek ismertetésére egyébként a 12. HolnapUtán Fesztivál második napján került sor. A június 10-16. között zajló eseménysorozat szerdai napján a kolozsvári színművészetis hallgatók Hair című musicalje látható. A hét további részében a házigazda Szigligeti Társulat előadásai mellett a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, illetve a Marosvásárhelyi Művészeti egyetem mesterképzős hallgatóinak előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A fesztivál szombati napján a teátrum évadzáró díjátadó gálájára is sor kerül. A 12. HolnapUtán Fesztiválról bővebben az esemény honlapján, a www.holnaputanfesztival.szigligeti.ro oldalon olvashatnak.