Lovassy Cseh Tamás: Kibontani az embert

Lovassy Cseh Tamás: Kibontani az embert


A Játéktér 2014. nyári számából 

Eugenio Barba és Nicola Savarese Dicționar de antropologie teatrală mű könyvéről[1]

Két éve, a 2012-ben megrendezett nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon mutatták be Eugenio Barba és Nicola Savarese arra az alkalomra nem túl nagy példányszámban megjelent kötetét. Az 1991 óta több nyelven, több kiadást és átdolgozást megért, hiánypótló kötet romániai bemutatásáért a szebeni fesztiválon kívül nemcsak a szerzőpárosnak, valamint a Humanitas Kiadónak, Vlad Russo fordítónak és Vlad Zograf szerkesztőnek lehetünk hálásak, hanem általában a román színházi szakmának, amely figyelmet szentel a külföldi színházi szakirodalom lefordítására. Barbától és Barbáról is jelentek meg már kiadványok román nyelven…[2] A nagyszebeni fesztiválon tehát nemcsak a szó legszorosabb értelmében vett „hasznos” kötet került az olvasóközönség elé, de a román színházi szakma ismételten bebizonyította, hogy képes reagálni az újabbnál újabb színházelméleti munkákra úgy is, hogy azokat saját nyelvére (és hasznára) fordítja.

Noha ezt a szótárként meghatározott kötetet ketten jegyzik, a köztudatba mégis csak „Barba-könyv”-ként vonult be, pedig a méltán világhírű olasz/dán rendező mellett ott találjuk azt a Nicola Savaresét, aki a Barba által vezetett ISTA – International School of Theatre Anthropology – egyik alapítója, és 1980 óta szintén jó néhány színházi témájú kötet szerzője.

A huszonöt éves kutatómunka gyümölcseként megjelenő kötet első látásra egy képes lexikon benyomását kelti, hiszen a háromszáz oldalas könyv több mint nyolcszáz képet és illusztrációt tartalmaz, melyek áttekinthetőbbé teszik a jól szerkesztett, különálló fejezeteket.

Már a könyvvel való első találkozás is azt sugallja, hogy az olvasó egy komoly, érthető és használható elméleti munkával fog megismerkedni. De kiknek íródott e mű, és miről is beszélünk pontosan, amikor színházi antropológiát emlegetünk?

Eugenio Barba szerint a színházi antropológia egy viszonylag új tudományterület, amelyet nem kell összetévesztenünk a kulturális antropológiával; és amely arra az alkotó emberre fókuszál, aki a színházi reprezentáció középpontjában áll, és akit a legtöbb esetben – gyűjtőnéven – színésznek nevezünk. Mivel tehát az ember – és sok esetben a konkrét emberi test – képezi a színházi antropológia vizsgálódásának tárgyát, nem csodálkozunk, hogy a könyv egyes fejezetei A szem és az arc („Ochi şi chip”), A kéz („Mâini”), vagy épp A láb („Picioare”) címeket viselik.

A huszonhét különálló fejezet, illetve (szó) cikk mindegyike az előbbiekhez hasonló kulcsszavakra fókuszál. Talán ezért is határozták meg szótárként e kötetet, noha nem találkozunk benne a szótárakban megszokott rövid, klasszikus formájú definíciókkal. Ahelyett, hogy a szerzők a lehető legtömörebben vá­zolnák egy-egy testrész vagy a színházművé­szetben használatos fogalom (mint például a „ritmus” vagy az „ellentét”) jelentésrétegeit és annak színházi és kultúrtörténeti kontextusa­it, a Barba–Savarese-féle kötetben hosszabb, tanulmányszerű szövegeket olvashatunk egy-egy téma kapcsán.

