Mostis Gergő: Y-generáció a színházban

Interjú Bartha Lóránddal a TITÁNium Tehetségkutató színházi platform 2013-as erdélyi díjazottjával

A TITÁNium projektre 35 év alatti színházi alkotók nyújthattak be pályázatot. Az 51 pályaművet hat tagú kuratórium bírálta el: Vinnai András (író), Orlai Tibor (producer), Rába Roland (színész, rendező), Kelemen Kinga (produkciós vezető, Kolozsvár), Jászay Tamás (kritikus), Imre Zoltán (színháztörténész). Bartha Lóránd az öt díjazott egyike: a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubárotházban fogja megrendezni a 2013/2014-es évadban Lovassy Cseh Tamás Kutyák című darabját.

Mitől vált különlegessé számodra a színház világa és mióta foglalkozol színjátszással?

Tizenkettedikes koromban kezdtem színházzal foglalkozni, amikor átvettem a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium Mágamaszk nevű csoportjának vezetését. Akkor még válogatott jégkorongozó voltam, ezért nem tudott kiteljesedni ez a szenvedélyem, de télen Fazakas Misi, az Osonó Színházműhely vezetője meghívott játszani a társulatába. 2007 telén, miután egy olaszországi hoki világbajnokságon lesérültem, eldöntöttem, hogy szakítok a sportkarrierrel és közelebb engedem magamhoz a színházat. Ezért a tizenkettedik osztály második felében Sepsiszentgyörgyre költöztem, ahol része lehettem egy csodás, színházat szerető csapatnak. Ott kezdődött el egy érzelmi függőség a színházzal, ami nem szűnik ebben a pillanatban sem. Öt évig voltam színész az Osonóban és két évig a Krétakörben. Most színházrendezést tanulok Marosvásárhelyen, Bocsárdi László osztályában.

Melyek voltak a legmeghatározóbb színházi élményeid, találkozásaid?

Az első meghatározó találkozásom Kovács Tímea táncos-koreográfus volt, akivel együtt nőttünk fel, ő volt az első, aki elrángatott színházba még akkor is, ha számomra ez volt a legunalmasabb esti program. A legmeghatározóbb és máig élő élményeim Szentgyörgyhöz köthetők. Fazakas Misi barátommal (az Osonó Színházműhely vezetője) olyan rétegeit boncolgattuk a színháznak és az ehhez kapcsolódó közösségi, illetve művészi létezésnek, amelyek mindig is meghatározóak lesznek. Máig azt gondolom, hogy a színházcsináláshoz két dolog kell: egy jó gondolat és a vágy, hogy erről emberek tudomást szerezzenek. Minden más hit kérdése. Szintén a Szentgyörgyön töltött öt évemhez köthető Salamon András – Salek bácsi, – aki annyira szereti a színházat, hogy pillanatokra képes elhitetni velem, hogy a művészet segítségével meg lehet tapasztalni a transzcendenciát. Meg hát idesorolhatok minden osonóst, aki ebben az időszakban megfordult a csapatnál, de akár a város színházát, zenészeit, vagy a művészeti líceum tanárait. Inspiratív ugyanakkor a Schilling Árpáddal és a krétakörösökkel született barátságom, akik kitágították számomra szellemi és gyakorlati síkon is a színház dimenzióit. És azt hiszem, hogy ide sorolhatom a mostani, rendező szakos osztályomat, akikkel minden nap újabb axiómákat vonunk kétségbe. Hatással vannak rám olyan rendezők, mint Tarkovszkij, Bergman, Kantor, Vlad Mugur, Harag György, Pina Bausch vagy kortársaim közül Jan Klata, Michael Thalheimer illetve Sacha Waltz.

Milyen színházi irányba tartasz? Mi lehet az az új hang, amit rendezőként hallatni kívánsz?

