Lovassy Cseh Tamás: Mit tudunk a romániai függetlenekről?

Lovassy Cseh Tamás: Mit tudunk a romániai függetlenekről?

Beszámoló az independNet fesztivál-kezdeményezéséről

Amikor a magyar színházi szakma és a közönség egy jelentős része megkülönböztetett figyelmet szentel a magyar független színházi szcéna munkásságának, érdemes áttekintenünk a szomszédba is, hogy észrevegyük a hasonlóságokat – vagy épp a különbségeket – a magyarországi és jelen esetben a romániai függetlenek között.

A nemrégiben alakult independNet néven futó román színházi szövetség néhány erdélyi és Kárpátokon-túli független csoportosulást hívott kötelékébe, hogy nagyobb láthatósághoz segítse az olykor kizárólag fiatalokból – pályakezdőkből – álló alkotókat. A kezdeményezést annyira komolyan gondolták, hogy máris egy három várost átölelő minifesztivált és/vagy szemlét szerveztek, melynek kolozsvári állomására szeptember 25-27. között került sor két különböző játszóhelyen (az independNET tagjaként létező Váróterem Projekt által működtetett ZUG-ban, valamint a Reactor nevet viselő szervezet azonos elnevezésű helyén).

Noha óvakodnék attól, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le a bemutatott három előadás láttán (Teatru Fix – Fix Színház: 2 ore – 2 óra, rendezte: Florin Caracala; Teatrul Auăleu – Auăleu Színház: Casa din copac – Faház, rendezte: Ovidiu Mihăiță; Universitatea Națională de Artă Teatrală și Cinematografică, București – Nemzeti Színművészeti és Filmművészeti Egyetem, Bukarest: Zic-Zac, rendezte: Andrea Gavriliu) a román függetlenek tevékenységéről és az általuk képviselt minőségről, a látott produkciók mégis valamiféle keresztmetszetét adják mindannak, ami ma Romániában a kőszínházak falain kívül történik.

Amennyiben az independNET-ről kívánunk beszélni – mielőtt részletesebben kitérnénk a három napos fesztivál történéseire –, nem tehetjük meg, hogy nem vonunk párhuzamot közte és a magyarországi Független Előadó-művészeti Szövetség között. Még csak kulturális szakembereknek sem kell lennünk, hogy már az elején világossá váljék: míg a FESZ többszintű érdekvédelmi képviseletet ígér szép számú tagságának, ráadásul vállalja a terület szakmapolitikai képviseletét is, addig az independNET ennél jóval szerényebb célokat fogalmazott meg. A román ernyőszervezet lényegében közvetíteni kíván a tagságát alkotó társulatok között (ezek a már említett kolozsvári Váróterem Projekten és a Reactoron kívül a jászvásári Teatrul Fix, a temesvári Auăleu, a bukaresti unteatru és Godot Cafe), s tagszervezeteinek előadásait mind a négy városban igyekszik bemutatni, ezzel is új közönséget biztosítva a játszóknak. Emellett – ahogy azt nevükben is jelzik – internetes felületeken promoválják az előadásokat, s honlapjukat gyűjtőoldalként is működtetve segítenek könnyen elérhetővé tenni az egyes formációkat.

A három kolozsvári fesztiválnap során három fogalmazásmódjában, színpadi világában és esztétikájában gyökeresen különböző előadást láthattunk. Az már igen hamar feltűnhetett, hogy mindhárom produkcióban kimagaslóan magas volt a fiatal színészek száma, akik – kiegészülve egy-két, a szakmát már régebb óta gyakorló színésszel/színésznővel – minden tőlük telhetőt megtettek az előadások sikeréért. A fiatalok felülreprezentáltsága nem meglepő: a romániai – román nyelvű – színészképzés (is) ontja magából a frissen végzetteket, és számos pályakezdő, aki nem tud vagy nem akar elhelyezkedni egyik-másik kőszínházban, gyakran csatlakozik egy-egy független társulathoz vagy projekthez. A színészek „túltermelésével” önmagában még nem lenne probléma, hiszen az arra alkalmasak remélhetőleg meglelik helyüket a szakmában, az azonban már jóval nagyobb gondot jelent, hogy a független szférában maradók csak kivételes esetben találnak olyan alkotó közösségre, mely például egy kiforrott – vagy ígéretesnek mutatkozó – rendező köré szerveződne, akinek vezetésével aztán kialakíthatnák saját formanyelvüket. E jelenség részletesebb vizsgálatához – melyre most nem vállalkozom – meggyőződésem, hogy érdemes lenne elsősorban a romániai rendezőképzés helyzetét áttekinteni.

A Teatru Fix 2 óra című előadása viszonylag egyszerű szerkezetre épít. Adott három, már-már közhelyesnek mondható helyzet (bankrablás, gyilkos lavina-szituáció és zuhanóban lévő repülő), valamint öt színész – két férfi és három nő (név szerint: Ancuța Gutui, Alex Iurașcu, Stanca Jabenițan, Cătălin Ștefan Mîndru és Andreea Spătaru) –, akik egy két órától visszaszámláló kijelző alatt különböző helyzeteket játszanak el a megadott három szituációra, annak a konvenciónak az értelmében, hogy amennyiben lejár az idejük, és nem sikerül kiszabadulniuk az aktuális vég-helyzetből, mind meghalnak. Bár a színészek játéka könnyed, és érezhető, hogy improvizációk során rögzítették a megmaradt jeleneteket, az előadás egésze mégis céltalan ötlethalmaznak tűnik, mely kizárólag szórakoztatni akarja nézőjét a sokszor parodisztikusan elrajzolt karakterek felvonultatásával.

