
Lepje meg szeretteit, ajándékozzon színházbérletet az ünnepek alkalmából!
December 19-23. között ünnepi bérletkedvezménnyel várják Önöket a Kulturális Szervezőirodában Sepsiszentgyörgyön. Egy ünnepi színházbérlet ára 70 lej; aki két bérletet vásárol ebben az időszakban, azt két színházjeggyel ajándékozzák meg, amelyeket az évad végéig felhasználhatnak a Tamási Áron Színház bármely produkciójára.
Egy bérlet ötszöri belépésre szól, és előzetes helyfoglalást követően érvényesíthető a Tamási Áron Színház és az M Studio bármely előadásán.
A Tamási Áron Színház 2016/2017-es évadában a következő előadásokat tekinthetik meg bérleteikkel:
Kaisers, TV Ungarn:
A Porogi Dorka által rendezett előadás három évvel ezelőtt került bemutatásra a Tamási Áron Színház Kamaratermében, és azóta is teltházzal játsszuk. A társulat majdnem minden színésze játszik a produkcióban, amely nagy sikerrel vendégszerepelt a budapesti Thália Színházban is. A mai magyar társadalomról és hazaszeretetünkről ironikus és komikus hangnemben megszólaló előadáshoz nagyon könnyen tud kapcsolódni az a néző, aki nevetni szeretne, és akinek van némi öniróniája.
Az előadás szereplői: Kovács Kati, Pálffy Tibor, D. Albu Annamária, Gajzágó Zsuzsa, Benedek Ágnes, Kolcsár József, Erdei Gábor, Mátray László, Kónya-Ütő Bence, Derzsi Dezső, Pál Ferenczi Gyöngyi
Vízkereszt, vagy amire vágytok:
Shakespeare egyik legnépszerűbb vígjátékát a Tamási Áron Színház társulata több mint egy éve teltházas közönség előtt játssza nemcsak itthon, de a különböző fesztiválok keretén belül is. A Bocsárdi László értelmezésében létrejött előadás 2015. nyarán a Gyulai Várszínpadon került először bemutatásra a Shakespeare Fesztivál keretén belül. Ezt követően a produkció meghívást kapott a gyergyószentmiklósi XI. Nemzetiségi Színházi Kollokviumra, a budapesti III. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra és a nagyváradi Szigligeti Színház közönsége előtt is bemutatásra került. Ezen kívül az előadás bekerült a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába is. Pálffy Tibort, az előadás esetlen és fanatikus Malvolio-ját felterjesztették a Gábor Miklós-díjra, amellyel az év legjobb Shakespeare-alakítását méltatják. Az előadást elsősorban azoknak a nézőinknek ajánljuk, akik a költészet és a humor szerves keveredésében szeretnének rácsodálkozni önmagukra.
Az előadásban fellépő színészek: Mátray László, Kovács Kati, Derzsi Dezső, Fekete Lovas Zsolt, Szalma Hajnalka, Gajzágó Zsuzsa, Diószegi Attila, Erdei Gábor, Pálffy Tibor, Nemes Levente, Nagy Alfréd
norway.today:
Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró a jelenkor zűrzavarában elveszni látszó fiatal generáció életérzését ragadja meg norway.today című művében. A Kövesdy István által rendezett előadásban két fiatal színész, Kónya-Ütő Bence és Vass Zsuzsanna fogalmazza meg a fiatalok félelmeit és vágyait. Az előadás kuriózuma, hogy szervezett diákközönségeinket drámapedagógus által vezetett beszélgetésre hívjuk, ahol a diákok, továbbgondolván az előadás által felvetett kérdéseket, megoszthatják saját reményeiket és kételyeiket a jövőjükről.
