
Még egyszer Szentgyörgyön, aztán Budapesten A fösvény
Az idei évadban valószínűleg utoljára kerül műsorra Sepsiszentgyörgyön a Bocsárdi László által rendezett A fösvény című előadás, május 11-én, szombaton este 7 órától. Jegyek elővételben a Jegymester.ro honlapon és a Városi Kulturális Szervezőirodában kaphatók. A színház vezetősége felhívja a bérletes közönség figyelmét, hogy aki szeretné megtekinteni ezt a produkciót, időben foglaltasson helyet magának az előadásra.
Moliére: A fösvény című darabjának szereplőit a szeretetvágy és a tulajdon vágya hajtja. Hol ettől, hol attól, de leginkább mindkettőtől biztonságot remélnek. Egyeseknek közülük az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, mások élettelen dolgokat bálványoznak, mert azokat jól lehet használni. Például a pénzt, mely ezek közül a legsimulékonyabb. Mi vajon mire alapoztuk életünket, milyen stratégiát választottunk a túlélésre? Vajon a mi életünkben van-e valami, amit jobban szeretünk a pénz által nyújtott biztonságnál?
„Boldog akarok lenni!” – mondja Cléante az előadásban. Tulajdonképpen bármelyik szereplő mondhatná, de akár mi is mondhatnánk, mert mindnyájan a boldogságot keressük egész életünk során. Vagy csupán a boldogulást? A Tamási Áron Színház A fösvény című előadása tökéletes alkalom arra, hogy ezt a kérdést újra feltegyük magunknak.
A fösvény című előadással május 15-én Budapesten a Thália Színházban vendégszerepel a Tamási Áron Színház Társulata, a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje rendezvénysorozat keretében, mely az idén kilenc színvonalas határon túli produkciót vonultat fel. A sepsiszentgyörgyi társulat előadása a rendezvénysorozat nyitódarabja lesz.