Kortárs ír darabot mutat be a Harag György Társulat

Kortárs ír darabot mutat be a Harag György Társulat

Balogh Attila, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának alkalmazott rendezője kétszereplős kamaratermi előadást vitt színre, amely a szatmári színházi műhely idei évadjának utolsó bérletes, kistermi produkciója. A Marie Jones belfasti szerző igen népszerű Kövekkel a zsebében című szövegéből készült előadás látványtervét Dobre-Kóthay Judit Jászai Mari- és UNITER-életmű-díjas díszlet-jelmeztervező elképzelései alapján Szabó Anna tervezőasszisztens készíttette el.

A kétszereplős előadásban Moldován Blanka és Rózsa László látható, a bemutatónak pedig a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kisterme ad otthont 2016. június 1-én, 19 órától. Az előadás ügyelője és súgója Fábry Zoltán. A produkció létrejöttét a budapesti HoFra Színházi és Irodalmi Ügynökség engedélyezte.

Jake és Charlie egy kis írországi faluban élnek, amelyet egy hollywoodi stáb filmforgatás céljából látogat meg. Őket is beválogatják a készülő alkotás statisztái közé.

A Belfastban élő Marie Jones írónő e két szereplő által egy egész világot varázsol a színpadra, ők alakítják a darab összes karakterét, és bravúros váltásokkal más-más szereplő bőrébe bújva mutatják be a forgatást. A Kövekkel a zsebében világsikert hozott szerzőjének és számtalan nyelvre fordították már le. Ezt a humorban gazdag, mégis életszerű, néhol keserédes tragikomédiát vitte színre társultunk fiatal alkotógárdája.

A bemutatóelőadásra az I. (választható) bérletek érvényesek, de korlátozott számban belépőket is lehet váltani a színház jegyirodájában, hétköznaponként 10 és 17 óra között, vagy előadás előtt egy órával a helyszínen. A jegyvásárlással kapcsolatos további információk a 0261-712106-os telefonszámon kaphatók.