Nagy Mihály: Ülj le közénk és mesélj

TESZT fesztivál(napló), május 28-29. 

Temesvár, TESZT, ötödik nap, forgatag. Egyre telítődünk a történetekkel, közben folyton hömpölyögnek be az új alkotók és nézők új mesékkel, és még mindig nem mondtunk el mindent. Nem is lehet, sokan vagyunk, sok helyről, változatos múlttal, különféle jelenekkel, a legváltozatosabb elbeszélésekkel, történetekkel, formákkal.

A szerdai nap Urbán András az Újvidéki Színházban rendezett Neoplanta című előadásával indul. Neoplantáról szól, azaz Újvidékről vagy Novi Sadról. Vagy Neusatzról. Vagy Mlada Lozáról. Az előadás Végel László Neoplanta, avagy az ígéret földje című városregénye alapján született. A történet úgy kezdődik, hogy „1748-ban összefogtak a németek, a szerbek, a magyarok, a zsidók, az örmények, meg a többi itt élő nemzetség, összekaparták megspórolt pénzüket, bankkölcsönt vettek fel és a tömérdek bankóval Bécsbe utaztak, hogy Mária Terézia császárnőtől megvásárolják a szabad királyi város címet. A császárnő megkérdezte mi a neve a városuknak, mire az alapító atyák töredelmesen bevallották, hogy nincs neve. Felkérték őfelségét, legyen városuk keresztanyja. A császárnő elővette arany pennáját és gyöngybetűkkel írta a latin nyelvű alapító okiratra: legyen a neve Neoplanta, és minden nép nevezze saját nyelvén. Éljenek békében, szeressék egymást, ez a soknemzetiségű város legyen példája a különböző nációk békés egymásmellet élésének. Eltelt több, mint 250 év Neoplanta – azaz Újvidék – népei azóta folyamatosan gyilkolják egymást.” Lepereg előttünk a város minden XX. századi mocskos eseménye.

Bizonyos szempontból Urbán András előadása a két nappal korábban látott Vörös című Máté Gábor rendezés párja, csakhogy Urbán jóval keményebben fogalmaz. A Neoplanta nem puszta narrációja az újvidéki (és egész Vajdaságban) elkövetett rémtetteknek, komoly erőfeszítést követel a nézőtől: szembenézést a saját rémtetteinkkel is. Ebből következően az előadás rendkívül agresszív: a színpadon nincs is más, csak gyűlölet jelenetei. Erre az elementáris erőre különféleképpen reagál minden egyes néző, már az első öt percben eldől, beszállunk-e a vad párbeszédbe. Persze ezt a történetet nem is lehet (önmagunkra irányított) düh nélkül elmondani: az Újvidéki Színház terében a nézők a színpadon lévő padokon ülnek, és az előadás elején illetve végén nyílik ki a függöny, hogy az üres zsöllyéket fürkészhessék. A TESZT előadásán a nagy nézőszám miatt ez fordítva történt, hagyományos ültetésben, a színpadon üres padokkal, így inkább az állandó színházi problémára világított rá az előadás: hiába teszünk erőfeszítéseket azért, hogy szembenézzünk a múltunkkal, tetteinkkel, ha egyszer a túloldalon nincs senki.

A nap soron következő előadása A zsidó, amit Szabó Máté rendezett Artur Palyga drámájából. Tanári értekezletet látunk, az oktatóknak és a városka papjának döntést kell hozni arról, megváltoztassák-e az iskola nevét egy, a városból elszármazott izraeli állampolgár nevére az anyagi támogatás reményében. A vita során fény derül a szereplők közvetett vagy közvetlen érintettségére a lengyelországi holokausztot illetően, ami hisztérikus megbánást eredményez, ennek ellenére mégsem támogatja senki a kezdeményezést. Palyga darabja rendkívül humortalan és színháziatlan szövegdráma, emellett sajnos, szándékolatlanul ugyan, de a keserű összekacsintás mozzanata által az antiszemitizmus legitimációját eredményezi.

