
Mozgalmas tavaszkezdés Temesváron bemutatóval, vendégelőadásokkal és fesztiválszerepléssel
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mozgalmas időszaknak néz elébe a tavasz beköszöntével. Két vendégelőadást, új bemutatót, rengeteg kiszállást és egy fesztiválszereplést hoz a március.
Alig egy héttel a színház legújabb bábelőadásának A hétfejű tündér bemutatója után, március 7-én ismét újdonsággal várjuk a színházkedvelőket. John Milton Elveszett Paradicsom című műve nyomán született legújabb előadásunk, az Ég és Föld, Döbrei Dénes és Varga Heni rendezésében, érdekes és újszerű színházi kísérletnek ígérkezik. A próbafolyamat során a 15 színészből, két pécsi képzőművészből és egy francia zeneszerzőből álló alkotócsoport azt kutatta, hogyan lehet ma őszintén, megkerülve a hagyományos színházi formákat egy olyan történetről mesélni, mely talán egyike az emberiség legrégebbi mítoszainak. A Mennyből letaszított Sátán, a teremtés hat napja, az első emberpár, a megkísértés és ami utána jött. A hónap folyamán a bemutatót követően még két alkalommal tekinthetik majd meg az előadást, március 9., illetve 20-án.
T (közérzet-játék) címmel (r.: Scherer Péter) a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Füge Produkció vendégelőadását tekinthetik meg az érdeklődők március 11-én a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban. Folytatva az osztályteremszínház népszerűsítését, melynek részekét decemberben a kolozsvári Váróterem Projekt Bánk bán? Jelen! című előadását, januárban pedig a Scherer Péter által játszott Klamm háborúját tekinthették meg az édeklődők, ez az előadás is elsősorban fiataloknak, fiatalokról szól, az út- és önkeresés, a kapcsolatok és általában a huszonévesek örök nagy kérdéseit járva körül. Megfelelés vagy éppen nem-megfelelés? Mennyivel jobb rendet rakni a fejünkben, mint megpróbálni elpusztítani minden ott találhatót? Hősünk gondolkodik, érez, leporol, kiürít, helyrerak, kitisztít, rendszerez. Rájön, hogy nem mondhatja meg neki más, hogy mit kezdjen az életével – áll az alkotók ajánlójában.
A magyarországi vendégelőadást, egy az elmúlt hónapban felújított Beckett előadás követi, március 11–én este, Kedves Emőke rendezésében. A Tokai Andrea és Bandi András Zsolt főszereplésével játszott Ó, azok a szép napok!, problémákról, élethelyzetekről és párkapcsolatról szól. A becketti vígjáték a mindennapok monotonításán keresztül mutatja meg az életet, ahol az elmúlás és emlékezés egészen más értelmet nyernek, úgy, hogy közben mindvégig fontos szempont marad, hogy a néző döntsön arról: mit is látott.
Rögtön másnap, március 12-én egy francia nyelvű előadásra várjuk Önöket, mely a Temesvári Francia Kultúrintézettel közös társszervezésben jött létre Mystères de l’amour, mystères de la vie (A szerelem titkai, az élet titkai) címmel. Az aradi Amifram szervezet jóvoltából született előadás nem válaszokat keres a szerelem és az élet nagy kérdéseire. Épp ellenkezőleg… gondolkodásra ösztönöz, hogy magunk is fel merjük tenni azokat a kérdéseket, melyekre úgy gondoljuk (és talán igazunk is van), hogy nem léteznek igazán helyes válaszok.
Márciusban is lesz Fent a mélyben, Kedves Emőke rendezésében. A Nick Hornby regénye nyomán született előadás januárban került bemutatásra, a színház Stúdió termében. Az előadás a négy főszereplő, Martin, a lecsúszott műsorvezető, Maureen, a beteg gyermekét egyedül nevelő anya, JJ, a zenészi ambíciókkal megvert fiatal fiú és Jess, a 18 éves lázadó tinédzser szemszögéből mutatja be az eseményeket, melyek egy Szilveszter éjszakai véletlen találkozással kezdődnek az öngyilkosok házának tetején és mindannyiuk életét gyökeresen megváltoztatják. Az előadásra március 13-án várjuk Önöket.
