Lovassy-Cseh Tamás: Verseny helyett lehetőség

Lovassy-Cseh Tamás: Verseny helyett lehetőség

2013-09-19 · by · in

FUX Feszt, Nagyvárad

Elvitathatatlan érdemei vannak a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának, vagyis a Körös-parti város magyar bábtagozatának abban, hogy megszervezték az első Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a FUX Feszt-et. A szeptember 11-15. között lezajlott találkozó, ha nem is túl vidám, demindenesetre átfogó képet adott az erdélyi bábszínházak állapotáról, mindeközben pedig a meghívott tizenhét előadásból kilenc a rendezvény versenyprogramjába is bekerült.

Mennyire kapcsolódtak be bábszínházaink az erdélyi kulturális körforgásba, illetve tudunk-e róluk egyáltalán valamit? Vagy az óvodától és elemi iskolától vett búcsúnk együtt járt a bábszínházakkal való szakítással is? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ a FUX Feszt-en eltöltött napjaim alatt, közben pedig arra vártam, hogy az erdélyi bábszínházak zavarba hozzanak, és kezdjem magam kellemetlenül érezni, amiért nem fordítok rájuk elég időt az év túlnyomó részében. Ha meg is volt a vágyott zavar, a kiváltó okoknak nem mindig örültem.

A Nagyváradhoz ezer szállal kötődő Fux Pál tervező-grafikusról, a Lilliput Társulat hajdani munkatársáról (ki 2011-ben, Izraelben hunyt el) elnevezett öt napos rendezvénysorozat nem kizárólag erdélyi előadásokat vonultatott fel a fesztivál első napjaiban még igen csak kis létszámú közönségnek. Mivel néhány magyarországi társulat is meghívást kapott, így a debreceni Vojtina Bábszínház, vagy a pécsi MárkusZínház jelenléte olykor-olykor erőteljes kontrasztot teremtett az anyaországi és helybéli előadások minősége között. Persze ostobaság lenne a gyengébben szereplő itthoni bábszínházak teljesítményét azzal magyarázni, hogy Erdélyben nem lehet minőséget teremteni. Tudjuk, ez nem igaz, így viszont még érthetetlenebb az a fajta hanyagság, vagy korszerűtlen bábszínházi formanyelv, amelyből a FUX Feszt szinte minden napjára kijutott.

Talán a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház teljesítménye nevezhető a legkiegyensúlyozottabbnak, akik nem csak a Janikovszky Éva szövegein nyugvó Kire ütött ez a gyerek? című előadásukkal (rendezte: Nagy Kopeczky Kálmán) bizonyították, hogy a mágikus tíz éves korosztályon túliaknak is lehet élvezhető produkciót létrehozni, de a Foltos, a torkos zsiráf című bemutatójuk (rendezte: Nagy Kopeczky Kálmán) arról is árulkodott, hogy a sepsiszentgyörgyi trupp ismeri a közönséget, ismeri a gyerekeket, s ami ennél is fontosabb, beszélnek a nyelvükön és egyenlő félként tekintenek rájuk.

Fotó: Bíró Márton
Mindez nem mondható el például a FUX Fesztre szatmárnémetiből érkező Brighella Bábszínház alkotóiról, akik a Majolenka, hercegkisasszony című előadásukban (rendezte: Szilágyi Regina) ugyan felcitáltak két gyermeket a színpadra, akik aztán a királyi testőrséget kellett volna alakítsák egy vontatott történetben, de többnyire csak élő díszletként lehettek jelen. Nem sikerült tényleges kapcsolatot teremtenie nézőivel a kolozsvári Puck Bábszínháznak sem, akik Erős János című produkciójukkal (rendezte: Máté Varga Ibolya) ugyan megmutattak néhány hatásos színpadképet, de az ősi magyar mondavilágra hajazó, leginkább mégis mindennek egy „offshore” változatát nyújtó, közel másfél órás (!) gyerekelőadás kínossá vált a maga gumicsizmákba bújtatott betyárjaival és mímelt sámántáncával.

