Megjelent a Játéktér 2014. nyári száma

Megjelent a Játéktér 2014. nyári száma

Román színházi vonatkozások

Új lapszámunkban a román és a magyar színház néhány találkozását tekintjük végig; főként román rendezők erdélyi vagy magyarországi munkáival foglalkozunk, román kortárs színházi szakemberek esszéit, tanulmányait is közöljünk, valamint több interjút is a két kultúra keresztmetszetében dolgozó alkotókkal.

Kritikai rovatunkban Radu Afrim és Sorin Militaru marosvásárhelyi rendezéséről – utóbbi udvarhelyi táncszínházi kísérletéről is, Mihai Măniuţiu és Răzvan Mureşan kolozsvári, és Anca Bradu debreceni munkájáról írunk; de a zeneszerző Ovidiu Boc és a díszlet- és jelmeztervező Florina Bellinda Vasilatos révén Szabó K. István nagyváradi rendezéséről is okkal esik itt szó.

Alina Nelega író, drámaíró, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának igazgatójával főként ez utóbbi minőségében készített interjút Albert Mária – tervekről, projektekről, a két társulat együtt-lakásáról esik szó. A román színházban is kivételesen erős képi világot képviselő Radu Afrimmal Gál Boglárka beszélgetett, és érintünk egy másik kultúraköziséget is: a vajdasági Urbán Andrással Gergely Zsuzsa készített interjút.

Esszé és tanulmány rovatunkban Liviu Ciulei rendező, színész, építész, díszlettervező egyik korai tanulmányának fordítását olvashatják, a színpadkép teatralizálásáról, Miruna Runcan írását a társalkotó-nézőből fogvatartottá váló befogadóról, Marian Popescu tanulmányát színház és kommunikáció kapcsán, valamint Ion Vartic könyvéből egy, Hedda Gablerrel foglalkozó részletet. Ez utóbbira rímel Györgyjakab Enikő írása, aki a színészi munka szemszögéből vizsgálja többek között a darab színrevitelét Andrei Şerban által.

Határátlépések címmel új rovatot indítottunk, amelyben a világ színházi eseményeiről írunk. Biró Eszter körképe a Münchener Volksbühne fiatal rendezőit bemutató fesztiválját mutatja meg, Csutak Gabi a berlini Kunst-Werke retrospektív kiállításáról ír, Burák Ádám pedig az évad első felének londoni színházi eseményeiről.

Könyvrecenzióinkban ezúttal a román nyelven megjelenő, világszínházi kitekintést nyújtó kötetekkel foglalkozunk: a huszadik század legjelentősebb rendezőit összegyűjtő kötettel; a Béatrice Picon-Vallin által szerkesztett Meyerholdról szóló kötettel; az Odin Teatret ötvenedik évfordulója kapcsán a Barba-Savarese által írt színházi antropológia könyvével; végül Georges Banu Szeretni és nem szeretni a színházat című, magyarul megjelent kötetével.

A dráma rovatban Alina Nelega Kamikaze című darabja olvasható Kovács István fordításában.

ELŐFIZETÉS

Éves előfizetés Romániában: 39 RON + postaköltség, Magyarországon 2700 HUF + postaköltség, az EU további állámaiban: 9 EUR + postaköltség.

Támogató tagság részére: Romániában: 80 RON + postaköltség, Magyarországon 8000 HUF + postaköltség, az EU további államaiban: 41 EUR + postaköltség. Ezúttal a 2014-es első, tavaszi lapszámával együtt támogató tagjainknak elküldjük a téli lapszámot is. Támogató tagjainkat feltüntetjük a lapszámokban, továbbá rendezvényeinkre meghívót kapnak.

Kérjük, előfizetési vagy támogató tagsági szándékát jelezze Kovács Gábornak a kovacs.jatekter@yahoo.ro e-mail címen.

Külföldi előfizetőink számára:




Külföldi támogató tagság részére:




A nyári lapszám tartalma:

KRITIKA

György Andrea: Kettő az egyben (Euripidész / Székely Csaba: Alkésztisz, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat)

Köllő Kata: Meglepetés csemege (Radu Afrim: Az ördög próbája. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat)

Kocsis Tünde: „Erős a szeretet, mint a halál” (Johannes von Tepl: A földműves és a halál. Kolozsvári Állami Magyar Színház)

Lovassy Cseh Tamás: Démonok a nappaliban (Lars Norén: Démonok. Jolly Színház – Artimo Társulat, Kolozsvár)

Deák Katalin: Üvegfal előtt ülünk (Szophoklész: Oidipusz. Tomcsa Sándor Színház – Udvarhelyi Táncműhely, Székelyudvarhely)

Kricsfalusi Beatrix: Pátoszból nem lesz katarzis (Szophoklész: Antigoné. Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen)

Bíró Árpád: A hiábavalóság emlékműve (Samuel Beckett: Godot-ra várva. Szigligeti Színház, Nagyvárad)

INTERJÚ

Albert Mária: „… akarva-akaratlanul egy interkulturális térben élünk“ (Interjú Alina Nelegával)

Gál Boglárka: Egy hiteles naiv festmény (Interjú Radu Afrimmal)

Kultúrák között/ Gergely Zsuzsa: Másfajta rálátás (Interjú Urbán Andrással)

 ESSZÉ, TANULMÁNY

Liviu Ciulei: A színpadkép teatralizálása

Miruna Runcan: Alkudozás, elfogadás és játék a borsószemmel

Marian Popescu: Színház és kommunikáció (Fordította: Ungvári Zrínyi Ildikó)

Ion Vartic: Hedda Gabler és a „melléknévi filozófia”

Györgyjakab Enikő: Két hangra (A színészi alkotásról a Hedda Gabler és a Romok Igaz menedék című előadásokban)

HATÁRÁTLÉPÉSEK

Biró Eszter: Fiatal és radikális (A müncheni Radikal Jung fesztiválról)

Csutak Gabi: Schlingensief időgépe (A berlini Kunst-Werke retrospektív kiállításáról)

Burák Ádám: Naturalizmus és vizuális színház az Off-West End palettáján (Szkeccsek a londoni tendenciákról egy negyedév alapján)

KÖNYVRECENZIÓ

Kedves Emőke: Nincs fontossági sorrend (A Cincizeci de regizori-cheie ai secolului 20 című könyvről)

Patkó Éva: Az előadás én vagyok (A Vsevolod Meyerhold című kötetről)

Lovassy Cseh Tamás: Kibontani az embert (Eugenio Barba és Nicola Savarese Dicționar de antropologie teatrală című könyvéről)

Balázs Nóra: A színpad és árnyéka (Georges Banu Szeretni és nem szeretni a színházat című könyvéről)

DRÁMA

Alina Nelega: Kamikaze (Fordította: Kovács István)