Kovács Bea: Színészopera

A Játéktér 2015. nyári számából

Fotó: Bíró Márton

Koldusopera. Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár

Elsőévesek voltunk a főiskolán, amikor a román színisek azt a feladatot kapták, hogy egy fél napon át koldusnak öltözve kéregessenek. Csoporttársam kellő iróniával mesélt tapasztalatairól: Kolozsvár utcáin többször is azzal a kifogással utasították el, hogy a diákzsebből nem futja alamizsnára. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház áprilisban bemutatott Koldusoperájában számtalanszor feltűnik a színész-koldus hasonlat: a színész itt a művészet kéregetője, aki különféle göncökbe bújva próbálja meggyőzni leendő adományozóit, a nézőket, saját igazságáról, hivatásának létjogosultságáról, s teszi mindezt olykor betegen, korgó gyomorral vagy úgy, hogy teljes kedvtelenség, kiszolgáltatottság lesz úrrá rajta. Az angolok találó kifejezése, a sing for your supper írja le azt a színészi munkáról szóló elgondolást, ami a Kokan Mladenović–Góli Kornélia szerzőpáros által jegyzett Koldusoperában körvonalazódik: az alkotónak szórakoztatni kell az alapvető létfeltételekért. Aki nem dolgozik, ne is egyék. A művészetet puszta szolgáltatásra redukálja ez a cinizmus, ami az előadás egészét átjárja, és egyszerre lesz durván nyers és igaz: amikor egy színésznek estéről estére úgy kell maradandót alkotnia, hogy közben minimálbéren él, a művészi kreativitás és az alkotóvágy fontossága relativizálódik, háttérbe kerül. Üres hassal és kifizetetlen számlákkal nehéz a művészet szent oltárán áldozni.

Mladenović és Góli nem a közismert Brecht-adaptációt használja alapanyagként, hanem John Gay eredeti librettója mentén (az eredeti szöveget Orbán Enikő fordította) gondolja tovább a „zenés szociodrámát”. A Koldusopera szövegkönyve megengedi, hogy lazán kezeljék, és ezt az alkotók ki is használják. Az eredeti szöveghez mindenféle vendégszöveg kapcsolódik: lejegyzett színészi improvizáció, magyarosított songok és politikai beszédek is helyet kapnak a temesvári színpadon, és úgy állnak össze stílusában homogén egésszé, hogy csak az anakronizmusok mentén tudjuk elkülöníteni az egyes szöveghelyeket (dramaturg: Góli Kornélia). Gay 1728-ban befejezett művének ugyanis célkitűzése volt, hogy a fennkölt presztízsműfajt, az operát lehozza a földre, a nép valós igényeihez és helyzetéhez igazítsa, úgy, hogy az értük, róluk szóljon. A gayi alternatív opera tehát olyan szatíra, amely gunyorosan viszonyul a magasztos patetizmushoz, és organikusan építkezik abból a közegből, amelyben és amelyért létrejön.

A kortárs viszonyokat nézve a Koldusopera frappáns és szúrós felelet arra a nézői magatartásra, amely a szórakozást és a szórakoztatást követeli meg egy színháztól. Erre az attitűdre konkrét utalás is történik az előadásban: Simó Emese egy elégedetlen néző (fiktív?) levelét olvassa fel, amelyben a szerző arról vall, hogy több tiszta érzelmet és szentimentalizmust szeretne látni a színpadon. A színészek egy adott ponton valóra is váltják e különös, ám valóságos, őszinte befogadói hiányérzetre valló kérést, és a szappanoperák stílusában forróvérű, szirupos szerelmi jelenetet adnak elő. Ami tehát Gay színpadán még a pazar opera kifigurázása, Mladenović és Góli előadásában a spanyol és indiai sorozatok paródiájaként jelenik meg.

Amint szétválik a függöny, az üres színpad látványa tárul elénk, jobb sarokban csupán a zenekar látható, ami elismétel egy gyors, játékos dallamot. Erre a játékosságra felel mindaz, amit a térre beérkező, civil önmagukat alakító színészek vita tárgyává tesznek. A fizetésemelés, a színészi létmód ellehetetlenedése, az általános pénznélküliség tematizálódik ebben az improvizatív első jelenetben, amelyben a társulati tagok kisebb-nagyobb csoportokba tömörülve egymással vitatkoznak. Van, aki el tudja fogadni a színészi pályával együtt járó áldozatokat, másokat annyira megingat az anyagi bizonytalanság, hogy alkotói kedvük és erejük is megkérdőjeleződik. Van, aki teljesen belefásult a felhalmozódott adósság, a turkálós ruhák és a kalciumhiány okozta fáradtság soha véget nem érő sorába, egyesek viszont kikérik maguknak a mártírszerepet, és azt hangoztatják, hogy ők mindenáron játszani akarnak – hiszen ezért lettek színészek. Többször is elhangzik, hogy nincs pénz; behoznak egy makettet, ami az előadáshoz kitalált díszlet kicsinyített változata, a színészeken pedig fehér póló van, amelyre a megálmodott impozáns jelmezek vannak nyomtatva. Ha nincs anyagi keret rá, akkor szegény színházat csinálunk, fogalmazódik meg a gondolat – ám ez már nem a Grotowski-féle szegény színház, ami a színészi munka lényegi voltára koncentrál, hanem a szó szoros értelmében vett pénztelenség, anyagi krízis színháza.