Az öngyilkosok házának tetejéről, három nappal később március 16-án ismét Leenane gyönyörű tájaira kalauzoljuk Önöket, ahol betekintést nyerhetnek Mag és Maureen, a megkeseredett anya és lánya egymás gyűlöletétől terhes életébe. A két nő különös szimbiózisa, az egymásra utaltság és örökös kiszakadni vágyás paradox helyzetéből fakadó gyűlölve szeretés Upor László rendezésében egyszerre tud üdítően komikus és fájdalmasan emberi lenni.
És ha már paradox helyzetek és kapcsolatok, akkor miért ne tekintenék meg a Harold Pinter szövege nyomán született Piszkos melót is, ahol két bérgyilkos különös barátságának és utolsó közös küldetésüknek történetét ismerhetik meg, Gyulay Eszter rendezésében. Kocsárdi Levente és Aszalos Géza előadásában egy olyan kifordított bűn és bűnhődés történetnek lehetnek tanúi, amelynek végén hőseink bárhogy döntsenek is rosszul döntenek. Az előadásra március 18-án este kerül sor.
Március 20 és 29 között a legkisebbeké a főszerep, hiszen a színház legújabb bábelőadása a Lázár Ervin meséje nyomán született A hétfejű tündér indul útnak, így a közel 10 nap allatt Végváron, Lugoson, Újszentesen, Majláthfalván, Újmosnicán, illetve a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban lesz majd látható. Antal Attila rendezésében a szerző jól ismert mesevilágának, és a szokatlan bábtechnikák találkozásából olyan előadás született, mely a mese nyelvén ugyan, de a mai társadalom kétdimenziós kirakat-valóságából merítkezve próbálja körbejárni a szeretet, az elfogadás, a másság és a barátság problémáit.
Március 21-én és 27-én Szász Enikő és Dukász Péter várja az érdeklődőket, a januárban felújított Prah című előadással (r.: László Sándor). Spiró György drámája két átlagszínvonal alatt tengődő figura életének egy különösen fontos pillanatát tárja elénk, illetve mindazt, ami ennek a pillanatnak következményeként megtörténhet. Hogyan képes megváltoztatni két ember viszonyát egy váratlan, hihetetlenül szerencsés fordulat? Például, ha megnyerik a lottófőnyereményt…
Másnap, március 22-én Hajdu Szabolcs Békeidő című előadása lesz látható a színház Nagytermében. Az évadkezdés óta már több fesztiválon is szerepelt előadás, most újra vendégszereplésre kapott meghívást, ezúttal a debreceni Deszka fesztiválra, ahol március 27-én tekinthetik majd meg az érdeklődők.
A társulat másik fesztivál-járt előadása, a Gardénia is újra műsorra kerül, március 24-én. A tavaly bemutatott előadás, mely nem csak a közönség de a szakma elismerését is több alkalommal kivívta, a fiatal író Elżbieta Chowaniec első szövege alapján készült. Az alapvetően monológközpontú előadás a Nőt helyezi a középpontba, négy generáció történetén keresztül vizsgálva a női szerepek és sorsok időről időre változó és örökké változatlan minőségeit.
A március 30-án, Pintér Béla-Darvas Benedek szerzőpáros nagysikerű zenés darabjával a Parasztoperával zárjuk a hónapot. A Szikszai Rémusz rendezésében született előadás két család különös, titkoktól terhes története. Egy nap, egy esküvő története, mely az emberi lényt szánalmasan vicces és felemelően tragikus voltában ábrázolja. Egyszerre szép, csúnya, felemelő, megalázó, komikus és tragikus. Tragikomikus. – Szikszai Rémusz rendező.