Kulcsár Andrea: A színház életforma

Interjú Sarvadi Paul teatrológussal, a nagykárolyi Macondo Lakásszínház és a SPOT Fesztivál megalapítójával

Fotó: Dobránszky Roland és Tofán Zsolt

A Játéktér 2015. tavaszi számából

Sarvadi Paul nemcsak elvégezte a Babeș–Bolyai Tudományegyetem teatrológia szakát, hanem komolyan is gondolta a színművészettel való kapcsolatát. Olyannyira, hogy hazaköltözött Nagykárolyba, és napi huszonnégy órában színházat „csinál”. Lakása nagyszobája időnként a Macondo színházzá alakul, ilyenkor konyhája az ad hoc színházi büfé. Máskor pedig a SPOT Fesztivált szervezi teljes erőbedobással. Egyedül. Kitartóan.

Mit érdemes tudni a SPOT-ról?

Idén kilencedik alkalommal lesz SPOT Fesztivál, amit én hoztam létre. Ez egy nemzetközi színházi fesztivál, a különböző országokból érkező fiatalok egy hetet töltenek el itt. Emellett alapítottam egy szobaszínházat, amely eddig különböző helyszíneken működött, most pont itt, nálam, a negyedik emeleten, a nagyszobában. Kezdetben performanszokat hoztam létre, meghívtam olyan produkciókat, amelyeket bele lehetett helyezni a jelenlegi térbe.

Jelenleg létezik-e valamilyen állandó társulat Nagykárolyban?

Van egy társulat, amely tavaly alakult és létrehozott egy előadást, ez a SPOT-társulat, de ennek nincs állandó személyzete, évről évre változik, megújul, egy projekt erejéig összeáll. Remélem, a nyáron ismét dolgozni fogunk. Most ezen dolgozom, rendezőket keresek, és öt színészt is találtam, akik partnerek lennének a kezdeményezéshez. Ők a budapesti K2 Színház tagjai. Ez egy független társulat, a fiatal színészek július első két hetében tudnak majd eljönni Károlyba, hogy elkezdjük a munkát, ők a produkció társrendezői is lesznek. Majd egy másik, előzetesen egyeztetett időszakban fogjuk befejezni a próbafolyamatot. Még kell keresnem színésznőket, valószínűleg ketten Marosvásárhelyről, ketten Kolozsvárról, ketten pedig Szerbiából jönnek, ugyanis ott is folyik magyar nyelvű színészképzés.

Ezek milyen nyelvű előadások?

Az első román nyelvű volt, Manole mester – Az emberi galéria címmel hoztuk létre tavaly, Kurt Murray rendezésében. Kurt Angliában kezdett el behatóbban utcaszínházzal foglalkozni, partnerével, a nagykárolyi születésű, de szintén Londonban élő Iulia Benzével különleges technikát dolgoztak ki és alkalmaztak munkájuk során, a színészek felkészítésében, és az utca emberének előadásba való bevonásában egyaránt.  A második, idei előadásunk mindenképpen magyar nyelvű lesz. És szeretném, ha két év múlva, amikor tízéves lesz a fesztivál, összejönne egy olyan produkció, amelyben részt vesz minden olyan ország képviselője, amely egy évtized alatt megfordult a SPOT Fesztiválon: ez azt jelenti, hogy jönnének a Moldovai Köztársaságból, Szerbiából, Magyarországról, Romániából, Németországból, Svájcból, Angliából. Jó lenne, ha tovább gyarapodna a nemzetközi csapat, idén például litvánokat szeretnék meghívni. Fel is vettem a kapcsolatot egy ottani színészképző iskolával.

Hogyan sikerül ehhez megteremteni a gazdasági hátteret?

