Kovács Bea: Virtuális vágyak

A Játéktér 2015. tavaszi számából

Fotó: Váczi Roland

bodoki-halmen kata & Csoma Nóra: WWW.ORG, Kolozsvár

„Szia, ma este sok szeretettel várunk a WWW.ORG -ra az XY utca 30/5. szám alá”, kapom az SMS-t szombat délben. Meglepődöm, hogy nem az Ecsetgyárban lesz a performansz, hiszen az alkotók, bodoki-halmen kata és Csoma Nóra az ecsetgyári RAP – rezidențe, ateliere, public elnevezésű kortárs táncszínházi alkotói program rezidenseiként hozták létre az előadást 2014 nyarán. A RAP keretein belül négy kisebb alkotócsoport dolgozott egy-egy saját projekten, csapa­tonként egy mentor, egy producer/kulturális menedzser és egy vagy két művész. A lányok nyár óta tartják életben a projektet, én novemberben Kolozsváron nézem meg az előadást.

Szombat este hétre egy régi, polgári magánházba érkezem, egy-két ismerős arccal már az utcán összefutok. Te is a kata performanszára jössz? – kérdezzük egymástól, kissé elbizonytalanodva a szokatlan helyszín miatt. Ahogy belépünk az ötös lakrészbe, már kétség sem fér hozzá, hogy lakás­színházi produkcióban lesz részünk. A folyosón lepakoljuk a táskákat és kabátokat, a nappaliban kata és Nóra köszöntenek: járjuk körbe a lakást, érezzük otthon magunkat. A hangulat közvetlen, mintha egy nyugis házibuliba csöppentem volna. Rég éreztem ilyen otthonosan magam színházban.

Az egyszobás lakás apró fürdőjében kicsike kád, vécé, kagyló, tükör, megannyi pipere. A hanyag eleganciájú nappali falára a mosdó tükre van élőben kivetítve, ezzel szemben jó pár ülőalkalmatos­ság, mögöttük keverőpult. Kiderül, hogy a performansz vándorjellegű, különböző magánlakásokban játsszák, most éppen dj danaga lakásán vagyunk, akivel közösen kata előző performanszának, a nagy sikerű Parallel zenéjét szerezte. Egyesek már a párnákon ülnek, és nézik, amint kata a fürdő­ben sminkel. Páran a konyhában teát főznek. A fürdő ajtajában állok, és arról faggatom katát, hogy milyen viszonyban áll a szexmunka és a feminizmus. A WWW.ORG ugyanis az igen népszerű és jól kereső videochates munka hogyanjáról és miértjéről szól, ezt már a beharangozóból megtudjuk. Elmondom katának az elméletemet, miszerint egy nő ugyan bármit tehet a saját testével, hiszen egyedül ő rendelkezik felette, kötelessége szolidaritást vállalni azokkal, akik az emberkereskedelem és a prostitúció áldozatai. Nehezen tudom elfogadni, hogy valaki csak kedvtelésből és a magas fi­zetés miatt árulná a testét, miközben mások kényszermunkásként nyújtanak efféle szolgáltatásokat. A rendszer működését kérdőjelezem meg, amiben ez a kétféle, önként vállalt vagy kényszermunka bármiféle kognitív disszonancia nélkül megférhet egymás mellett. Kata, miközben szemhéját festi, elmondja, hogy szerinte ez is egy szakma a sok közül, és mint ilyen, szerethető. Szerepben van már, vagy magánemberként gondolja így? Nem tudhatom. Leülök a nappaliba a többiek közé.

Nemsokára kata bugyiban és melltartóban átvonul a szobán és a konyhába megy. Egy lap­topra rögzített kamerán át láthatjuk, hogy miket csinál alig pár méterre tőlünk: zenét tesz, cigire gyújt, készül a munkára. A videochates szolgáltatások dramaturgiája általában a következő: minden lánynak külön internetes profilja van, amelyen fizikai jellemzők és néhány belső tulajdonság, szokás van feltüntetve, valamint a „készségek”, pontosabban azok az aktusok, szolgáltatásokat, amelye­ket az adott lány bevállal. A lányok egy közös (ingyenes) chatszobában beszélgetnek potenciális partnereikkel, próbálják meggyőzni és rávenni a beszélgetőtársakat a privát találkozásra, ahol már percdíjban mérik az intim (virtuális) szolgáltatásokat. A WWW.ORG jelentékeny része számunkra kivetítve, a közös chatszobában játszódik, ahol „Jessey” minden tőle telhetőt megtesz, hogy privát találkára hívja beszélgetőpartnereit. A kivetített kép (avagy a képernyő) alján jelennek meg az újabb és újabb partnerek köszönései és kívánságai, amelyeket a performer többé-kevésbé maradéktalanul teljesít. Egészen egyszerű kérésektől („adj egy puszit a kamerának”) nevetséges fétiseken át („kenj magadra majonézet”) megbotránkoztató parancsokig terjed a virtuális partnerek kívánságkészlete, a videochates lány pedig, saját testét termékként áruló üzletemberként szelektíven tesz eleget a felszólításoknak.

