Kósa-Szigety Zsófi: Közép- és Távol-Kelet

Kósa-Szigety Zsófi: Közép- és Távol-Kelet

Fotók: Ofner Gergely

Pinceszag és telített félhomály. Hűvösség és enyhén kiszagolható veríték. A Három Holló alagsorának szürkesége jól keretezi a Dollár Papa Gyermekei előadását – a Keletet. 

Adja magát a térválasztás: a kopottas pincehelyiség nagyszerűen idomul a cselekmény két narratív szálához, sőt egyben tartja őket. Nem véletlenül használta ki ezt az alkotócsapat – múlt és jelen vegyül ugyanazon légtérben, a két idősík egymás mellett, egy-egy sarokban húzódik meg. Történelmünk belátható távolságon belül, szorosan létezik mellettünk, vagy inkább alattunk.

Mese a szocialista országból, a szegény magyar legényről, aki szerencsét próbál Távol-Keleten. Roland táncos és majom-bábos produkciójával tehetségkutatót nyer Magyarországon, és az állam jóvoltából kiutazhat a szintén kommunista Vietnámba. A fess tehetség az idegen, rekordgyorsasággal fejlődő országban válik középkorúvá, és talán ő sem realizálja: élete monoton mederben csorog. Tizenhárom éve ugyanott, ugyanazt a majom-műsort játssza – és csak jópár plusz kilóval lett gazdagabb. Meg egy elfogadható fizetéssel persze. Óvodákban, iskolákban játszik, a közönsége élvezi. Főleg Ms. Sunshine (Kiss-Végh Emőke), a Ms. Sunshine Show Youtube-csatorna megalkotója, aki néhány villáminterjú után összegabalyodik Rolanddal, majd gyorsan házasságot köt vele.

A felnőtt Roland (Rába Roland) életének első képkockáit a Ms. Sunshine Showban láthatjuk. Ms. Sunshine erőltetett, vékony kacajjal simogatja Roland kigömbölyödött hasát, közben elvétve kérdez, ami leginkább a közeledés apropója. Gyakran visszatér a kamerába kacsintás – hisz az egész élet egy showműsor, és ehhez ő ért a legjobban. Roland statisztál, inkább elszenvedőként van jelen. Vele csak történnek a dolgok: szex, aztán házasság. És közben szereti is egy kicsit a lányt. Jó, ha van mit fogni.

Hősünk emigrációjának története párhuzamosan halad előre a jelen eseményeivel. A korabeli hangulatot kezdetként tévés sportpercek idézik. Aztán láthatjuk a tehetségkutatót, ahol a fiatal Roland (Kövesi Zsombor) élete fordulatot vesz. Elutazik, apát, anyát hagy maga mögött. Nem tudni, a kezdetekben miért nem írt nekik, miért nem kereste őket, de bűntudata bizonyosan egyre nőtt, amit csak fokozott a munkájából adódó szégyenérzet.

„Kisfiam, tizenhárom éve ugyanazt a majmos számot?!” – kérdezi az apa. Mert találkoznak, a szálak összeérnek: a drámát és hírnevet hajhászó Ms. Sunshine felismeri a családegyesítésben rejlő lehetőséget. A kissé megkeseredett anyának, az újranősült apának és élete új szereplőinek luxusszállót fizetve újra összehozza a mozaik-családot.

Szilveszter éjszakája van. A túlfűtött hotel termében mindenki úgy ül fürdőruhában, egy-egy szívószálat harapdálva, kólát iszogatva, mintha egy év sem telt volna el Roland távozása óta. Csak a két tizenéves kölyök kezében lóg okostelefon.

A nagy találka kimenetele kaotikus. Múlt és jelen összetömörül. Senki sem tud mit kezdeni a másik jelenlétével: apa anyával, anya fiával, exfeleség az új feleséggel, s fordítva. Ms. Sunshine pedig a serdülő nagyfiú túlforrt szexuális energiáját megérezve nem tud uralkodni magán. Olyan történetek és frusztrációk kerülnek felszínre, amelyekről talán minden szereplő azt hitte, elvesztették létjogosultságukat.

A perpatvarnak végül az elbujdosott fiú vet véget. Roland nem tudja elviselni, hogy míg az egyik birodalomban egy értékét vesztett, kétes hierarchiában királlyá koronázták, addig a Föld másik féltekéjén örökre szegény legény maradt. Elemelt pillanatban, rituálisan számol le családjával, a világ arcába nyomva: igenis Ő a nagy fasz. Hiszen hányszor megmondta Ms. Sunshine-nak: NEKI NINCS CSALÁDJA.

Az előadás nyelve egyszerre kimért és könnyed, játékos. Sok tér jut a színészeknek, a karakterek finoman kimunkáltak. Realitásukban torzak, groteszkek. Roland és kibővült családja tagjainak (Georgita Máté Dezső, Kövesi Zsombor, Rába Roland, Stork Natasa, Terhes Sándor, Urbanovits Krisztina) egyenként megvannak a nagy pillanatai. Kiss-Végh Emőke Ms. Sunshine szerepében uralja a színpadot, minden természetellenes mozdulata korhű lenyomata egy agyonmázolt, mesterkélt, már nem is távoli világnak. Egyedül az új feleséget alakító Stork Natasa karaktere maradt meg a fiatal cicababa szerepében. Az új asszonykára csak egy kis féltékenységet és nyálaskodást mértek a rendezői kezek. Apropó: Ördög Tamás, a rendező hol a tehetségkutató zsűri tagjaként, hol Ms. Sunshine bátyjaként van jelen. Külső megfigyelő, azonban jelenléte nem tesz hozzá a történethez.

Az előadás érezhetően vezeti a nézői figyelmet. Szívszorító és nevetséges, a történetvezetés jól bánik a humor és a súlyos tartalom kettősével. A leszámoláskor érjük el a tetőpontot. Roland felfokozott kitörésekor kikerülünk a realitásból – groteszk rémképpé válik a színpad, ahogyan a meztelen antihős sorra gyilkolássza családját. Azonban az elemelt jelenet nem csúcsosodik ki a várt formában. Rába Roland végső jelenete erőtlen mozdulatsornak tűnik, az első percekben nem is érthető, hogy éppen egy tömeggyilkosságot látunk. Azonban a letisztult, enyhén stilizált forma, a figyelmemet állandóan vezető színészi jelenlét magával ránt.

Korkép egy nem is annyira nyugatosodó országról, a nem is annyira messzi keletről. Jelentős képek.


Kelet, Dollár Papa Gyermekei, Három Holló, Budapest. Bemutató dátuma: 2020. szeptember 22. Rendező: Ördög Tamás; Írta: Bíró Bence, Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás; Dramaturg: Bíró Bence; Jelmeztervező: Kiss Tibor Je Suis Belle; Zene: dizsu; Rendezőasszisztens: Molnár D. Márk; Játsszák: Georgita Máté Dezső, Kiss-Végh Emőke, Kövesi Zsombor e.h., Ördög Tamás, Rába Roland, Stork Natasa, Terhes Sándor, Urbanovits Krisztina.

Az írás a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. év teatrológia szakának szaksajtó-szemináriumán készült. Irányítótanár: Boros Kinga.