A fesztivál immár nyolc éve, ha néha kínlódva is, de talpon maradt. Mindig vannak kis gondok, mindig nehezen lehet megszerezni a pénzt, de végül is nem panaszkodom. Magántámogatások, megyei és helyi önkormányzat; most már pályázom is – szóval összejön valahogy a pénz. A társulat pedig úgy működött, hogy ezek a fiatalok itt voltak egy hónapig, nálam laktak, ingyen dolgoztak és csak a kajára kellett pénzt szerezni, ami nem volt olyan nagy dolog: tíz embert egy hónapig etetni nem megoldhatatlan.

Tehát tavaly egy hónapig zajlott a munka, önkéntes fiatal színészekkel, diákokkal létrehoztatok egy előadást. A Manole mester – Az emberi galériát hány alkalommal sikerült játszani?

Eddig háromszor játszottuk, és márciusban fogjuk ismét. Elég nehéz egyeztetni a színészekkel, ráadásul van köztük olyan, aki külföldön él.

Máshova is elvinnétek az előadást?

Károlyba terveztük, de persze bárhol játszanánk. Most például fesztiválokra jelentkezünk be vele, mert a január a fesztiválok meghirdetésének időszaka. Majd eldől, hova hívnak meg minket, hol tudunk fellépni. Mi játszanánk Károlyban is szívesen, gondot jelent viszont, hogy ez egy nagyon kicsi város, hamar elfogy a közönség.

Van-e Károlyban érdeklődés a színház iránt?

Én a gyerekelőadásokban hiszek nagyon, és ezekben látok fantáziát. És hogyha itt létezne egy társulat, akkor talán három-öt előadást is ki tudna játszani; közönséget is lehetne toborozni a közeli településekről. Egyébként, amíg a színház épülete nem állt javítás alatt, a szatmári színház el-eljött egy-egy előadással, és ilyenkor megtelt a nézőtér.

Milyen állapotban van a nagykárolyi színház épülete? Tavaly decemberben kellett volna elkészülnie a felújított ingatlannak…

Nem készült még el, késésben vannak. A személyes véleményem az, hogy nem végeztek túl jó munkát, láttam a terveket, meg is próbáltam felhívni a polgármester figyelmét arra, hogy vannak gondok.

Milyen fajta gondok?

Ez az épület 1907-ben épült, és mivel műemlék épületről van szó, a pályázat szerint vissza kell állítani az eredeti formájába. Nos, ez nem így történik, valamiért a munkálatok során úgy döntöttek, hogy a színház emeleti előcsarnokrészét megszüntetik, és a királyi páholy helyett visszaépítettek egy tribünt, ami nem jó. Mert egy ilyen térnek nagy szerepe van, nemcsak abban, hogy például egy előadás szünetében ki lehet ide lépni és nem az utcára, hanem például arra is gondolok, hogy hátha tíz-húsz év múlva a város megengedheti majd magának, hogy fenntartson egy társulatot. Akkor ebben a térben például olvasópróbákat lehetne tartani, vagy akár más kulturális rendezvényeket. Egy nagyon kicsi, földszinti előcsarnok van ugyan az épületben, de az legfennebb ruhatárnak adhat helyet, mérete és elhelyezkedése miatt nem alkalmas másra.

Ugyanakkor szükséges lenne a rendeltetésnek megfelelő elektromos hálózat beépítése is. Az eredeti tervben ezek mind benne voltak, aztán valamiért a kivitelezés során sajnos sok minden megváltozott. Ez is mutatja, hogy nincs távlati tervezés.

Nem tudom, mik a tervek, engem soha senki nem hívott meg egy beszélgetésre, holott nyolc éve, amióta a fesztivált szervezem, sok fiatal színésszel tartom a kapcsolatot, akik közül sokan bármikor, bármennyi időre szívesen eljönnének ide. Nem tudom, mik az elképzelések, de úgy sejtem, hogy befogadó színházban gondolkodnak. Ez nem baj, csak oda kellene figyelni a város sajátosságaira. Fontos lenne, hogy az itt bemutatott előadásoknak legyen oktató, nevelő jellegük is. Nagyon oda kéne figyelni a fiatalokra. Szükség lenne egy kuratóriumra, egy művészeti vezetőre, aki építeni akarna, és nem csak bejárna a fizetéséért a munkahelyére…

Neked mik a szakmai terveid?

