Május 21 - egy nap két előadás az Arielben

Május 21 – egy nap két előadás az Arielben

Május 21-én, vasárnap délelőtt 11 órától a 0-4 éveseknek szóló ÉVSZAKOK című előadásba és az azt követő rövid baba játszóházba kóstolhatnak bele a picinyek és szüleik. Jegyfoglalás: 0740 566454.
Ugyanaznap délután 6 órától Pályi János, Blattner-díjas magyarországi bábművész az Ariel Színház nagytermében vendégszerepel többszörösen díjazott vásári bábjátékával, a VITÉZ LÁSZLÓVAL.
A Vitéz Lászlón minden 4 év fölötti néző jót derülhet majd!


ÉVSZAKOK 
– babaszínház, 0-4 éveseknek –

https://youtu.be/RiE2xWcsuMY

Az előadás szereplői: Bonczidai Dezső, Gáll Ágnes és Szabó Dániel; zenei közreműködő: Dull János, díszlet- és jelmeztervező: Lukácsy Ildikó; rendező: Barabás Olga.

Minden év kezdetén olyan hideg van, hogy alig várjuk már a tavaszt, amikor rügyet bont a faág, ezt követi a nyár, ilyenkor melegen süt a nap; aztán beköszönt az ősz és színesre festi a faleveleket, legvégére pedig a tél marad: fehér takaróval betakarja az utcát, a háztetőt, a domboldalt…
Mennyi változás egy év alatt! Ami biztos: egy évvel nagyobbak lettünk.
Ezúttal egy olyan kirándulásra invitáljuk pöttöm nézőinket (és szüleiket), amelyen megismerkedünk az évszakok színeivel és hangjaival, élőlényeivel, természeti csodáival, az előadás végén pedig együtt fogunk játszani.

Az előadás és a mini-játszóház időtartama összesen kb. 40 perc.

Vitéz László


VITÉZ LÁSZLÓ
-vásári bábjáték, 4 éven felülieknek – 

https://youtu.be/0FvZzKqds0o


Játssza: Pályi János, Blattner-díjas
Rendezte: Kovács Ildikó
Tervezte: Majoros Gyula

Szükségünk van olyan szerethető példaképekre, akik legalább képzeletünkben vagy akár a bábszínházban jól elagyabugyálják azt, aki rosszat tesz velünk s a világgal. S ez a valaki most itt van s nemes egyszerűséggel csak Vitéz Lászlónak hívják!
A hagyományos vásári bábjátékban a piros sapkás, vidám fickó palacsintasütőjével tanítja móresre az ördögöket és magát a halált is.
Sziporkázó, életvidám kesztyűs bábjáték ez, melyet a vásári mutatványok előznek meg.
Köszönet Kemény Henriknek, aki kezén éltetve ránk hagyományozta a Vitéz László bábfigurát!

55 perc önfeledt derű és kacagás.

http://palyijanos.hu/eloadasok/vitez_laszlo.html