
MEGJELENT A JÁTÉKTÉR TÉLI SZÁMA
A bábszínház, ifjúsági színház azok látószögébe is ritkán kerül, akik, amúgy, szakmabeliként vagy színházszerető nézőként követik a felnőtteknek szóló előadásokat Erdélyben. Jelen számunk írásait épp ez a kérdés fogja össze: mit tudunk, tudhatunk az erdélyi báb- és gyermekszínházról? Ezt a kérdést úgy is fontosnak tartjuk – tematikus jelleggel – hangsúlyozni, hogy tisztában vagyunk azzal: egyetlen lapszám nem pótolhatja, fedheti le ennek a színházi szegmensnek a szakmai reflexió iránti igényét.
Erdélyben több, a bábszínháznak és gyermekszínháznak dedikált fesztivál is létezik. Hegyi Réka a Nagyváradon kétévente megrendezett bábszínházi fesztiválról, a Fux Feszt idei kiadásáról számol be írásában, a Budaházi Attilával, a Csíki Játékszín dramaturgjával és gyermekszínházi előadások rendezőjével készült interjúban pedig a már rendszeressé vált Lurkó Fesztiválról is szó esik. Nagy (Szilágyi) Regina nevéhez két – a szatmári és székelyudvarhelyi – bábszínház alapítása fűződik, őt Csomós Tünde Timea kérdezte alkotói tapasztalatáról, munkájáról. Nagy Lázár József, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház alapító tagjaként a hagyományt teremtő társulat nehézségei mellett szintén a bábos alkotói tevékenységről beszél a vele készült interjúban.
Az 1990-es korszakváltásból következő bábszínházi szerkezetváltást vizsgálja a Novák Ildikó kortárs bábos alternatívákra fókuszáló tanulmánya. Biró Árpád Levente tanulmánya – az ötvenes évek Kelet-Európájának megújuló bábszínházi kontextusában – azzal foglalkozik, hogy a nagyváradi bábszínházban az ideológiai indíttatást meghaladva különleges formákat és esztétikát hoztak létre az alkotók: Kovács Ildikó és Fux Pál a realisztikus és expresszív játékstílus közötti sávon kísérletezik bábkomédiával, báboperával, romantikus rémdrámával. Cristian Pepino írása Maeterlincktől Craigen át vizsgálja az animációra vonatkozó elméleteket, és a mai színpadi művészetek perspektívájából világítja meg őket.
Mező Borbála a londoni Puppet Theatre Barge, egy hajón székelő, kizárólag marionettel foglalkozó bábszínház alkotóival beszélgetett. Gren Middleton és Juliet Rodgers 1982-ben nyitották meg a hajószínházat, gyermekeiken és unokáikon kívül több más bábossal együtt dolgoznak a független intézményben. Bodor Emőke a kínai bábszínházról írt esszét.
Recenzió rovatunk két olyan könyvet mutat be, amelyek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínészet szakán oktatók doktori disszertációi nyomán születtek. Novák Ildikó bábtörténeti könyve a marosvásárhelyi Állami Bábszínház történetét dolgozza fel. Lőrinczi Máthé Rozália könyvének inkább bábelméleti vonatkozásai vannak, és hangsúlyt fektet a maszk kérdésére is. Bábos szépirodalommal is találkozunk a rovatban: a győri Vaskakas Bábszínház által megjelentetett dráMAI mesék című könyvsorozatról számolunk be. Dráma rovatunkban fiatal nagyváradi szerző, Biró Árpád Levente Mese habbal című gyerekdarabját olvashatják. Talált képünk a bábszínház világából való: ezt Papp-Zakor Ilka szövege veszi körbe.
A szám tematikájától ellépve Biró Eszter a müncheni Spielart Fesztiválról számol be Történetek Európán innen és túlról c. írásában. A tárgyalt előadások túlnyomó része aktuális problémákat feszeget, amelyekkel a nyugat-európai polgárok is immár szembesülnek. Kritika rovatunkban pedig elemzések olvashatók a nagyváradi Az eset, a gyergyószentmiklósi A Homokszörny és a szatmári Helló, doktor Mengele! című ősbemutatókról, valamint Silviu Purcărete legújabb, kolozsvári rendezéséről, a Julius Caesarról.
Ezúton köszönjük Novák Ildikónak a szakmai segítséget, amelyet a lapszám fotóanyagának összeállításában nyújtott.