A SPOT-társulatra szeretnék koncentrálni, rendszeresíteni annak munkáját, több előadást létrehozni. A következő nagy tervem a rendezvény kibővítése, illetve időpontjának megváltoztatása. Az egyhetes SPOT Fesztivált mindig novemberben szervezem, viszont a workshopokat és egyéb tevékenységeket nehéz egy ilyen rövid időszakba sűríteni. Ezért ezeket a workshopokat nyárára szeretném időzíteni, mert Nagykárolyban akkor könnyen meg lehet oldani az emberek elszállásolását. És akkor egész nyáron lehet itt dolgozni a fiatalokkal. Terveim szerint idéntől SPOT Nyári Egyetem lesz a neve.

Mindezt egyedül csinálod?

Most egyedül. Régebben a nagykárolyi művelődési ház alkalmazottja voltam, aztán Temesvárra költöztem egy rövid időre, az ottani színházban dolgoztam, majd hazajöttem, és a volt kollégáim nem nagyon akartak foglalkozni a fesztivállal. Akkor eldöntöttem, hogy ezt folytatom, akár egyedül is.

Mit gondolsz, van-e annak esélye, hogy a közeljövőben állandó társulatot lehessen létrehozni Nagykárolyban? Nyilván ez nem egyetlen ember feladata…

Újvidéken, Zentán, amely egy Nagykárolyhoz hasonló méretű város, van erre példa. Én nagyon szeretném, és szerintem van ebben a városban annyi potenciál, van annyi cég, hogy lehetne támogatókat szerezni, és mivel kicsi város, sok mindent meg lehet szervezni baráti alapon. Megoldható lenne, de egyelőre ez konkrétan nem téma.

A Macondo szobaszínházat szintén te működteted?

Van egy negyedik emeleti háromszobás lakásom, amelynek egyik szobáját kiürítettem, és itt időnként színházi produkciókat adunk elő.

Kivel?

Tavaly áprilisban a Macondo színházban látható volt Loading címmel egy performansz jellegű előadás Rácz Endre színművész rendezésében és előadásában, ugyanakkor a Hangtájak című produkció, amely egy meditatív zenei utazás egy olyan világban, amelyben az érdeklődők szabadon engedhetik képzeletüket. Fluidian (Emil Gherasim) zenei összhangzások terén kísérletezett. Láthattuk Andrei Mărginean képzőművész retroprodukcióját, egy nagykárolyi színésznő, Teodora Păcurar one-woman show-ját is. Ezek egyelőre alkalmi előadások. Az én célom, hogy házigazda lehessek minden tekintetben: például szívesen vendégül látnék a lakásomban két színészt, akik egy hónapos ittlétük során létrehoznának egy előadást. Idén áprilisra ismét készülök egy három-négy napos programmal. Terveim szerint bodoki-halmen kata performansza, a Slam Poetry Transylvania, illetve a svájci Keep Calm and Wait for Godot produkciói lesznek megtekinthetők. Illetve szeretném, ha a Macondo színház saját produkcióval is képviseltetné magát áprilisban.

 Hányan férnek be a nagyszobába?

 A legtöbben 33-an voltak, de akkor már nagyon össze voltak zsúfolódva. De nagyon jó a hangulat, mert mindig telt ház van.

 Ez a színházasdi a főállásod?

Pillanatnyilag igen. Ez egy különös életforma. Számomra ez a fontos. Van, amikor tudok egy kis pénzt is keresni, van, amikor nem. Nem állok távol semmiféle munkától, de én ezt szeretném csinálni egész életemben. Teatrológiát végeztem, dolgoztam kőszínházakban Szatmáron is, Temesváron is. Szerettem ott, nagyon jó emberekkel dolgoztam, de rájöttem, hogy nem nekem való a kőszínház, nem tudok beilleszkedni abba az elvárásrendszerbe, munkaritmusba.