Nagy Enikő: Agáciillat fémrácsok között

 A Játéktér 2016. nyári számából

Liliom. Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

Fotó: Barabás Zsolt

Molnár Ferenc Liliom című darabjával zárta az évadot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata. Bocsárdi László rendezésében az előadás a bezártságban, a kilá­tástalanságban kibontakozó tiszta érzésekről szól. A mérhetetlen szabadságvágyról, ami csak megzabolázva tud létezni. A korlátok közé szorult ember tehetetlenségéről, amint a megélhetése és az álmai között egyensúlyozva vergődik. Feszült helyzetében egyszerre szereti és bántja azt, aki számára a legfontosabb. Döntése a végzetébe taszítja, de aligha tudna jó döntést hozni. Halála után kap még egy esélyt, hogy helyrehozza tettét. Visszatér a földre, indulatában azonban megismétli történetét. És csoda történik. Erről a láthatatlan, megmagyarázhatatlan csodáról is szól a szentgyörgyi Liliom. A tiszta varázslatról, az őszinte szerelemről, szeretetről.

Az előadáshoz Bartha József egy rácsos fémszerkezetből épült kétszintes díszletet tervezett. A felső szinten, egy állványon zenészek ülnek. Végig jelen vannak, ők azok, akik jelenetről jele­netre a zene nyelvén szólnak az érzésekről, mindarról, ami a szavak mögött van, megjelenítve a ki nem mondott feszültséget, aggódást, örömet, félelmet, szerelmet, szárnyalást. Az alsó szint a játék tere. Itt zajlik Liliom és Juli néha félszegen, néha bájosan, néha kegyetlenül bukdácsoló története egy rideg, börtönszerű világban. Amiben néha mégis ott bujkál a szépség, a szerelem. Az agácivirág illatában, amit odahord a szél, s ami mindkettejük számára ugyanazt a meghittsé­get idézi.

A vasrácsokból épült színpad aranymetszésében egy hiányzó rács keltette űr tátong. A második képben Liliom és Juli szobájának a helyszínévé válik ez a födetlen mélyedés. A hiány­zó vasrácsot a szállást adó Hollunderné (Rácz Endre) cipeli meggörnyedve a színpad körül, hangos kifakadásokkal szidva Liliomot. A vasrács súlya és hatalmas mérete valósággal letag­lózza. Kínlódva egyensúlyoz vele, néha egyszerűen földhöz csapja. Ilyenkor az nagyot döndül, így nyomatékosítja mondanivalóját, folyamatos visszaigazolást várva a külvilágtól. Ez azonban elmarad. Lakói, Liliom és Juli más törvények szerint élnek. Van bennük valami, ami a szenvedés, a szegénység ellenére sem engedi, hogy megalkudjanak, valahányszor egy elfogadhatatlan meg­oldást kínálnak számukra: Julinak a házmesterrel való házasságot vagy Liliomnak a körhintához való visszatérést. A színpadon tátongó lyuk végül Liliom sírgödre lesz, amikor öngyilkosságot kö­vet el. A gödör folyamatos jelenléte felerősíti a szereplők döntéseit, sorslehetőségeit. A halál pers­pektívájából nem mindegy, hogy hogyan élnek, milyen döntéseket hoznak: a saját útjukat járják megalkuvások nélkül, mint Liliom vagy Juli, netán hatalmas terheket cipelnek, hatalmas súlyok alatt görnyednek, megkeseredve, mint Hollunderné. Saját megélhetésüknek lesznek rabjai, vagy éppen a megélhetés gondjai emésztik föl mindennapjaikat, kapcsolatukat. Mindkét út végzetes. Liliom szabadságvágya a vasrácsosokkal övezett környezetben halálra van ítélve.

