Ma Famille – francia vendégelőadás a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Ma Famille – francia vendégelőadás a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

November 25-én, hétfőn este 7 órától a franciaországi (Rennes) Compagnie KF Association Carlos Liscano: Ma Famille (Az én családom) című előadását mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében.

A színdarab cselekménye Uruguayban játszódik, ahol a gyermekeket úgy árulják, mint a meleg kenyeret: azért, hogy az emberek túlélhessenek. Ezt azonban erkölcsileg senki nem ítéli el; a gyermekek, akárcsak a szüleik, ezt az állapotot természetesnek élik meg. Eladnak egy-egy gyermeket, ha a pénz nem elég a hónap végéig vagy ha egy új hűtőszekrényre van szükség. A szülők néha visszavásárolják gyermekeiket, ha például egy családi ünnepség van. A narrátor saját gyermekkorát meséli el, amikor a szülei azért nem bocsátották áruba, mert csúnya volt, majd felnőttként magától értetődően úgy döntött, hogy ő adja el az apját. Úgy nézzük végig ezt a burleszkkel és gyöngédséggel átitatott történetet, hogy alig vesszük észre az átmenetet elbeszélés és színház között.

Carlos Liscano 1949-ben született Uruguayban, jelenleg Montevideóban és Barcelonában él. Huszonhárom évesen, 1972-ben börtönbe került, és a diktatúra bukásáig, 1985. március 14-ig maradt bebörtönözve. Börtönévei alatt kezdett el írni, ez segítette túlélni a tizenhárom év raboskodást. Ma Famille című drámájával 1996-ban elnyerte a Montevideói Színház díját.

A Ma Famille előadást Camille Kerdellant és Rozenn Fournier rendezte, ők a produkció előadói is. Az előadás a gyermekek jogának világnapja alkalmából kerül bemutatásra a Kolozsvári Francia Intézet és a Kolozsvári Állami Magyar Színház együttműködésében.

A francia nyelvű előadás magyar és román nyelven feliratozott, időtartama 55 perc szünet nélkül. 12 éven felüli nézőknek ajánlott.