Mit jelent számomra a színház?

Azt hiszem, hogy nyugodtan elmondhatom, különleges a viszonyom a színházzal. Mivel életem majdnem egész eddigi részét a határ túlsó oldalán töltöttem, Ungváron, így számomra mindig rendkívüli esemény volt, amikor láthattam a „világot jelentő deszkákat”, és magyar szót hallhattam rajtuk. Igaz, nem is fordult elő túl gyakran. Édesanyámmal mindig elmentünk megnézni az előadást, ha a beregszászi vagy anyaországi színtársulat érkezett a városunkba, illetve alsós korunkban is rendszeresen vittek minket bábszínházba, jellemzően mindig ugyanarra az ukrán nyelvű darabra, de ez így együttesen sem tett ki túl sokat, talán két-három színházi látogatást egy évben.

Az ötödik osztályt megkezdve következett be színházlátogatási szokásaim terén jelentős változás. Ez elsősorban a Zrínyi Ilona Matematikaverseny kárpátaljai szervezőinek volt köszönhető, ők ugyanis úgy döntöttek, hogy a jó helyezést elért diákok minden évben ingyenes láthatnak egy, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház társulata által előadott darabot. Ennek hála nagyjából ötször láttam Az ördög három aranyhajszálát, és a végén már kívülről fújtam a szövegkönyvet, mégsem tudtam sohasem megunni, mert minden előadásban volt valami különleges, valami új. Ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy a színészek bevonták az igencsak fiatal és lelkes közönséget is a játékba. A második oka pedig, hogy az egész osztályunkkal közelebb kerültünk a színházhoz, lelkes nyelvtantanáraink voltak. Az ő irányításuk alatt hosszabb-rövidebb darabokkal, szösszenetekkel felléptünk számos iskolai ünnepségen, és intézményünk színpadára vittük Arany János Toldiját és Sevcsenko Katerináját is. Sokan közülünk elgondolkoztak azon is, hogy a jövőben színészi pályára lépnek. A színházszeretet azonban nem állt meg itt. Magyartanárunk, Zsuzsa néni jóvoltából beneveztünk egy nemzeti-színháztörténeti vetélkedőre is, ahol rengeteg, a színházzal kapcsolatos feladatot kellett megoldanunk, többek között történelmi múltjának kutatását, különböző színdarabrészletek előadását és egyéb kreatív feladatokat. Ez a verseny hozott közel és szerettette meg velem igazán a színház világát. Ennek hatására ismertem fel a színház intézményének fontosságát, kezdtem el olvasni különböző színműveket, darabokat, illetve a róluk szóló kritikákat, recenziókat, és ez kisebb megszakításokkal egészen a mai napig tart.

A fentieket leszámítva még további két fontos színházélmény volt számomra, amit szeretnék megemlíteni. Az egyik, a már korábban említett Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színházban bemutatott Időfonál, ami Kárpátalja történetét dolgozza fel, a Trianont megelőző évektől egészen napjainkig, egy ilyen látomásos jellegű, víziószerű előadásban. Lehet, hogy egy kritikus giccsesnek találta volna, vagy épp értelmetlennek, rám azonban leírhatatlanul mély hatást gyakorolt, meg is könnyeztem, pedig nem tartom magam érzelgős embernek.

A másik hasonló jelentőségű előadás az iskolánkban volt, egész pontosan az osztálytermünkben. Ismét beregszászi színtársulat képviselői látogattak el hozzánk, hogy előadják Csehov Sirály című darabját. Mi kint várakoztunk a folyosón, amíg bent a teremben folytak az előkészületek, néha-néha pedig kidugta a fejét az egyik művész, ránk mosolygott, és megjegyezte, hogy: „Jó lesz, majd meglátjátok!”, vagy „Mindjárt kész, még néhány percet várni kell, de megéri. Lefogadom, hogy így még úgy sem láttátok az osztálytermeteket!”. Persze, eleinte enyhén szkeptikusan fogadtuk ezt az egészet, mint ahogy a kamaszok általában, azonban az előadás megkezdését követően a kétségeink hamar szertefoszlottak. A színészek, bár nem állt rendelkezésükre túl sok kellék és díszlet, mégis rendkívül hitelesen és meggyőzően játszottak, már-már annyira, hogy csak nehezen tudtuk megmondani mikor játszanak szerepet, és mikor önmaguk. A felvonások közötti szünetekben velük együtt beszéltük meg a bemutatott eseményeket, és mi is beleszólhattunk abba, hogy hogyan alakuljon tovább a történet. A fellépésre szánt másfél óra végül gyorsan eltelt, közben pedig rengeteg új élménnyel, érzéssel gazdagodtunk. Az egész egy hatalmas pozitív csalódás volt a számunkra, és emellett abban is egyet kellett értenünk a művészekkel, hogy így, igazi színpadként még tényleg nem láttuk korábban az osztályunkat.

Összességében véve, a színház nagyon fontos, különleges jelentőséggel bír számomra. Valamilyen formában végigkísért egész eddigi életemen, számos új tudással, tapasztalattal gazdagodtam általa, és remélem, hogy ez a továbbiakban is így marad. Az én szememben a teátrum nem csupán egy művészeti ág vagy kikapcsolódási lehetőség, hanem a magyar nyelv egy védőbástyája, nemzeti kultúránk őrzője, megmaradásunk záloga.

„Sirály” (jelige)