
Május az utóbbi évek egyik legmozgalmasabb hónapja a Puck Bábszínházban
Az eddigi évek egyik legmozgalmasabb hónapjára készül májusban a Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata. Külföldön Budapesten, itthon pedig Aradon, Csíkszeredában, Szamosújváron, Gyaluban, Aranyosgyéresen és Inaktelkén játssza előadásait. A helyszínen bemutatott produkciók sem maradnak el, ugyanakkor újdonságként szombati előadásaik előtt és után ezentúl könyveket és bábokat lehet vásárolni.
Szakmai megmérettetések
Május 18-án a Ha én lennék Mátyás király című előadás részt vesz a 18. alkalommal megszervezett Euromarionett Fesztiválon, Aradon. Május 23-án pedig a csíkszeredai Lurkó Fesztiválon a Csipikét mutatja be a társulat. Az aradi fesztivál egy nemzetközi seregszemle, a csíkszeredai pedig a hazai báb- és gyermekszínházak rangos találkozója.
Aradon, május 18-án, 12 és 18 órától lesz megtekinthető az előadás, Csíkszeredában pedig május 23-án, 11 és 14 órától van programra tűzve a meghívott produkció.
Budapesten a Magyarság Házában
A Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata újra Magyarországon vendégszerepel. Vasárnap, május 14-én, a Bethlen Gábor ZRT meghívására, a Meseszőnyeg című előadás lesz látható a Budai Várban található Magyarság Házában. Az előadás 2016-ban volt bemutatva, Varga Ibolya rendezésében. A zenéjét Venczel Péter szerezte, a díszletet, jelmezeket és bábokat Fekete Anetta készítette. Szereposztás: Patka Ildikó, Pünkösti Laura, György László, Kötő Áron és Tóthpál Tamás.
Közösségi programok
Az év elején külön célként tűzte ki a társulat vezetősége a közösségi programokban való gyakoribb részvételt. Májusban ezeknek száma látványosan megnő, hiszen a Kolozsvári Puck Bábszínház Kolozsváron és Kolozs megye különböző településeinek rendezvényein is jelen lesz. Május 5-én A csuka parancsára című előadás lesz látható Aranyosgyéresen, 13-án pedig a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretén belül a Ha én lennék Mátyás király előadásuk lesz látható. Május 27-én a gyalui Várkert Fesztiválon vesznek részt, ugyanakkor Szamosújváron a XXII. Nemzetközi Néptáncfesztivál keretén belül megvalósuló VI. Népi Gyerekjáték Találkozón lépnek fel, melyet a szamosújvári Téka Alapítvány szervez. Gyaluban egy interaktív műhellyel kedveskednek a gyerekeknek, és a „Ha én lennék Mátyás király” című előadásukat játsszák, Szamosújváron pedig a „Meseszőnyeg” lesz látható. A hónapot egy inaktelki fellépés zárja, május 29-én.
Újdonság a Kolozsvári Puck Bábszínházban: Én vagyok Pinokkió
Első ízben tekinthető meg Pinokkió története magyar nyelven a Puck Bábszínház színpadán. Carlo Collodi halhatatlan történetét Călin Mocanu rendező egy új, komplex és dinamikus, de egyben érzékeny és mindenképpen aktuális vízióban tárja elénk.
Călin Mocanu, a kolozsvári születésű rendező, a bukaresti Țăndărică Színház, vagyis Románia egyik legmeghatározóbb bábszínházának igazgatója, számos fesztivál alapítója és szervezője.
Az előadás román és magyar nyelven egyaránt látható a bábszínház műsorán, és bár azonos a rendezői elképzelés, a két szereposztás különböző izgalmas színészi megoldásokat tár elénk.
Májusi, szombati előadások a Puck Bábszínházban
Május 6-án az Én vagyok Pinokkió című előadással kezd a társulat, 12-én a Meseszőnyeg lesz látható, 20-án Csipike várja a nézőket, 27-én pedig a Ha én lennék Mátyás király című előadás lesz látható.
Jegyek válthatóak előadás előtt egy órával a bábszínház pénztáránál, illetve minden nap reggel 8 és délután 16 óra között jegyfoglalás lehetséges Sipos Krisztina közönségszervezőnél a következő telefonszámon: 0731837693.
Továbbra is érvényben van a „nagycsaládos jegycsomag” amelynek értelmében ha egy vagy két felnőtt három, vagy annál több gyermeket kísér el a Puck Bábszínház szombat délelőtti előadására, akkor csak a gyermekeknek kell jegyet váltaniuk, a nagykorú kísérők ingyen nézhetik meg az előadást.