MOST Feszten az Aradi Kamaraszínház

MOST Feszten az Aradi Kamaraszínház

Pénteken, a színházi világnapon, a Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll című radikális stand up comedyt játssza az Aradi Kamaraszínház, a szegedi MASZK Egyesület, és a budapesti Bakelit Multi Art Center az első alkalommal, Tatabányán megrendezésre kerülő MOST Feszten. Az Eric Bogosian és José Saramago szövegei nyomán készült előadás szereplője Harsányi Attila, rendezője Tapasztó Ernő, a darabot Fekete Réka fordította.

A tatabányai Jászai Mari Színház csütörtöktől vasárnapig rendezi meg első monodráma és stúdiószínházi fesztiválját, a MOST Feszt-et. A rendezvényen mindkét műfajból négy darabot tekinthetnek meg a nézők, az alkotásokat szakmai zsűri díjazza.

Crespo Rodrigo, a színház igazgatója, elmondta: a színház elsősorban vidéki teátrumok, határon túli színházak és független társulatok produkcióinak kíván teret adni, mivel a színházi fesztiválok sorából hiányzik egy kifejezetten a műhelymunkákat és az egyéni művészi teljesítményeket felvonultató szakmai mustra.

Harsányi Attila, a Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll című radikális stand up comedy-ben nyújtott alakításáért megnyerte a legjobb férfi alakítás díját 2014-ben, a Pitesti-en megrendezett Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon, ahol Tapasztó Ernőt a legjobb rendezésre jelölték.