Vass Zsuzsánna Julija tiszta, törékeny, ugyanakkor öntudatos, határozott, két lábbal áll a földön. Virágmintás bakancsot, feliratos szürke pólót, farmer rövidnadrágot visel. Egy vasosz­lopnak dőlve, karba tett kézzel dacol a dörzsölt, minden hájjal megkent Muskátnéval (Gajzágó Zsuzsa), amikor az Liliom miatt korholja. Tisztasága, ébredező szerelme tartja Liliom mellett. A razzia után, Liliom rollerén az agácivirág illatáról beszélgetve indulnak el a közös úton. Juli hűségesen, elszántan tűri a szegénységet és azt, hogy Liliom fájdalmában megüsse. Nehezen, sokadik nekifutásra tudja csak elmondani Liliomnak, hogy gyereket vár. Ott ülnek a vasszerkezet bemélyedésénél, mint egy szakadék szélén, Juli szorongva tördeli a kezét, nem is néznek egy­másra, csak az a fontos, hogy Liliom is megtudja. Juli meg sem várja a választ, ahogy elmondja a hírt, ki is szalad a színről. Amikor Liliom rabolni megy Ficsurral, rosszat sejt. Finoman próbálja visszatartani, ám Liliom kitér előle, egy pakli kártyával üti el a kérdését, hogy mi van a blúza alatt. Sejtését Hollunderné igazolja, aki az eltűnt konyhakést keresi. Egy hosszú, kitartott pillanatban Juli kétségbeesetten, fáradtan, zavartan kóvályog. Mellette éppen Mari és Hugó fotózkodnak. Merev, arcukra fagyott mosollyal pózolnak. Közben folyamatosan villog a vaku fénye. Talán ez a jelenet az, ahol a történet végzetes irányt vesz.

Eleinte sorstársak Marival (Benedek Ágnes), aki álmodozva mesél szívének szerelméről, Hugóról. Mari kezdetben hosszú térdzoknit visel, rövid szoknyát, egy éretlen bakfis benyomását keltve. Kitekert mondatai derűt, bájt sugároznak. Naivan, tágra nyílt szemekkel, őszinte rácso­dálkozással faggatózik arról, hogy „mirűl ismerszik meg a katona”? Muskátnénak csak úgy, csí­pőből, lazán, egyszerű, egészséges észjárással válaszolgat vissza. Félti Julit, amikor ott marad Liliommal, később pénzt ad neki. Párja, Hugó (Nagy Alfréd) merev, karikatúraszerű figura, aki folyamatosan fölfelé törekszik a társadalmi ranglétrán. Ahogy kettőjük ruhája jelenetről jelenetre egyre elegánsabb, úgy lesz a lelkük egyre sivárabb. Tanácsokat osztogatnak Julinak, elbeszélnek mellette, annyira elvannak a saját dolgaikkal, hogy alig veszik észre, amikor Juli segélykérően Hugó nyakába borul. Liliom halála után váratlanul fakad hangos sírásra Marika, mintha visszatartott érzései így törnének utat maguknak.

Liliom (Mátray László) egy rollerszerű járgányon jelenik meg a színen. Haja csapzott, ruhája nyúlott, nyers erő árad belőle. Sebesen köröz, mozdulataiban, egész lényében benne van a sza­badság mámora, mindaz, ami őt Liliommá teszi. Kiállása eleinte vagánykodó, fennhéjázó. Ahogy Muskátné elbocsátja és visszatér a derekára kötött batyujával, úgy kezdjük megismerni az igazi Liliomot. A csirkefogót, aki büszkesége miatt nem enged meg magának egy csöppnyi emberi gyengeséget sem. Mindene a körhinta, a szabad élet, amikor Muskátné egy újonnan beszerzett automobillal próbálja visszacsalogatni, extázisban fetreng a földön, kezében a dudával. Amikor megtudja, hogy gyereke lesz, hosszan lóbálja magát az állványokon, boldogan, önfeledten ki­abálja a világba, hogy a Julinak gyereke lesz. A Ficsurral tervezett rablás során ütközik ki tiszta lelke, naivitása. Rá is fizet erre. Amikor a rendőrök megjelennek, Ficsur pillanatok alatt kislisszol a helyzetből, ő meg benne marad. Az öngyilkosságba menekül, egy hirtelen mozdulattal szúrja hasba magát, és valósággal beleszédül abba a vasrácsos szerkezetben tátongó gödörbe, ami az előadás elejétől ott áll a színpadon. Halála szívszorító. A rendőrök ránéznek a haldokló Liliomra, majd úgy döntenek, benne hagyják a kést. Kedélyesen rágyújtanak, és kicsinyes, bérezéssel kapcsolatos dolgaikról beszélgetnek, mialatt ő ott haldoklik mellettük. Julinak egy utolsó mo­nológban mondja el mindazt, amit életében nem tudott elmondani. A lány megadóan a kezét szorítja, majd hosszan, nyugodtan szív el egy cigarettát, rezzenéstelen arccal hallgatja végig Marit, aki szerint jobb így, és ráhagyja Muskátnéra, hogy jobban szerette Liliomot. De békülni nem akar vele.