Azt hiszem, fiatal vagyok még ahhoz, hogy saját hangról, vagy irányokról beszélhessek. Nem tudom, mi az én hangom, azt viszont igen, hogy igazán erős színházi alkotásokat társulati létezésben lehet megvalósítani, ezért arra törekszem, hogy minél erősebb csapatot hozzak létre magam körül. A számomra fontos alkotók energiáit a Radina KMA (Kortárs Művészeti Akció) keretében próbáljuk egyesíteni, és reménykedünk abban, hogy ebből születnek majd izgalmas irányok a következő években. Most még nem tudom, mi ez a szemlélet, csak azt, hogy vágyunk arra, hogy megtapogassuk századunk ütőerét, és erről kezdjünk el a színház nyelvén gondolatokat formálni. Érdekelnek az emberek, és – mivel fiatal vagyok – azok az eszközök, amelyekkel más fiatalokat is érdekeltté tudok tenni. Kortársnak lenni, és mégis örökérvényűnek, azt hiszem, ez a kihívás.

A törekvés a század ütőerének megtapintására mennyiben tartalmi, és mennyiben formai kihívás számodra?

Ebben a pillanatban nem a formák, sokkal inkább az emberek és a bennük levő témák vonzanak. Valószínűleg lesz olyan is, amikor a formák kezdenek majd érdekelni. Most a bennem lévő és az engem körülvevő emberekben felgyülemlett tartalmak keresnek egy formát, amelyet megpróbálok velük együtt megtalálni, de nem ragaszkodom a látványhoz – sokkal inkább az igazsághoz. Sok, látványban tökéletes, de hazug színházat látok magam körül. Nekem az a fontos, hogy a színpadon levő emberek kivétel nélkül magukénak érezzék azt, amiben vannak, és képesek legyenek átlátszókká válni a néző előtt. Ehhez olyan formát és látványt kell találnunk, amiben ez sikerülhet. Ma már nehezen lehet, és azt gondolom, hogy nem is kell újat felfedezni a színházban, inkább használnunk kell a milliónyi felfedezett lehetőséget arra, hogy elinduljunk közös és örök belső tartalmaink felé.

Hogyan látod az Erdélyi színházak helyzetét, ami a közönség nevelését, elvárásainak való megfelelést – vagy ennek visszautasítását -, a fiatalok felé való nyitást illeti?

Az hiszem, erről a témáról sokat elárul az a tény, hogy ezt a díjat, – és egyben lehetőséget is, – a magyarországi alternatív színházi közegtől kaptuk. Azt gondolom, hogy kevés erdélyi színház nyitott a fiatalok felé, amelyik pedig nyitott lenne, annak sok esetben nincsenek megfelelő anyagi keretei, hogy érdemleges helyzetet tudjon teremteni. Közönségnevelésről pedig néhány kivétellel alig beszélhetünk. Bennem van egy erőteljes remény, hogy a mostani huszonévesek olyan szellemi színvonalon tudnak majd működni, hogy az megkaphatja a neki járó figyelmet pénzügyi szempontból is. Látok lehetőséget például a csíkszeredai, udvarhelyi vagy szentgyörgyi nézőkben, és erősen bízom abban, hogy a megfelelő pillanatban az intézményvezetők is nyitottabbakká válnak. Azt hiszem, hogy az erdélyi színháznak szüksége van egy vérátömlesztésre. Ha a megfelelő emberek elkezdik ügyüknek érezni ezt, akkor elkezdődhet egy izgalmas folyamat Erdélyben.

Kik a társaid a létrehozandó előadásban?

A produkció a budapesti Jurányi Közösségi Inkubátorház Kamaratermében fog létrejönni, 2014 márciusában. Egyelőre az publikus, hogy Orlai Tibor magyarországi producer menedzseli az előadást. Generációm, számomra fontos erdélyi és magyarországi alkotói kapnak helyet benne. Lovassy Cseh Tamás barátom írja és én rendezem. A szöveget, Tamás barátommal közösen próbáljuk létrehozni, kérdéseket megfogalmazva. Azért érzem aktuálisnak a témát, amit a Kutyák című drámában feldolgozunk, mert kortárs, és mert belőlünk születik. Nem szeretnék spoiler-ezni, csak annyit árulok el, hogy lesz helye benne a lázadásnak, állati ösztönöknek, költészetnek és az Y generáció múltfeldolgozási kísérleteinek is.