
Nagytermi előadások a VI. HolnapUtán Fesztiválon
2018. március 20-25. között hatodik alkalommal szervezi meg a nagyváradi Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált: az eseménysorozat hat napja alatt tizenkét erdélyi és magyarországi társulat tizennégy produkcióját láthatja a közönség, a vendégelőadások mellett pedig szakmai beszélgetések, workshopok, kiállításmegnyitó és koncertek is várják az érdeklődőket.
A fesztivál előadásprogramjában hét nagytermi előadásra kerül sor, amelyek közül hármat a Szigligeti Színház nagytermében, kettőt nagyszínpadra épített stúdió formátumban, kettőt pedig az Árkádia Színház termben láthatnak az érdeklődők.
Az eseménysorozatot a Nagyvárad Táncegyüttes által nemrég bemutatott Senki madara című táncelőadás indítja március 20-án, 17 órától, amelyet Tóth Tünde alkalmazott nagyszínpadra Szabó T. Anna egzotikus kisregénye alapján.
A mozgásszínházi előadások sorát március 21-én 17 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Bruno Schulz novellafeldolgozása, az Augusztus követi, amelyet Balázs Zoltán, a budapesti Maladype Színház művészeti vezetője rendezett. A fesztivál második napján, 21 órától a Duna Táncműhely is bemutatkozik a Györfi Csaba által rendezett Otthon című mozgásszínházi produkcióval. A két előadás a Szigligeti Színház nagyszínpadára épített stúdiótérben lesz látható.
Az Árkádia Színház ad otthont a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház március 22-én, 19 órától bemutatandó Tavasz ébredése című előadásának: „Feldolgozásunkban a struktúra őrzése, a színházi szabályrendszerek állandó tiszteletben tartása helyett mindig az aktuális problémára, és a nem-színházi, legösztönösebb megnyilvánulási formákra tevődik a hangsúly, éppen azzal az eklektikus rapszódiával, ahogyan Wedekind is megalkotta művét” – áll az előadás ismertetőjében.
Ugyancsak az Árkádia Színház terében kap helyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak Ahogy tetszik című előadása, amelyet Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila alkalmazott színpadra.
Március 23-án, 17 órától a Szakszervezetek Művelődési Házának színpadi stúdiójában vendégszerepel a székesfehérvári Vörösmarty Színház Leonce és Léna című előadása: „Leonce melankóliára hajlamos herceg, és mint ilyen, az egész birodalom legnagyobb semmittevője. Apja szerint ideje volna megházasodnia, és levennie a válláról az uralkodással járó nyomasztó terhet. Leonce azonban újdonsült jó barátjával, Valerióval elszökik a neki szánt sors elől. Pont ugyanígy szökik menyasszonyi ruhájában Léna is, így természetesen félúton találkoznak, és ismeretlenül egymásba szeretnek. A szabad akaratról fantáziálnak, ám akaratlanul is saját sorsukba lépnek. Kénytelenek beletörődni, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell”.
A fesztivál negyedik napján a Szigligeti Színház nagytermében lép színpadra a Tamási Áron Színház. A sepsiszentgyörgyi társulat Carlo Goldoni komédiájával, a Chioggiai csetepatéval érkezik Nagyváradra. A kis halászfalu szenvedélyes lakóinak történetét Sardar Tagirovsky ültette át a hetvenes évek olasz slágereinek világába.
A fesztivál zárónapján, március 25-én, 19 órától a budapesti Katona József Színház Nóra – karácsony Helmeréknél című előadását láthatja a közönség. Magyarország egyik legelismertebb társulatának többszörösen díjazott Ibsen-feldolgozása nők és férfiak, felnőttek és gyerekek, hatalom, pénz, színlelés bonyolult viszonyrendszerét állítja középpontba. Az előadásban olyan színházi kiválóságok lépnek színpadra, mint Ónodi Eszter, Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Pelsőczy Réka és Kocsis Gergely.
Program az okostelefonon
A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy hamarosan okostelefonon is elérhető a fesztivál teljes programja, az Android és iOs-telefonokra egyaránt telepíthető FestivApp applikáció segítségével, amely rengeteg kiegészítő információval szolgál, az esetleges programváltozások esetén pedig, valós időben tájékoztatja a felhasználót.