Román kultúrkörben gyakran kívánnak a frissen összeházasodott párnak kőházat („casă de piatră”), vagyis anyagiakban is stabil és biztonságos jövőt, és ennek fényében új megvilágítást nyerhet a Faház címet viselő produkció is. Az Auăleu Színház előadása a háromnapos szemle legellentmondásosabb produkciója: miközben feledhetetlen színészi pillanatokkal gazdagítja a stúdiótérnél is kisebb teremben körbeülő nézőket az öt játszó (Andrea Wolfer, Armand Iftode, IoanCodrea, Marian Pîrvulescu és ChristineCizmaș), addig jónéhány olyan kínos jelenettel is találkozunk, melyek hatására lesütnénk szemeinket, és megpróbálnánk nem egyből a legrosszabb diákszínjátszós élményeinkre gondolni. Az előadás alapszituációja itt sem túl bonyolult és újszerű: adott egy fiatal pár (a fiú költő, a lány agrármérnöknek készül), aki kivesz egy lepukkant albérletet, s megpróbál szerény jövedelméből boldogulni a nagybetűs életben, bízva abban, hogy szerelmük minden áthidal és megold. A viszontagságok őket sem kerülik el, az egymást követő jelenetekben mindezeket be is mutatják, néha azonban zavaróan felszínesen közelítik meg a felvetett problémákat: így a valamiért egyszerű földműves parasztasszonyként megjelenő fiatal agrármérnök lány találkozása az EU-t képviselő angol, francia és német tisztségviselőkkel nem lesz több, mint együgyű EU-kritika, ahol a józan eszű parasztasszony bolondot csinál az ostobának és tájékozatlannak beállított hivatalnokokból. Ehhez hasonló sematikus jelenetekkel többször is találkozunk az előadás során, s mindez összességében tompítja a hiteles színészi pillanatok összhatását.

A fesztivál utolsó napján az Andrea Gavriliu rendezte Zic-Zac-ot láthatta a közönség. A mozgásszínházi előadás rendezője maga is táncol a produkcióban, játszótársai pedig Ștefan Lupu és Gabriel Costin bukaresti művészek. Mivel a produkciót már megelőzte a híre (számos fesztiválon szerepelt, és különböző díjakra jelölték, melyekből jó néhányat meg is kapott), zsúfolásig megtelt a ZUG stúdióterme. Az elvárás nem volt alaptalan: végletekig kidolgozott, óramű pontossággal összeállított koreográfiát láthatott a közönség, melyben profi táncosok dinamikusan, jó ízléssel kiválogatott zenei alapokra, iróniával és kellő humorérzékkel állították össze az egymást követő jeleneteket, melyek a férfi-nő kapcsolat milyenségéről beszéltek. Talán a mozgások lenyűgöző harmóniájának és a táncosok virtuozitásának köszönhető, hogy a néző egyből az előadás hatása alá kerül, felállva ünnepli a megfeszített munka eredményét, és elsikkad figyelme a nem elhanyagolható tény fölött, hogy a bravúros koreográfiákból mintha hiányozna egy kiforrott gondolat vagy állítás a férfi-nő viszonyról, hogy ne csak a lenyűgöző technikai tudásnak örvendjünk. Mindezekkel együtt is maradandó színházi élménnyel lettek gazdagabbak mindazok, akik ellátogattak az independNET szemléjének záró előadására.

A kolozsvári fesztivál folytatódik, hiszen Jászvásáron és Temesváron is megszervezik, s a bemutatásra kerülő előadásokat látva a nézők talán pontosabb képet kaphatnak a romániai független színházak tevékenységéről. A látottak alapján elmondható: a három előadás más-más művészi színvonalon igyekezett megfogalmazni mondanivalóját, az viszont feltűnhetett – a magyarországi független szcéna ismeretében –, hogy az ott megszokott erős társadalomkritika, irónia és gyakran előforduló direkt vagy áttételes politikai megnyilatkozások ez esetben elmaradtak, vagy csak nagyon mérsékelten jelentek meg. Mindez nem azt jelenti, hogy a román kultúrpolitika és közélet problémamentes Kánaán lenne, mindössze a véletlen műve, no meg a magyartól eltérő román színházi nyelv lehet oka annak, hogy a bemutatásra került független színházi produkciók csak közvetetten reflektáltak – ha egyáltalán megtették – mindennapi valóságunkra. Egy biztos: az independNET kezdeményezése dicséretes, és csak remélni lehet, hogy a most elindult fesztivál hozzájárul a román független színházak szakmai fejlődéséhez, és a kőszínházakon kívüli társulatok ismertté és ismertebbé válásához.