Márai adaptáció a Vigadó Művelődési Központban

Márai adaptáció a Vigadó Művelődési Központban

Október 23-án, hétfőn 19 órától a Kassai Thália Színház vendégszerepel a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban, a társulat Márai Sándor Kaland című színművét adja elő a nagyteremben.

Dr. Kádár Péter professzor minden tekintetben sikeres. Igazgatói kinevezés, előkelő magánpraxis, ifjú feleség, kiváló munkatársak. Azonban néhány óra leforgása alatt kellemetlen meglepetésben lesz része orvosként is, férfiként is. Nem is sejti, hogy amíg őt ünneplik, addig hűségesnek hitt kollégája szökésre készül feleségével, Annával. Kádár elengedi Annát? Hol van a harmónia a szakmai sikerek és a magánélet között?

A Kalandnak, Márai Sándor legsikeresebb színpadi művének az ősbemutatója 1940-ben volt Budapesten, a Nemzeti Színház Kamaraszínházában. Aztán több mint háromszázszor játszották, sőt, filmváltozata is született.

Jogosan merül fel a kérdés: miben rejlik ennek az egyetlen helyszínen néhány óra alatt lejátszódó drámának a sikere? Márai úgy írta meg a történetet, hogy a cselekmény során valamennyi szereplő élete megváltozik. A Kaland a szerelem, a hűség és a hűtlenség, a karrier és a hivatástudat, a siker és a bukás drámája.

A darabot Beke Sándor rendezte, szereplők: Kádár Péter, orvostanár – Seress Zoltán m.v.; Anna, Kádár Péter felesége – Kiss Szilvia m.v.; dr. Pálos Eszter, orvosnő – Varga Lívia; dr. Zoltán, tanársegéd – Madarász Máté; dr. Szekeres, orvos – Bocsárszky Attila; asszisztensnő – Dégner Lilla; újságíró – Szpisák Gyula m.v.; komornyik – Illés Oszkár.

Jegyár: 20 lej, regisztráció és további információk: 0730 600 279.