Pénz az égből:
A Pénz az égből című vígjáték magyar változatának első romániai bemutatójára kerül sor a Tamási Áron Színház színpadán. A Ray Cooney kortárs brit szerző által írt és Czegő Csongor dramaturg által fordított bohózat olyan rendkívüli vígjátéki szerepeket kínál, amelyben a társulat színészeit az eddigi szerepeikhez képest más helyzetben láthatjuk. A Mátray László és Szalma Hajnalka által játszott házaspár életében a pénz lavinaszerűen okozza a változásokat. Az előadás az új élet iránti vágyainkkal, a lehetetlennek tűnő kívánságainkkal játszik, és azt a kérdést teszi fel nekünk, hogy meg lehet-e kerülni a világ működésének mechanizmusait.
Szereplők: Szalma Hajnalka, Mátray László, Rácz Endre, Pálffy Tibor, Szakács László,
Benedek Ágnes, Nagy Alfréd
Zongota:
A Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként létrejött Zongota című előadás sajátos módon ragadja meg Tamási Áronnak, a színház névadójának életművét. A szülőfalu és a természet iránti tisztelet, az ember fáradhatatlan boldogságkeresése, a fizikai és érzelmi távolságok leküzdésének vágya képezik az előadás témaköreit. Az előadás szövegkezelése, koreográfiája és intenzív képi világa visszavezet gyerekkori emlékeinkhez. A produkciót azoknak a nézőinknek ajánljuk, akik nyitottak arra, hogy önmagukban keressék az előadás által felmutatott paradicsom lehetőségét.
Az előadás szereplői: Ádám Júlia, Benedek Ágnes, Csáki Gabriella, Derzsi Dezső, Dombi Rózsa, Erdei Gábor, Erőss Judit, Gajzágó Zsuzsa, Gere Csaba, Gidró Roland, Katona Dávid, Kiss Adorján-Albert, Kocsis Lilla Tünde, Kónya-Ütő Bence, Lukács Réka, Lupuly Jakab, Márton Csaba, Melles Endre, Nagy Alfréd, Nemes Levente, P. Magyarosi Imola, Para Luca, Pál Ferenczi Gyöngyi, Pál Kata Zenkő, Pável Hunor-Mihály, Pilinger Mónika, Portik Norbert, Rácz Endre, Szakács László, Szalma Hajnalka, Törő Bence, Vajda Katalin, Vass Zsuzsanna, Váradi Czáka Ágnes, Virág Imola
Liliom:
Molnár Ferenc darabja Liliom rendkívüli figurájának a megteremtése miatt folyamatosan fenntartja az érdeklődést úgy a színházi alkotók, mint a nézők körében. Bocsárdi László értelmezésében ebben a darabban a karakter az érdekes, amelyre a dac, a makacsság és a büszkeség jellemző. Ezek miatt az ambivalens karaktervonások miatt válik a fókuszban lévő figura lenyűgözővé. Liliom egyszerre szimpatikus és ellenszenves, mert nem hajlandó tudomást venni a szabályokról, és aki nem alkalmazkodik, azt a közösség kilöki magából.
Az előadásban fellépnek: Mátray László, Vass Zsuzsanna, Benedek Ágnes, Pálffy Tibor,
Nagy Alfréd, Gajzágó Zsuzsa, Bezsán Noémi, Rácz Endre, Diószegi Attila, Nemes Levente,
Szakács László, Erdei Gábor, Derzsi Dezső, Kónya-Ütő Bence, Fazakas Albert, Gáspár Csaba, Ráduly Zsófia, Tóth-Györgybíró Apor
A városok dzsungelében:
Porogi Dorka Bertolt Brecht jelentős német drámaíró szövegéhez nyúl, hogy a világunkban eluralkodott kiszolgáltatottságot megragadja. A társulat szinte minden tagját megmozgató előadás magányos szülők, magányos testvérek, magányos szeretők, magányos bűnösök és bűnözők sorsát mutatja fel. A végső kérdés: mire születünk, és mit tehetünk a világ ellenében? Például egy olyan világ ellenében, ahol nap mint nap hajókon összezsúfolódott tömegek fulladnak a tengerbe. És ezek mellett a kérdések mellett nem mehetünk el közönyösen.