Milyen lehetőségei vannak a színháznak mint intézménynek a gazdasági válság utóestéjén? Milyen felelősséggel bír a rendező akkor, amikor nagy költségvetésű produkciót akar létrehozni, annak tudatában, hogy színészei hónapról hónapra élnek? Felmerül, hogy az előadást a pénzhiány miatt régi produkciók jelmezéből állítsák össze, s bár ez a megoldás remek ökoszínházat teremtene, az alkotók végül mégis elvetik az ötletet, és amikor kezdetét veszi a tulajdonképpeni Koldusopera, színes és kirívó jelmezeket öltenek a színészek (jelmeztervező: Tatjana Radišić). A díszlet azonban kellően minimalista és invenciózus (díszlettervező: Marija Kalabić), az újrahasznosítás és gazdaságosság jegyében született, látunk például pillepalackból épített, grandiózus csillárt és sok füsttel, fátyollal behatárolt tereket. Ez az alul- és túldíszítettség olyan látványbeli harmóniát kölcsönöz az előadásnak, ami megengedi az extravagáns, olykor ripacskodásig elmenő, stilizált színészi játékot.

A Koldusopera cselekményét családtörténetként és szerelmi háromszögként is értelmezhetjük: Mr. és Mrs. Peachum (Balázs Attila és Tokai Andrea) kétes hitelű alakok, akik megtudják, hogy egyszem lányuk, Polly (Simó Emese) titokban hozzáment a Macheath (Molnos András Csaba) nevű rablóvezérhez. Macheath ugyancsak dubiózus figura, és a sors iróniája, hogy őt épp apósa futtatja, aki kerítőkkel és rablókkal üzletel. A szülők megtiltani már nem tudják az egybekelést, de bosszúból kiagyalják, hogy elteszik láb alól a nemkívánt vőlegényt. Macheath börtönbe kerül, egy régi szeretője (Borbély B. Emília) menti ki azzal a feltétellel, hogy a kapitány cserébe feleségül veszi. A hírhedt rablóvezér a két nő között a semmivel marad, és végül szembesülnie kell hitvány játékainak következményével.

A humoros alaptörténetet több, párhuzamos szálon futó szál egészíti ki Mladenović és Góli előadásában: megjelenik a Színész és a Koldus is, akik saját módszereikről és szükségleteikről beszélnek, a már említett ceremóniamester, aki ironikus kiszólásokkal terelgeti a nézői figyelmet, a társadalmi és gazdasági értelemben vett aktuálpolitikai utalások pedig kortárs asszociációkat is megengednek. A Koldusopera temesvári változata egy hatalmas intertextusként fogható föl, amelyben egy karikírozott Hamlet−Ophélia-szerelem, egy Titanic-paródia és szappanoperák is terítéken lesznek úgy, hogy közben a profitorientált vadkapitalizmus és a problematikus színházi intézményrendszer is górcső alá kerül. Mindemellett a brechti színházból ismert kommentárok, elidegenítések („itt hagytak az előző jelenetből”; „ez egy parabola, mert a rendező úgy akarta”) és a nélkülözhetetlen társadalomkritika („létezik-e forradalom a graffiti és a Che Guevara-s pólókon kívül?”) is megjelenik a Koldusoperában.

Az előadás azonban nem tökéletes: a jelenetek egy idő után vontatottá válnak és ritmusproblémák lépnek fel, a színészek vokális képzettsége is változó, és ez olykor zavaróan hat. Aki látott már egy vagy több Mladenović-produkciót, érezheti, hogy a rendező gyakran önismétlő megoldásokhoz nyúl. Ám a temesvári társulat színészei értik Mladenović sajátos, megalomán nyelvét és élvezettel játszanak, folyamatosan frissülő energiájuk a nézőkre is pozitív hatással van. A tempóproblémák idővel valószínűleg megoldódnak, és a temesvári színház Koldusoperája egész estés szórakoztatást ígér, jól adagolt társadalombírálattal és gátlástalan humorral.

________________________

Koldusopera. Bemutató dátuma: 2015. április 4.; Csiky Gergely Állami Magyar Színház; Temesvár; Rendező: Kokan Mladenović; Szerző: Kokan Mladenović, Góli Kornélia, John Gay; Az eredeti mű magyar fordítása: Orbán Enikő; Dramaturg: Góli Kornélia; Dalszövegek: Kokan Mladenović; Dalszövegek magyar változata: Góli Kornélia, Szerda Zsófia; Díszlettervező: Marija Kalabić; Jelmeztervező: Tatjana Radišić; Zeneszerző: Irena Popović; Koreográfus: Andreja Kulešević; Szereplők: Aszalos Géza, Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Borbély B. Emília, Csata Zsolt, Kiss Attila, Lőrincz Rita, Magyari Etelka, Mátyás Zsolt Imre, Molnár Bence, Molnos András Csaba, Kocsárdi Levente, Simó Emese, Tar Mónika, Tokai Andrea.