Költészet napi programsorozat Kolozsváron

Költészet napi programsorozat Kolozsváron

Három előadásból álló sorozattal ünnepli a Kolozsvári Állami Magyar Színház a magyar költészet napját. „Mindhárom esemény a vers mai világban való létezését értelmezi”, mondta Visky András művészeti vezető a versünnepet beharangozó sajtótájékoztatón.

Az első programpont egy középiskolás diákok közreműködésével létrehozott versszínház, ennek címe A fűnyírógép (ODAKINT). A különböző kolozsvári középiskolák diákjai együtt alkotják meg az előadást, mely kiemeli az elhangzó magyar verseket a „múzeumból”, és mindennapi kontextusba, szituációba helyezi őket. A fűnyírógép bemutatójára április 4-én, szombaton 19 órakor kerül sor, a következő előadás időpontja: április 10, péntek, 19 óra. A belépés ingyenes.

A magyar költészet napján, április 11-én egy rendhagyó produkcióra várjuk a közönséget: három fiatal művész − Sámson Melinda (ének), Béres Melinda (hegedű) és Horváth Edit (zongora) – kortárs zeneszerzők versértelmezéseit tolmácsolja. Csíky Boldizsár, Kurtág György, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente, Ligeti György, Orbán György és Selmeczi György klasszikus magyar versekre írt kompozíciói csendülnek fel a Villanyborotvám (ODABENT) című produkcióban.

Bogdán Zsolt nagysikerű Ady-estjével („…függök ezen a zord élet-párkányon…”) zárjuk az ünneplést április 12-én, szombaton 20 órától.