Bodoki-halmen kata humorérzéke és önkritikája roppant szórakoztató produkciót eredményez: a konyhaasztalon szexin, de nem kicsit idétlenül táncoló, kéjesen cigiző lány belead apait-anyait, hogy újonnan lelt internetes barátainak bebizonyítsa, érdemes vele virtuális ágyba bújni, üzletet kötni. Ez a jelenet, amely a privát szexuális szolgáltatás előjátékát írja át színházi helyzetté, így inkább humo­ros és könnyed, mint obszcén. A konyhaasztalon heverő műpéniszek és szexuális segédeszközök, az olykor-olykor felbukkanó specifikus kérések a lehetséges partnerektől ugyan felvillantják az (ön) ironikus-erotikus bohóckodás tétjét – a privát találkozás, a pénzért nyújtott virtuális élmény beteljese­dését –, mégsem viszik el a performanszt a pornográfia irányába. Problematikusnak tartom viszont a néző és performer közötti interakció lehetőségeit: bár az alkotók felszólítanak a szabad mozgásra, szabadságunkban mégis korlátoz a konyhai performansz dramaturgiája. Az előre megírt kommentekre reagáló kata gesztusai improvizatívnak tűnnek ugyan, de sejthetjük, hogy a rögzített csomó­pontok linearitását felborítaná az, ha egy-két néző belépne a performer terébe, esetleg párbeszédet kezdeményezne vele. A performansz interaktivitása tehát felfüggesztődik, mi, nézők elfogadjuk a ránk szabott voyeur szerepet, kukkolásunk pedig irányított lesz.

Mire jól kikacagtuk magunkat a teljesíthető és teljesíthetetlen kívánságok tárházán, kata befejezi a konyhai akciót, ismét átvonul a szobán, egyenesen a fürdőbe. A kádba ül. Előttünk a falról eltűnik a mosdó élőben kivetített képe, és egy videobejátszást látunk beöntésről. Feltör a víz a végbélen keresztül, tisztít és pusztít, csúszik a fekália kifelé a kádba. Erős képek ezek, egyszerre abjekt és steril a látvány, az undort keltő élményt valamennyire semlegesíti a videó.

Ezt követően ugyancsak a falra projektálva látjuk a performansz záró- és egyben legmegrázóbb részét, egy őszinte, szívbe markoló vallomást. Bodoki-halmen kata (vagy Jessey?) egy kissé széteső, kemény kötésű füzetből naplórészleteket olvas fel. Arca fáradt, szemei karikásak, egész megjelenése erőtlenséget, megviseltséget áraszt. Rövid szövegeket olvas fel, a vendégmunkások tört angolsá­gával. A videochates munkáról beszél, egy humoros esetről, az első váratlan orgazmusról, kimerült­ségről, testi és lelki igénybevételről, kitanulható trükkökről és a megszokhatatlan éjjeli munkaidőről.

Vegyes érzelmek kergetőznek bennem a videóra vett vallomást hallgatva. Legerősebb a szána­lom. Senkinek nem kívánom, hogy éjszakáról éjszakára tökéletes idegeneknek árulja a testét egy virtuális térben. El sem tudom képzelni, hogy valaki önszántából ilyen munkára vetemedjen. Majd rögtön megkérdőjelezem magam: képes vagyok-e az együttérzésre, vagy pusztán ítélkezni tudok a látottak alapján? Empatikus tudok-e lenni, ha folyton azt hajtogatom magamban: én soha nem csinálnék ilyet? Ezek a kérdések akkor sem csitulnak el bennem, amikor a vetítés véget ér, és a nappaliban, gyászos hangulatban, lassan-lassan feltápászkodunk a földről. Csend van, hallgatunk. Valamennyiünkben érzékeny pontokat érintett meg a performansz. Taps nincs. Nincs is szükség rá. Egyesek cigire gyújtanak, mások teát töltenek maguknak. Körbeülünk, és tovább folytatódik az este. Meghatottan beszélgetünk a látottakról és hallottakról. Soha nem vállalnék be egy ilyet, ismételgetem magamban. A színház megteszi helyettem.

________________________

bodoki-halmen kata & Csoma Nóra: WWW.ORG

Előadó: bodoki-halmen kata