TARTALOM
Kritika
Hegyi Réka: Íme, itt a bábszínház! (Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja)
Jankó Szép Yvette: Caesar, a jós és az übermarionett (Julius Caesar. Kolozsvári Állami Magyar Színház)
Proics Lilla: A csillagos ég (Az eset. Szigligeti Színház, Nagyvárad)
Varga Anikó: Nem tudni nem elrontani (A Homokszörny. Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós)
Kovács Eszter: Bűnös vagy áldozat? (Helló, doktor Mengele! Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat)
Interjú
Csomós Tünde Timea: Lentről kezdtük, egy pincéből (Beszélgetés Nagy /Szilágyi/ Regina rendezővel)
Gy. Turoczki Emese: Hinni a mesét (Beszélgetés Nagy Lázár József bábszínésszel, rendezővel)
Péter Beáta: A színház a nevelés alternatív eszköze (Beszélgetés Budaházi Attila dramaturggal, gyerekszínházi rendezővel)
Zsók Enikő: Szembesülni a magunkban hordozott maggal (Beszélgetés Nagy József táncos-koreográfussal)
Esszé, tanulmány
Cristian Pepino: Szobor, báb, objektum (ford. Novák Ildikó)
Novák Ildikó: Bábos alternatívák Erdélyben. Magánkezdeményezések, magyar vándorbábosok a 20–21. században
Biró Árpád Levente: „Tetszett a dolgozóknak”. Felnőttelőadások az ötvenes években a nagyváradi Állami Bábszínházban
Határátlépések
Mező Borbála: Bábszínház a kanálison (Beszélgetés Gren Middletonnal, Juliet Rogersszel és Kate Middletonnal, a Puppet Theatre Barge alapítóival)
Bodor Emőke: Hagyomány és modernitás között. Bábjátszás Kínában
Biró Eszter: Történetek Európán innen és túlról. Beszámoló a 2015-ös Spielart Fesztiválról
Könyvrecenzió
Kedves Emőke: Érvényes az, ami érvényesül (A Fejezetek a marosvásárhelyi Állami Bábszínház történetéből »1949–1975« című könyvről)
Hegyi Réka: Hogyan lesz a szerepből maszk? (Lőrinczi Máthé Rozália Az ember és báb viszonya a színházi műfajokban című könyvéről)
Bertóti Johanna: Újramesélés a jelennek (A dráMAI mesék – kortárs magyar gyerekdarabok című sorozatról)
Talált kép
Papp-Zakor Ilka – Barabás Zsolt
Dráma
Biró Árpád Levente: Mese habbal
A JÁTÉKTÉR A KÖVETKEZŐ KÖNYVESBOLTOKBAN KAPHATÓ:
Budapesten:
Írók boltja, 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Csíkszeredában:
Corvina könyvesház, Kossuth Lajos utca 32. szám
Gutenberg Könyvesbolt, Petőfi u. 4. szám
Gyergyószentmiklóson:
Irka Könyvesbolt, Kossuth Lajos u. 1. szám
Székelyudvarhelyen:
Bagolyvár Könyvesbolt, Márton Áron tér 2. szám
Corvina Könyvesház, Vár u. 2/A
Gutenberg Könyvesbolt, Márton Áron tér 8. szám
Marosvásárhelyen:
Gutenberg Könyvesbolt, Rózsák tere 56. szám
Sepsiszentgyörgyön:
Városi Kulturális Szervezőiroda, Szabadság tér 1. szám
Kolozsváron:
Gaudeamus Könyvesbolt, Iuliu Maniu u. 3. szám
Bagoly Könyvesbolt, 21 Decembrie u. 1. szám
Röser Antikvárium, Matei Corvin u. 3. szám
ELŐFIZETÉS
Éves előfizetés Romániában: 39 RON + postaköltség, Magyarországon 2700 HUF + postaköltség, az EU további állámaiban: 9 EUR + postaköltség.
Támogató tagság részére: Romániában: 80 RON + postaköltség, Magyarországon 8000 HUF + postaköltség, az EU további államaiban: 41 EUR + postaköltség. Támogató tagjainkat feltüntetjük a lapszámokban, továbbá rendezvényeinkre meghívót kapnak.
Kérjük, előfizetési vagy támogató tagsági szándékát jelezze Kovács Gábornak a kovacs.jatekter@yahoo.ro e-mail címen.
Külföldi előfizetőink számára:
Külföldi támogató tagság részére: