Neoplanta - Marosvásárhelyen az újvidéki színház előadása

Neoplanta – Marosvásárhelyen az újvidéki színház előadása

Marosvásárhelyen vendégszerepel az Újvidéki Színház Neoplanta című előadásával, melyet Végel László azonos című regényének felhasználásával vitt színre a vajdasági jeles társulat. A koncepció-rendezést Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója jegyzi.

Újvidék a multikulturalizmus és multietnicizmus városa, de kérdés az, hogy mi áll ezeknek a szavaknak a hátterében. A Neoplanta című előadás Újvidék, Vajdaság és a régió közösségeiben jelen levő feszültségeket és ellentmondásokat igyekszik felfedni.

A 2014-es bemutató alkalmával Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ez a darab egyesekre biztosan provokatívan hat. „Éles kritikával szól ez az előadás. Mindennel szemben kritikus. Minden jelenség, ami meghatározza, vagy úgy gondoljuk, hogy meghatározza az életünket, túlnő Újvidék és Vajdaság, sőt, még Szerbia határain is. Ezek a jelenséget az egész régióban jelen vannak.” – nyilatkozta az igazgató.

A NEOPLANTA előadás 2015. november 23-én, hétfőn 17.00 és 20.00 órától tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében, stúdiótérben.

A délután 5 órakor kezdődő előadásra a kedvezményes árú vendégjáték bérletek, míg az este 8 órakor kezdődőre a Bernády György mecénás bérletek és a teljes árú vendégjáték bérletek érvényesek.

A szabadon maradó helyekre jegyek válthatók a színházi jegypénztárban előadások előtt egy órával és a www.biletmaster.ro honlapon.