Művészeti díjátadó ünnepség a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Művészeti díjátadó ünnepség a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A 2012/2013-as évad művészeti és technikai díjainak átadására került sor a március 19-ei Viktor, avagy a gyermekuralom című előadást követően a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A művészeti tanács döntése, valamint a társulat szavazatai alapján odaítélt elismeréseket Tompa Gábor igazgató adta át. A díjátadót a Loose Neckties Society színészzenekar koncertje követte.

Vlad Mugur-díj:

–          Mezei Kinga – a Csipke című előadás rendezője

Bánffy Miklós vándordíj, a Quadro Galéria támogatásával:

–          Albert Csilla, Györgyjakab Enikő, Sinkó Ferenc – a Romok igaz menedék(rendező: Tompa Gábor) című előadásban nyújtott alakításukért

Fotó: Biró István

A társulat díja:

–          Farkas Loránd – a Kenyérzseb (rendező: Albu István) valamint a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (rendező: Hatházi András) című előadásokban nyújtott alakításáért

Debütdíj:

–          Imre Éva – a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (rendező: Hatházi András) című előadásban játszott szerepéért

Művészeti díjak:

–          Farkas Loránd – a Kenyérzseb (rendező: Albu István), a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (rendező: Hatházi András), valamint a Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásokban nyújtott alakításáért

–          Kántor Melinda – a Csipke (rendező: Mezei Kinga) című előadásban játszott szerepéért

–          Pethő Anikó – a Csipke (rendező: Mezei Kinga) és a Don Juan ünnepélyes vacsorája (rendező: Matthias Langhoff) című előadásban játszott szerepéért

–          Hatházi András a Don Juan ünnepélyes vacsorája (rendező: Matthias Langhoff), valamint a Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásban játszott szerepéért

–          Kali Andrea – a Csipke (rendező: Mezei Kinga) című előadásban játszott szerepéért

–          Keresztes Sándor – a Csipke (rendező: Mezei Kinga) című előadásban játszott szerepéért

–          Bodolai Balázs – a Don Juan ünnepélyes vacsorája (rendező: Matthias Langhoff) című előadásban rendezőasszisztensként végzett tevékenységéért, az előadásban nyújtott alakításáért és a Csipke (rendező: Mezei Kinga) című előadásban játszott szerepéért

–          Panek Kati – a Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásban nyújtott alakításáért

–          Kató Emőke – a Don Juan ünnepélyes vacsorája (rendező: Matthias Langhoff) valamint A fizikusok (rendező: Lori Petermann) című előadásokban játszott szerepéért

–          Laczkó-Vass Róbert – a  Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásban nyújtott alakításáért

–          Viola Gábora Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásban nyújtott alakításáért

–          Bogdán Zsolt – a Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásban nyújtott alakításáért

–          Biró József – a Don Juan ünnepélyes vacsorája (rendező: Matthias Langhoff) játszott szerepéért

A Művészeti Tanács szavazatai alapján dicséretben részesülnek Bács Miklós, Balla Szabolcs, Sigmond Rita, Varga Csilla színművészek, valamint Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező.

Technikai díjak:

–          Kerekes Levente és Maier Sándor világosítók, a turnékon végzett munkájukért

–          Tóbiás Ildikó varrónő, a színház varrodájában végzett színvonalas munkájáért

–          Csiszér József, színpadmester a színpadi műszak vezetéséért

Különdíj:

 –          Mirela Sandu és Szepessy Katalin – a marketing és PR, valamint a protokoll-tevékenységek koordinálásáért

–          Csüdöm Ildikó, titkárnő, az irodalmi titkárság archívumának pontos és lelkiismeretes kezeléséért

–          Boros Júlia, személyzeti referens, a színház adminisztratív osztályán végzett munkájáért