Liliomot a túlvilág detektívjei ébresztik fel és viszik a Fogalmazó elé. Díszletváltás nincsen, csak a fények erősebbek. Nemes Levente a Fogalmazó szerepében egy végtelen jóindulatú, vég­telen türelmű segítő. Egy aranyfedelű nagykönyvből olvassa ki Liliom vétkét, hogy bántotta Julit. S bár minden erejével azon van, hogy jól alakuljon helyzete, a csirkefogó nem bánja tettét. Így 16 év után ismét visszamehet a földre, valami nagyon szép gesztussal jóvátenni, amit elkövetett. Juli pöttyös ruhában üldögél a lánya mellett, aki gyönyörűen, életörömöt, vidámságot sugározva tán­col. A Bezsán Noémi által játszott kislány széttárt karokkal forog körbe-körbe, akár egy körhinta. És egyszer csak belép Liliom. Nézi a lányt, aki éppen fejjel lefelé lóg az állványon, hozzáér a hajá­hoz. A lány az anyjához szalad, Liliom önmagáról mesél úgy, mint egy régi ismerősről, arról, hogy mekkora csirkefogó volt, még Julit is bántotta. Kislánya, Lujza elküldi, ő meg a pillanat hevében rácsap a kezére. Csoda történik, az ütése nem fáj. És ekkor Liliom egy kunsztot mutat, feldob egy pakk kártyát, s egy pillanatra színes lapok sokasága száll, forog szanaszét a magasban, megtöltve a teret. Újra felidéződik a beszélgetésük az agácivirág illatáról, s egy pillanatra mintha visszatérne az első találkozás élménye.

Bocsárdi László a helyzetek igazságára, a színészi játék hitelességére épít. A társulat pedig ismét bizonyít. Gajzágó Zsuzsa Muskátnéja bár dörzsölt, számító, mégis van benne valami meleg emberség, megértés. Együtt tudunk érezni vele. Ficsur szerepében Pálffy Tibor zsebre dugott kézzel, kérdőjelszerű testtartással jön-megy a színpadon, mint egy outsider. Nem kötődik senki­hez, de folyamatosan jelen van. Ha valaki hozzászól, egy „maga nekem túl fiatal” megjegyzéssel rögtön le is fegyverzi. Egész lényében van valami megfoghatatlan, kiszámíthatatlan. Amikor a rendőrök megjelennek, pillanatok alatt tűnik el, magára hagyva Liliomot.

Erdei Gábor és Szakács László, Berkovics és Kapitány szerepében olyan rendőröket jelení­tenek meg, akik visszaélve helyzetükkel, potenciális gazemberként kezelnek mindenkit, aki az útjukba kerül. A ligetbéli razziakor Berkovics erősen és kegyetlenül szorítja egy rúdhoz Liliom kezét, aki fájdalmában a földön fetreng. Julikához is hozzádörgölőzik. A kapitány valamivel viszszafogottabb. Liliom halálakor Berkovics az, akiből megszólal az ember, aki ki szeretné venni a kést Liliom hasából, a Kapitány viszont megállítja azzal, hogy akkor elfolyik a vére. Amikor Liliom és Ficsur rabolni indulnak, végig ott vannak a színpad hátterében, két oldalt, mint két börtönőr, előrevetítve a történet lehetséges kifutását. Lassan, cammogva másznak elő, amikor Linzmann (Diószegi Attila) utánuk kiált. Emez határozottan bánik el a két rablóval, humora sem hagyja el ebben a helyzetben.

Az előadásban nincsenek külsőségek, üresjáratok, fölösleges kellékek. A díszlet mindvégig változatlan, csupán a hiányzó rácsos elem kerül vissza az utolsó jelenetben. A tér így egyfajta konkrét idő- és helynélküliséget teremt, amelyben ki tud bomlani a darab mély rétege, lényege. Minden érzelgősség nélkül. Ettől lesz őszinte, esendő, örök emberi, mai, mindenkori ez az agáci­virágos molnári történet.

——————————–

Liliom. Bemutató dátuma: 2016. május 10.; Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy; Ren­dező: Bocsárdi László; Író: Molnár Ferenc; Dramaturg: László Beáta Lídia; Díszlettervező: Bartha József; Jelmeztervező: Kiss Zsuzsanna; Zeneszerző: Boros Csaba; Színpadi mozgás: Bezsán Noémi; Hangeffekt: Józsi Szabolcs; Zenészek: Fazakas Albert, Gáspár Csaba, Ráduly Zsófia, Tóth-Györbiró Apor; Szereplők: Benedek Ágnes, Bezsán Noémi, Derzsi Dezső, Diószegi Attila, Erdei Gábor, Gajzágó Zsuzsa, Mátray László, Nagy Alfréd, Nemes Levente, Pálffy Tibor, Rácz Endre, Ruscsák Péter, Szakács László, Vass Zsuzsánna.