Marcela-Livia Dan: Emma, avagy a szabad akarat
Emma életének értelme. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat
Radu Afrim a mai román színház ellentmondásos, ám kétségkívül egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb alkotója, aki azontúl, hogy összetéveszthetetlen, nonkonformista rendezéseivel kíván kitörölhetetlenül beleégni a közönség emlékezetébe, a kortárs dráma szerelmese is. Ugyanakkor szemmel láthatóan vonzzák a nem dramatikus textusok, amelyeknek szemérmetlenül kiaknázza a színpadi lehetőségeit. Nem véletlen tehát, hogy a 2023–2024-es évadban éppen a kortárs olasz szerző, Fausto Paravidino Emma életének értelme (Il senso della vita di Emma) című, Török Tamara által fordított művét vitte színre a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozatával. A háromszoros Uniter-díjas rendező és az itáliai színművész-rendező-drámaíró már korábban is dolgozott együtt, mégpedig a Temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színházban1, majd a jászvásári Vasile Alecsandri Nemzeti Színházban2.
Az Emma életének értelme két részből álló mű, amelyet a szerző színházi regényként határoz meg. Ebben a műfajban a szereplők narrációi dialógusokkal teli jelenetekkel váltakoznak, különböző hosszúságú, dramatizált szövegablakocskákat hozva létre. A drámai cselekmény széles időskálán zajlik, 1960-tól egészen a jelenig rajzolja meg a középpontban álló két olasz család és közeli ismerőseik generációkon átívelő portréját. Mindazonáltal az elbeszélés nem kíván lineárisan, drasztikusan kronologikus sorrendben haladni, hanem a némelykor összefonódó idősíkok és realitások között vezet, olyasféle mélységet és összetettséget kölcsönözve a darabnak, amely megkérdőjelezi a múlt, a jelen és a jövő közötti ok–okozati kapcsolatot.
Az előadás a dramatikus szöveghez hasonlóan a családja látószögéből időközben rejtélyesen eltűnt címszereplő, Emma karakterére fókuszál, az ő fejlődésének a különböző szakaszait mutatja meg a gyermekkortól az érett felnőttkorig. Az előadás első részének fontos jelenete egy 2018-as képzőművészeti kiállítás megnyitója. A kiállított alkotások között ott szerepel egy asszony portréja is, az Emmáé, amely központi szerepet kap az előadás díszletében. A hatalmas Emma-fej betölti a színpad teljes hátsó falát. Emma arcának leghangsúlyosabb része a sötéten tátongó szája, amely az előadás során különféle hangnemekben nyílik szólásra. Az említett kiállításra egy másik nézőpontból is ráláthatunk a második felvonásban. Itt Leone látható, amint Ingriddel, a portré alkotójával beszélget Emmáról, akit mindketten szerettek, mígnem váratlanul megjelenik Emma is, együtt kiértékelik az életüket, és miközben színre lépnek, köréjük gyűlnek életük más szereplői is.
A rendezés a szöveg személyes értelmezésén túl finoman alapoz a színészi játékra. A mindig intelligensen találékony, élénk fantáziájú Afrim itt is, akárcsak más rendezéseiben, hatékonyan kimeríti a tömbház toposzát: az előadás tere folyamatosan zsúfolt, egyszerre több szereplő van színen, a díszlet és a kellékek együttese kaotikus hatást kelt. Ez a produkció is fittyet hány a nézői beidegződésekre, hiszen játékideje jóval hosszabb, mint amit a vásárhelyi közönség megszokott: megközelítőleg háromórás. Ám egy cseppet sem unatkozunk, hiszen az előadás élvezetes, dinamikus, többszörös hangnemváltással él, hangzása, látványvilága rendkívül változatos, meghökkentő, és sugárzik belőle az alkotók humora, játékossága.
A szereposztás igen jól eltalált. B. Fülöp Erzsébet magas színvonalon alakítja Emma anyját, Antoinettát – egy olyan asszonyt jelenít meg, aki a nőket fenyegető eltűnés-démonnal küzd folyamatosan. Attól fél, hogy férjének és gyerekeinek gondozása felszámolja személyiségét, így ő maga is semmivé válik a konyhában vagy éppen a történelem férfias viharaiban. Bartha László Zsolt nagyon árnyaltan és visszafogottan, ezért hitelesen jeleníti meg Carlót, a férjet, aki fájdalmát és bűntudatát a közömbösség és a szakmai siker mögé rejti. Emma az egyéni szabadságáért küzd, azért harcol egész életén át, hogy nőként, ne csupán anyaként és feleségként határozhassa meg önmagát. Simon Katalin Boglárka kicsattanó vitalitással játssza Emmát, annak ellenére, hogy fizikálisan kevés alkalommal lehet jelen a színen. A többi szereplőt megformáló színész egytől egyig a természetesség fuvallatát hozza.
A Bajkó Blanka által tervezett jelmezek a szereplők jellemzésének az eszközévé válnak, de az afrimi vízió közvetítésében tagadhatatlan érdeme van a díszlettervező Kupás Annának is, aki a színpadképet uraló Emma-arcot megálmodta. A színváltásokat jelző zenei betétek (zeneszerző: Boros Csaba) erőteljesen meghatározzák az atmoszférát, akárcsak a multimédiás eszközök használatát, így a videomappinget (Trucza Samu) is. A Németh B. Kristóf által játszott Dokumentarista kamerájával élőben filmez. A nyugalom, a Részegek, Az ördög próbája és a Retromadár blokknak csapódik, és forró asztfaltra zuhan után Radu Afrim és a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat újabb együttműködése folytán létrejött színpadi produkció minden kétséget kizáróan magán viseli a rendező jól ismert névjegyét.
Emma életének értelme. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat. A bemutató dátuma: 2023. szeptember 9. Rendező: Radu Afrim. Író: Fausto Paravidino. Fordító: Tö- rök Tamara. Rendezőasszisztens: Fülöp Bea. Díszlettervező: Kupás Anna. Jelmeztervező: Bajkó Blanka. Jelmeztervező-asszisztens: Moldován Orsolya. Zeneszerző: Boros Csaba. Súgó: Huszár Noémi. Ügyelő: Rigmányi Lehel. Díszlettervező-asszisztens: Huszár Gábor. Videó: Barabási Ede. Videomapping: Trucza Samu. Díszlet- és fényterv: Koszta Nimród. Sound design: Oláh Vince. Szereplők: B. Fülöp Erzsébet, Bartha László Zsolt, Rózsa László, Kádár Noémi, Simon Boglárka- Katalin, Berekméri Katalin, Nagy Dorottya, Varga Balázs, Csíki Szabolcs, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Renczés Viktória, Moldován Orsolya, Ferenczi H. István, Szabó Fruzsina, Németh B. Kristóf, Adorjáni Zoltán, Nagy Bálint Örs, Fülöp Bea, Kádár Noémi, Rigló S. Lehel.
Fordította: György Andrea