Az olvasó mégsem érzi azt, hogy száraz, csak a szakma számára íródott anyaggal volna dolga. Az érthető fogalmazásmód és a gazdag képanyag együttesen azt segítik elő, hogy az egyébként elvontnak és homályosnak tűnő fogalmakat közelebb hozzák a mindennapi, gyakorlati színházcsinálókhoz és -fogyasztókhoz. Ily módon e kötet hidat képez a színházi alkotók és a laikusok, valamint a színház gya­korlati részével foglalkozók és a színházelméletet művelők között. Egy gyakorló színész vagy rendező olyan fogódzókat találhat benne saját művészete megfogalmazásához és az alkotói folyamat egyes állomásainak meghatá­rozásához, melyek hiányát – meglehet – sokszor ködös metaforák használatával leplezte. Mindazok pedig, akik a színháztudomány oldaláról közelítenek a színpadhoz, végre konkrét kapaszkodókat találnak olyan fogalmak esetében is, mint a színpadi jelenlét vagy a szuggesztív tekintet.

Barba saját elmondása szerint nem egy színházi technika egészét kívánta rögzíteni
(ahogy tette azt hajdani alkotótársa, Jerzy Grotowski), hanem egy bizonyos technika műhelytitkait. Ezt bizonyítja az is, hogy az Gyakorlás (Training) című fejezetben nem egy teljes gyakorlatsort rögzít, hanem a tanulás lehetőségeit és módozatait vizsgálja, A tanulástól a tanulás mikéntjének megtanulásáig (De la »a învăţa« la »a învăţa înveţi«) alcímmel.

Bár a kötet – ahogy a címe is jelzi – elsősorban az antropológiát tekinti fő kiindulópontjának, Eugenio Barba és Nicola Savarese mellett más neves szerzők, például a szemiotikával foglalkozó Franco Ruffii, a performance­ot kutató Richard Schechner vagy Marcel Mauss szociológus írásai is felbukkannak az oldalakon.

A kortárs színházelméletek felvonultatása mellett a könyv nagy érdeme, hogy történelmi áttekintést ad a színházi előadás szervezőelemeinek alakulásáról. Az európai színjátszást a távol-keleti színházi formákkal ütközteti: a már említett példák során rámutat a két nagy
színházi kultúra hasonlóságaira és különbözőségeire. A kötet egy másik jellemzője, hogy szerzői folyamatosan visszatérnek a különböző dramaturgiák taglalásához, így a könyvben előrehaladva olyan fogalmakkal találkozhatunk, mint a színész dramaturgiája, a rendező dramaturgiája, a tér dramaturgiája, és a felsorolást még folytathatnánk – Barba mindezekről hosszabban is értekezett a szintén 2012-ben, a bukaresti Nemira Kiadónál megjelent Casa
în flcări. Despre regie şi dramaturgie (Az égő ház. Rendezésről és dramaturgiáról) című kötetében.[3]

Megjelenése óta ez a szótár nagy segítsé­gére van mindazoknak, akik bármilyen szemszögből is, de közelíteni akarnak a színházművészetek felé. Általa egyértelműbbé válik néhány olyan jelenség, melyeket e tudás hiányában csak „a színház csodájának” neveznénk. Ez nem jelenti azt, hogy a színház e könyv által veszítene varázsából, sőt, még közelebb kerülhetünk általa ahhoz, amit a legtöbben keresünk: a színház lényegéhez.

__________________________________

[1] Eugenio Barba – Nicola Savarese: Arta secretă a actorului. Dicționar de antropologie teatrală (A Dictionary of Theatre Anthropology: The Secret Art of the Performer). (Ford. Vlad Russo.) Nemzetközi Színházi Fesztivál, Szeben – Bukarest, Humanitas, 2012.

[2] A most recenzált színházi szótáron kívül a szerzőtől román nyelven megjelent még az O canoe de hârtie (Papírkenu) az Unitext Kiadónál 2003-ban, a Teatru: singurătate, meşteşug, revoltă (Színház: magány, mesterség, lázadás) a Nemira Kiadónál 2010-ben, a Casa în flcări. Despre regie şi dramaturgie (Az égő ház. Rendezésről és dramaturgiáról) szintén a Nemiránál 2012-ben. A kolozsvári BBTE Színház és Televízió Karának félévente megjelenő szaklapja, a Studia Dramatica a 2014-es tavaszi lapszámát szintén Eugenio Barbának szentelte.

[3] Recenzió olvasható a kötetről a Játéktér 2013/nyá­ri számában (ill. a Játéktér online felületén: www.jatekter.ro/?p=4329), Köllő Csongor tollából: Felégetni a házat.