Közönségtalálkozó a színház világnapján Nagyváradon

Közönségtalálkozó a színház világnapján Nagyváradon

Közönségtalálkozó a színház világnapján

 

Március 27-én, csütörtökön ünnepeljük a színház világnapját, amelynek előestéjén, 26-án, szerdán a 17 órakor kezdődő Szigligeti című előadás előtt Hunyadi István színművész olvassa fel a világnapi üzenetet, az előadást követően pedig közönségtalálkozóra kerül sor a zsöllyében az előadás szereplőivel. A színházi világnapot 1962 óta ünnepeljük. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadán. Idén Brett Bailey dél-afrikai drámaíró, díszlettervező, rendező írt világnapi üzenetet, amely alább olvasható.

„Kis falvakban a fák tövében, a nagyvárosok rafinált színpadán, az iskola előcsarnokában, mezőn, templomban; nyomortelepen, köztéren, szabadidő központban és belvárosi alagsorban gyűlnek össze az emberek, hogy elmerüljenek abban a tiszavirág életű színházi világban, amelyet teljes létünkkel, lélegzetünkkel és hangunkkal teremtünk meg, hogy kifejezzük emberi mivoltunk bonyolultságát, sokféleségét, sebezhetőségét.

Összegyűlünk, hogy sírjunk és emlékezzünk, nevessünk és elmerengjünk, hogy tanuljunk, állítsunk és elképzeljünk valamit. Hogy elgyönyörködjünk a technikai tudáson, hogy megjelenítsük az Isteneket. Hogy visszafojtott lélegzettel figyeljük, azt, hogy mindannyian mennyire nyitottak vagyunk a szépre, az együttérzésre és a szörnyűségre. Hogy feltöltődjünk és erősebbek legyünk. Hogy ünnepeljük a különböző kultúrák gazdagságát és szertefoszlassuk a bennünket elválasztó határokat.

Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme. Az előadás közösségből születik, és különböző hagyományok maszkjait és jelmezeit ölti magára. Az előadás felhasználja a nyelvet, a ritmust, a gesztusokat, és megtisztítja az utat közöttünk.

Mi, művészek, akik ezzel az ősi Szellemmel dolgozunk, arra ítéltettünk, hogy szívünkön, gondolatainkon és testünkön átszűrve feltárjuk a valóságot a maga mindennapiságában és fénylő titokzatosságában.

Egy olyan korban, amelyben sok millió ember a túlélésért küzd, elnyomó rendszerektől és a kizsákmányoló kapitalizmustól szenved, menekül a konfliktusok és a nehézségek elől, egy olyan korban, amelyben magánéletünket behálózzák a titkosszolgálatok, és tolakodó kormányok cenzúrázzák minden szavunkat; egy olyan korban, amelyben erdőket irtanak ki, fajokat végeznek ki, és óceánokat szennyeznek: mi az, amiről beszélnünk kell?

Ebben az egyenlőtlen világban, amelyben a legfőbb hatalom birtokosai arról akarnak meggyőzni minket, hogy létezik egyetlen nemzet, egyetlen faj, egyetlen nem, egyetlen szexuális preferencia, egyetlen vallás, egyetlen ideológia, egyetlen kultúra, amely felsőbbrendű az összes többinél, védhető-e az a gondolat, mely szerint a művészetek és a politika szétválasztható?

Mi, az arénák és színpadok művészei, vajon alávetjük-e magunkat a piac kilúgozott igényeinek, vagy élünk a hatalmunkkal, megnyitjuk az emberek szívét és gondolkodását, magunk köré gyűjtjük és lelkesítjük, elvarázsoljuk, megvilágosítjuk őket, és a reményre, az őszinte együttműködésre épülő világot teremtünk?”

Forrás: Nemzetközi Színházi Intézet, Magyar Központ