A csütörtöki napon inkább személyes történetek kerültek előtérbe a történelmi tragédiák helyett. Antal Attila Monológja saját szerelmének történetét fogalmazza meg. Nehéz közel kerülni az előadáshoz, ahogyan a szerelmeseknek is nehéz egymáshoz közel lenni. Míg a férfi (Miloš Andelkovid) végig jelen van a színpadon, a nő (Béres Márta) csak felvételen jelenik meg. Párbeszédeik gondolatfoszlányok, tudatáram-monológok, közös és egyéni szenvedéseiket vetítik ki.

Az ember komédiája mozgásszínházi hommage Sziveri János vajdasági költő emlékére. Nem életrajzi darab, de ettől nem lehetséges elválasztani a Sziveri költészetéről és személyiségéről való beszédet. Táborosi Margaréta rendező-koreográfus vizuális képekbe komponálja benyomásait a versekről, ezzel párhuzamosan a mellőzött és tragikus sorsú Sziveri életének egy-egy jelentősebb állomását is megjeleníti az előadás – az irodalmi társaságot, ami kiveti magából, a politikai ellehetetlenítést, betegségének mindennapjait. Ettől függetlenül nem lamentáló-sajnálkozó hangvételű előadás Az ember komédiája, elsősorban Sziverinek a világon való fanyar nevetését rögzíti, ahogyan az a Bábel című, a darab során legtöbbet idézett verséből is kiolvasható: „Az éjben eső felesel, rólam locsog – / járdára zuhog, csattog a mocsok. / Lóg az orromból műanyag kábel; / dühöng a szívem, dühöng e Bábel.”

Hasonló képi fogalmazást követ a Horváth Csaba rendezte Irtás. Helen Edmundson ír történelmi darabja csak látszólag vezet messzire a TESZT más előadásainak témájától; attól az eseménytől indul, amikor az angol parlament elfogadja legkegyetlenebb törvényét: Írország lakóit száműzik az ország egy kietlen tartományába. Az előadás legfontosabb anyaga, a föld eleinte még rendezetten, zsákokba halmozva áll, majd mindenhová szétszóródik. Ebben az elemi anyagban a szereplők vörös és fekete bőrruhákban, mégis szinte meztelenül jelennek meg, teljes testet igénybe vevő mozgásuk erőteljessége dinamizálja a hosszú replikákat.

Az idei TESZT újdonsága Kárpáti Péter és Sebők Bori Színházi Jamje volt, ennek lényege, hogy szinte teljes mértékben improvizációra épül, csupán az egyes színészek karakterei vannak előre meghatározva. Az improvizáció alatt a két dramaturg SMS-ben irányítja a színészeket, amennyiben ez szükséges. Ebben a két napban nem csak a Temesvárra érkezett Bánki Gergő, Stefanovics Angéla és Lőrincz Zsuzsa szálltak be a játékba, de az újvidéki Elor Emina, a temesvári Lőrincz Rita és a temesvári színház igazgatója, Balázs Attila is. Az első improvizációs előadásban egy szakítást segítő cég dolgozóit és ügyfeleit láthattuk, a második Jam helyzete pedig egy életcseréket bonyolító cég megbeszélése volt, amelyen az életüket elcserélni kívánó ügyfelek vettek részt. Ezekből az alaphelyzetekből kerekedtek ki a szakítás vagy életcsere okai, a karakterek múltjai.

Újabb történeteket hallgattunk meg, históriákat régről, a máról, közösségekről és emberekről. Ezeket a történeteket nem biztos, hogy el lehet mondani, de lehetetlen őket nem elmondani. A TESZT kavalkádjában minden történet hallgató fülekre talált, és mindenki megkapta a mesét, amire vágyott, netán szüksége volt. Temesvár az a hely, ahol fölolvashatol.