Ünnep:
Harold Pinter a második világháborút követő időszak egyik legjelentősebb brit származású drámaírója és költője, aki 2005-ben irodalmi Nobel-díjat vehetett át munkássága elismeréseként. Műveiben a kiszámíthatatlansággal, a jövő iránti félelemmel és a traumák feldolgozhatatlanságával foglalkozik. Az Ünnep című drámája három párról szól, akik a város legfényűzőbb éttermében vacsoráznak. Az összejövetelen kezdetben hétköznapi beszélgetések hangzanak el, majd egyre sötétebb témák kerülnek felszínre. Az 1999-ben született színdarab most először kerül bemutatásra magyar nyelvű színházban. Alexandru Dabija, az előadás rendezője a román színházi közeg egyik kiemelkedő alkotója, aki második alkalommal fog a sepsiszentgyörgyi társulattal együttműködni.
Jegesmedvék:
A kortárs svéd művészek valamennyien könyörtelen igazságkeresők, akik alkotásaikban a lét kíméletlen valóságát mutatják fel, kivétel nélkül az emberre fókuszálnak. Jonass Gardel Jegesmedvék című tragikomédiája egy átlagosnak tűnő család mindennapjait mutatja be. A Zakariás Zalán által rendezett előadás egy szűk térben játszódik, így a néző betekintést nyerhet a szereplők személyes életterébe, végigkövetheti egy tőle távol álló, mégis ismerős család küzdelmeit.
Játsszák: D. Albu Annamária, P. Magyarosi Imola, Benedek Ágnes és Derzsi Dezső
Úrhatnám polgár:
A Moliére által bemutatott közeg és a kortárs társadalmi viszonyok között rendkívül sok a hasonlóság: a káosz, az elvárások és az ösztönök, az etikett és az alázat közti feszültség, a magány problémaköre. A Sardar Tagirovsky által rendezett előadás lejátszásra került a budapesti Thália Színház színpadán a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, illetve bekerült a a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának a versenyprogramjába, ahonnan Sardar Tagirovsky Rendezői díjjal, Pálffy Tibor Férfi alakításért járó díjjal, Bajkó Blanka Alíz a Legjobb Jelmezért járó díjjal, valamint Bartók György és alkotótársai a Kisvárdai Várszínház Zenei díjával tértek vissza. Derzsi Dezső jelölést kapott a Színházi Kritikusok Céhétől a Legjobb Férfi mellékszereplő kategóriában. Az előadást azoknak a nézőinknek ajánljuk, akik közösségi élményre és egy közös ünnepre vágynak.
Az előadás szereplői: Pálffy Tibor, Gajzágó Zsuzsa, Benedek Ágnes, Kovács Kati, Kónya-Ütő Bence, Kolcsár József, Szalma Hajnalka, Ruscsák Péter, Erdei Gábor, Pál Ferenczi Gyöngyi, Nagy Alfréd, Derzsi Dezső, Szakács László, Fekete Lovas Zsolt, Katona Dávid, Simó Lakatos Barna, Diószegi Attila, Debreczi Kálmán, D. Albu Annamária, P. Magyarosi Imola, Oláh Melinda Janka
Az ezredik éjszaka:
A 2010-ben bemutatott előadást óvodások és kisiskolások sora nézte meg nagy örömmel, a bemutató óta azonban újabb gyerekek sora vágyakozik a mesére. És ezzel az előadással elsősorban rájuk gondolunk. Đorđe Lebović vajdasági szerb író műve két egyszerű emberről, két jó barátról szól, akik arról ábrándoznak, hogy miként tegyék jobbá a világot. Azoknak a gyerekeknek, szülőknek, nagyszülőknek ajánljuk ezt a mesejátékot, akik egy egyszerű, tiszta és derűs történetre vágynak az emberi létezés csodájáról.
Szereplők: Kolcsár József, Nagy Alfréd, Erdei Gábor, Pálffy Tibor, Szalma Hajnalka