
Meseszőnyeg – Bemutató a kolozsvári bábszínházban
2016. október 5-én, szerdán délelőtt 10 órától mutatja be a Puck Bábszínház Magyar tagozata a Móra Ferenc mesékből ihletődött MESESZŐNYEG című előadást.
Az előadás az óvódás korú gyerekeknek készült, célja a legkisebbeket a színpadi játékkal megismertetni, megbarátkoztatni, így a gyerekek játszótársakból nézőkké vállnak, azaz, figyelő, gondolkodó résztvevőkké. A „Meseszőnyeg” cím a történetek egységességére és színgazdagságára egyaránt utal, de ugyanakkor kifejezi az előadás térben és időben való határait is. A mi szőnyegünk kör alakú, nemezelt szőnyegecske, melybe a négy mese egy-egy szimbolikus motívumát hímeztük. Meséink Móra Ferenc írásaiból ihletődtek: három családi történet és egy verses mese kel életre a háromnegyed órás játékidő alatt.
Varga Ibolya
Szereposztás: Patka Ildikó, Pünkösti Laura, György László, Kötő Áron
Dramaturg és rendező: Varga Ibolya
Zeneszerző: Venczel Péter
Díszlet-, jelmez -, bábtervező és grafikus: Fekete Anetta
Zenész és kellékes: Tóthpál Tamás
Az előadás három éven felülieknek ajánlott.
A nézőhelyek száma korlátozott.