A fesztivál támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Bihar Megyei Tanács.
Jegyek és bérletek
A VI. HolnapUtán Fesztivál előadásaira jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon.
A szervezők ugyanakkor két típusú, kedvezményes árú szabadbérletet kínálnak az érdeklődőknek:
HolnapUtán-bérlet: érvényes három tetszőlegesen választott nagytermi előadásra, ára 60 RON
Választható előadások: Augusztus, Otthon, A tavasz ébredése, Chioggiai csetepaté, Leonce és Lena, Ahogy tetszik (SZFE), Nóra – karácsony Helmeréknél
HolnapUtán stúdióbérlet: érvényes három tetszőlegesen választott stúdiótermi előadásra, ára 40 RON
Választható előadások: Kapufa és öngól, Liget, Bánk bán misszió, Ahogy tetszik (BBTE), Rómeó és Júlia (BBTE)
Előadásprogram és jegyárak
Március 20., kedd, 17:00, Szigligeti Színház Nagyterem
SENKI MADARA
r.: Tóth Tünde
Szigligeti Színház, Nagyvárad
Március 20., kedd, 20:00, Szigligeti Stúdió
KAPUFA ÉS ÖNGÓL
r.: Tasnádi-Sáhy Péter
Szigligeti Színház Nagyvárad
Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak)15 RON
Teljes jegyár: 20 RON
Román nyelven feliratozva
Március 21., szerda, 17:00, Nagyszínpadi stúdió
AUGUSZTUS | AUGUST
nonverbális előadás
r.: Balázs Zsoltán
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON
Teljes jegyár: 20 RON
Március 21., szerda, 19:00, Szigligeti Stúdió
LIGET
r.: Botos Bálint
Váróterem Projekt, Kolozsvár
Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON
Teljes jegyár: 20 RON
Március 21., szerda, 21:00, Nagyszínpadi stúdió
OTTHON
mozgásszínházi előadás
r.: Györfi Csaba
Duna Táncműhely
Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON
Teljes jegyár: 20 RON
Március 22., csütörtök, 12:00 (szervezett előadás)
BÁNK BÁN? JELEN!
osztálytermi előadás
r.: Visky Andrej
Váróterem Projekt, Kolozsvár
Március 22., csütörtök, 17:00, Szigligeti Stúdió
BÁNK BÁN MISSZIÓ
osztálytermi előadás
r.: Vidnyánszky Attila
Kaposvári Egyetem
Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON
Teljes jegyár: 20 RON
Március 22., csütörtök, 19:00, Árkádia Színpad
A TAVASZ ÉBREDÉSE
r.: Horváth Anna
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak)
Teljes jegyár: 25 RON
Román nyelvű fordítással
Március 23., péntek, 17:00, Szakszervezetek Művelődési Háza (színpadi stúdió)
LEONCE ÉS LÉNA
r.: Kovács D. Dániel
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 20 RON
Teljes jegyár: 30 RON
Március 23., péntek, 19:00, Szigligeti Színház nagyterem
CHIOGGIAI CSETEPATÉ
r.: Sardar Tagirovsky
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
Páholy, zsöllye: 30 RON
Erkély: 20 RON
Román nyelven feliratozva
Március 24., szombat, 17:00, Szigligeti Stúdió
AHOGY TETSZIK
r.: Keresztes Attila
BBTE Kolozsvár, Színház és Televízió Kar
Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON
Teljes jegyár: 20 RON
Március 24., szombat, 19:00, Árkádia Színpad
AHOGY TETSZIK
r.: ifj. Vidnyánszky Attila
Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest
Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON
Teljes jegyár: 20 RON
Március 25. vasárnap, 15:00, Moszkva Kávéház
HolnapUtán Workshop – bemutató
Március 25., vasárnap, 17:00, Szigligeti Stúdió
RÓMEÓ ÉS JÚLIA
r.: Keresztes Attila
BBTE Kolozsvár, Színház és Televízió Kar
Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON
Teljes jegyár: 20 RON
Március 25., vasárnap, 19:00, Szigligeti Színház nagyterem
NÓRA – KARÁCSONY HELMERÉKNÉL
r.: Székely Kriszta
Katona József Színház, Budapest
Páholy, zsöllye: 35 RON
Erkély: 25 RON
Angol nyelven feliratozva