
Megjelent a Játéktér nyári száma
A Játéktér nyári számában két nemzetközi színházi fesztiválról, a sepsiszentgyörgyi REFLEX-ről és a temesvári TESZT-ről olvasható beszámoló, valamint kritikát közlünk a kolozsvári Úrhatnám polgár és a marosvásárhelyi Részegek c. előadásról. Utóbbihoz kapcsolódva Zsigmond Andrea szélesebb kitekintésben vizsgálja Radu Afrim rendezéseit az erdélyi magyar színházakban, köztük a temesvári Rabenthalt: személyesebb hangvételű esszéjében azt is kirajzolja, milyen „elérhetőségük” van ezeknek az előadásoknak az erdélyi színházi szakemberek számára, akik jellemzően a színházi fesztiválok révén találkozhatnak több előadással. Ungvári Zrínyi Ildikó Andrij Zsoldak ukrán rendező – sokszor botrányt okozó – színházi gyakorlatán és írásain keresztül vizsgálja, hogy az állat, az „állattá válás” fogalma miként jelennek meg a színházban, a 20-21. századi színészpedagógia kontextusába helyezve a fogalmat. Biró Árpád Levente az erdélyi magyar színházak többnyelvűségi gyakorlatáról az előadásfordítások és közönségkapcsolat vonatkozásaiban ír.
Interjú olvasható Balogh Attilával, aki a nagyváradi színház társulatának tagjaként is beszél a rendezői és színészi szerepkörök egymáshoz való viszonyáról, valamint legújabb, folyamatban lévő rendezéséről, amely a generációs különbségekről szól. Bakk Ágnes Karolina a dán SIGNA egyik művészeti társvezetőjével, Arthur Köstlerrel beszélget az immerzív színházról, színházi virtualitásról a mannheimi Schillertage fesztiválon játszott Das Heuvolk c. előadásuk kapcsán. Két kortárs francia drámaíró darabjait ismertetjük lapszámunkban: Paul Claudel kötete a kolozsvári Székely Melinda fordításában olvasható, míg Wajdi Mouawad francia nyelven megjelent tetralógiáját a csíkszeredai származású Székely Éva recenzálta. Gianina Cărbunariu Hétköznapi emberek (Oameni obişnuiţi) c. drámáját Patkó Éva fordította magyarra: a dráma a bürokratikus korrupcióról szól, szereplői pedig azok a „hétköznapi emberek”, ún. whistleblowerek, akik civil és jogi úton szembeszállnak az általuk felismert szervezeti visszaélésekkel.
KRITIKA
Gábor Sára: Befér a város a színházba. Útinapló a sepsiszentgyörgyi REFLEX fesztiválról
Ugron Nóra: A folytatás TESZT-je. Beszámoló a 11. TESZT fesztiválról
Hegyi Réka: Az ízlésficam diszkrét bája
(Úrhatnám polgár. Kolozsvári Állami Magyar Színház)
AFRIM
Sz. Gál Boglárka: Elveszített kontaktus
(Részegek. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat)
Zsigmond Andrea: Afrim-szendvics, a magam majonézével
ESSZÉ, TANULMÁNY
Ungvári Zrínyi Ildikó: Arról, hogy milyen ketrecbe tessékeljük színész barátainkat. Állattá válás Zsoldak színpadán
Biró Árpád Levente: Hány nyelvű az erdélyi magyar színház?
INTERJÚ
Fazakas Márta: A színházban nincs olyan szabály, amit ne lehetne áthágni
(Interjú Balogh Attila rendező-színésszel)
Bakk Ágnes Karolina: Analóg bolyongás virtuális világokban
(Interjú Arthur Köstlerrel, a SIGNA művészeti társvezetőjével)
KÖNYVRECENZIÓ
Székely Éva: Ígéretodüsszeia
(Wajdi Mouawad tetralógiájáról)
Kocsis Tünde: Fordulatok keresztmetszetében
(Paul Claudel Délforduló c. kötetéről)
TALÁLT KÉP
Lőrincz Ágnes: Ez a nő
DRÁMA
Gianina Cărbunariu: Hétköznapi emberek (Fordította Patkó Éva)
________________
A JÁTÉKTÉR A KÖVETKEZŐ KÖNYVESBOLTOKBAN KAPHATÓ:
Budapesten:
Írók boltja, 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Csíkszeredában:
Gutenberg Könyvesbolt, Petőfi u. 4. szám
Gyergyószentmiklóson:
Irka Könyvesbolt, Kossuth Lajos u. 1. szám
Székelyudvarhelyen:
Gutenberg Könyvesbolt, Márton Áron tér 8. szám
Marosvásárhelyen:
Gutenberg Könyvesbolt, Rózsák tere 56. szám
Kolozsváron:
Gaudeamus Könyvesbolt, Iuliu Maniu u. 3. szám
IDEA Könyvesbolt, Kossuth Lajos utca (December 21 sugárút) 14. szám
ELŐFIZETÉS
Éves előfizetés Romániában: 39 RON + postaköltség, Magyarországon 2700 HUF + postaköltség, az EU további állámaiban: 9 EUR + postaköltség.
Támogató tagság részére: Romániában: 80 RON + postaköltség, Magyarországon 8000 HUF + postaköltség, az EU további államaiban: 41 EUR + postaköltség. Támogató tagjainkat feltüntetjük a lapszámokban, továbbá rendezvényeinkre meghívót kapnak.
Kérjük, előfizetési vagy támogató tagsági szándékát jelezze Kovács Gábornak a kovacs.jatekter@yahoo.ro e-mail címen.
Külföldi előfizetőink számára:
Külföldi támogató tagság részére: