László Beáta Lídia: Mélységek és felszínek – Kisvárda, 6. nap
Hatodik nap. A nyugati világ bajnoka. A sevillai borbély. Tragédia és komédia. Mélységek és felszínek. Talán az a legizgalmasabb ezen a fesztiválon, hogy minden műfaji sajátossággal és esztétikai minőséggel megismerkedhet a közönség.
A szatmáriak Balogh Attila rendezésében A nyugati világ bajnokával érkeztek. Hátborzongató világot látunk: egy, a semmi közepén ácsorgó kocsmát, a semmi közepén lakó emberekkel. Folyamatosan süvít a szél. A színpadi tér összhangban áll a szereplők és az általuk lakott környezet világával: a nyugati tájra jellemző kőtömbök magaslanak ki a földből, körbezárva egy fából tákolt bárpultot, kísérteties, kriptaszerű hangulatot sugallva. Belép egy fekete ruhás hölgy. Fején madárkoponya. Egyensúlyozik, karjait/ szárnyait bontogatja. Aztán felmászik a traverzekre és onnan sokáig figyel. A világ fölött áll, mindent lát, és beleszólása van a sors alakulásába.
Ez a tér egyaránt jelenti a poklot és a földet, a szereplők bibliai idézeteikben, szófordulataikban azonban mindvégig magukban hordozzák a szakrális szférát is. Egy ilyen sűrített dimenzióban kap helyet a kinti, éjszakai élet (falevelek vagy madártollak hullnak fentről, süvít a szél, köd van), a kocsma levegőtlen, nyomasztó helyszíne, valamint a sejtelmes női szoba világa. A szimultán színpad emlékére építve, Balogh Attila rendező jelzésszerűen fűzte össze a különböző helyszíneket.
A falu népének valami hiányzik. Az emberek napi elfoglaltsága a whisky vedelése, a bűnbeesés kísértése. Ebben az isten háta mögötti világban nincsenek hősök, nincsenek példaképszerű egyéniségek, csak a vallási hit, vagy inkább a hagyomány, és a gyarló ember. Peegen (Sándor Anna), a kocsmáros leánya férfiemberek között nőtt fel, ő maga is férfias gesztusokat öltött magára. De vágyik a gyöngédségre, a boldogságra.
Az ideérkező Christy Mahon szempillantás alatt hőssé növi ki magát, és ehhez csak annyi kell, hogy a fiatalember azt állítsa: megölte az apját. Nagy az ő bűne, mégis tisztelet sugárzik feléje, rögtön főcsaposi pozíciót ruháznak rá. Hogyan fér meg egymás mellett a mélyhitű katolikusság és az apagyilkosság? A falu lakói az istentelenséget elítélik, a Bibliát alaposan ismerik, ha kell idéznek is belőle, mégis az aljasságot csodálják. Tisztázatlan viszonyok, hazugságon alapuló helyzetek épülnek egymásba.
A csavargót játszó Egger Géza megfáradt, meglepődött, félszeg fiatal karaktert tár elénk. Hevesek és bizonytalanok a mozdulatai. Remegő hangja kisgyermekre emlékeztet. Sándor Anna hirtelen és darabos. Hátát begörbíti, haját hátraköti, terpeszállásban közlekedik. A szövegmondásra és hangjának egy mélyebb regiszterbe való leeresztésére nagyon odafigyel. Teljesen hihető. Tóth Pál Miklós öreg Mahonja végtelenül egyszerű és természetes. Márkó Eszter védtelen, keserű és túlvilági az özvegy Quinné szerepében.
A Zakariás Zalán által rendezett Beaumarchais mű a szószerintiségről, a giccsről az emberi viszonyok kigúnyolásáról szól. A színészek mindvégig kapcsolatban állnak a közönséggel: kiszólnak, cinkosságra hívnak, bebújnak a színpad alá, megkérdeznek, és a bolondját járatják velünk. Figarót (Dimény Levente) felszólítja a gróf (Kardos M. Róbert), hogy ne járjon a szája, majd hasra vágódik a földön szájával haladva előre. Rozina (Tóth Tünde) plüss macikkal dobálja meg gyámapját, aki házasságra akarja kényszeríteni a lányt. Csúszunk-mászunk a hemzsegő poénokban. A színészi játék a szórakoztatásra alapul. Erre ügyesen rájátszanak a színészek: fokozzák, túlméretezik egyes jól sikerült gesztusukat a közönség reakcióihoz igazítva.
Mintha egy biológiai laborban lennénk, boncolgatjuk az emberi testet, az érzelmeket (Rozina erkélye a szív körül helyezkedik el). Hiányzik az emelkedettebb szférára. Csak az van, ami megfogható, ami látható. Többértelműségre, továbbgondolásra nincs lehetőség. A giccs esztétikáját összetéveszthetetlenül eszünkbe juttatják: a medvebőr, a párducfej, a művirágok, jelmezek, az oszlop tetején álló, félig látszó női test szobra. A viszonyok és a karakterek felszínességét, az érzelmi és szellemi szegénységet sugallja, valamint ízlésbeli kérdéseket vet fel.