Mindig érdekes egy-egy fesztivál során megfigyelni, hogy mi az, amit a házigazda szerepét betöltő intézmény megmutat magából a szakmának. (Bár a „szakma” emlegetése igencsak problematikus a FUX Feszt esetében, hiszen a zsűrit leszámítva – Urbán Gyula, író, rendező, Horányi László színész, Jankó Szép Yvette, fordító, tanár, Kozsik Ildikó, bábszínész, teatrológus és Varga Ibolya, rendező, tanársegéd – kevés bábszínházzal foglalkozó alkotó vett részt az előadásokon, beleértve a meghívott bábszínészeket is.)

A Lilliput Társulat három előadásával is képviseltette magát a fesztiválon, melyek közül kettőre fókuszáljuk most. A Rumi László által rendezett Kormos képpel mutogat Kormos László három verses formában megírt meséjét dolgozza fel kitűnő stílus- és ritmusérzékkel. Az élőzenével átszőtt előadás leginkább a nyári vásárok hangulatát idézi meg, mikor az alkotók egy hatalmas szekérre emlékeztető szerkezettel vonulnak be a produkciónak helyet adó terembe. Később ebből a járműből alakul ki a díszlet, ebből kerülnek elő a bábok és egyéb kellékek is. A bábszínészek nem csak az ötletes figurákat keltik életre, de színészi jelenlétükkel önmaguk is részeseivé válnak a mesének, ami azért külön érdeme az előadásnak, mert olyan tehetségeknek is helyük van a társulatban mint Hanyecz Debelka Róbert vagy Daróczi István, akiket kifejezetten jóleső érzés nézni és hallgatni. Ez utóbbi előadásnál jóval lehangolóbb volt azonban a fesztivált megnyitó – és szerencsére versenyen kívüli – A kis Szigligeti. Urbán Gyula rendezése néhol sokkolta, máskor nevetésre késztette közönségét: a Szigligeti Ede gyermekéveiből ihletődő előadás hamiskás múltba-révedésen keresztül próbál szellemesen (vagy akár viccesen) beszélni arról, hogy miként lesz egy erőteljes fantáziával megáldott gyermekből színházcsináló. A próbálkozás sajnos kudarcba fulladt, hiszen a színpadra vitt töménytelen mennyiségű giccs (a különböző karaktereket – anyuka, apuka, dadus stb. – alakító színészek manírjai, eltúlzott gesztusai), valamint a történet zavaros, néhol követhetetlen dramaturgiája nem teremtett kapcsolatot Szigligeti kora és a jelen nézői között. A rendező mintha nem lett volna tekintettel célközönségére, így az előadás érdemei (változatos bábtechnikák és az élőzene) eltörpülnek a végtermék mellett.

Fotó: Bíró Árpád Levente
Ha szimbolikusan tekintünk a Lilliput Társulat FUX Feszt-es jelenlétére, akár azt is mondhatnánk, hogy ezen intézmény leképezi az erdélyi bábtársulatok állapotát: tetten érhetőek a jó, művészi értékű pillanatok, az olykor-olykor feltörő tenni akarás, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fásultságot, az elmaradt vérfrissítést, az egyes előadások tétnélküliségét sem. S mivel jóval több problémával kell még megbirkózzanak az erdélyi bábszínházak, mintsem a FUX Feszten – egyébként követhetetlen koncepció szerint – átadott díjak számítsanak, érdemesebb lenne ezt a fesztivált nem versenyhelyzetként pozicionálni a jövőben, hanem olyan szakmai eseményként, ahol valódi találkozások jöhetnek létre, valódi szakmai beszélgetésekkel. Mivel azonban egy megkezdett út legelején járunk, még bármi alakítható, csak akarat és határozott szakmai elképzelések kellenek.