
Kolozsvári mesék bemutató a Puck Bábszínházban
A Puck Bábszínház magyar tagozatának legújabb bábelőadásában Zágoni Balázs Kolozsvárral kapcsolatos meséivel találkozhatunk. A Varga Ibolya által rendezett Kolozsvári mesék bemutatójára március 9-én, pénteken 11 órától kerül sor, az előadás 10-én, szombaton 11 órától is megtekinthető.
Varga Ibolya rendező Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című kötetének három meséjét állítja színpadra. A szöveget maga az író dramatizálta. Az első mese Magocskáról, egy honfoglaló magyar család bátor kislányáról szól, aki veszélybe sodródik a kétezer évvel ezelőtti római város maradványai között. A második mese hőse Osvát, a méhész, aki már a középkori Kolozsvárra vezet bennünket, és akit a törökökkel vívott harcok szorgalmas, önfeláldozó és leleményes hőseként ismerünk meg. A harmadik mese a századfordulóba repíti a nézőt, ahol egy kisdiák, Andris szemszögéből csodálkozunk rá a fejlődő, éppen villamossal gazdagodó városra és annak hétköznapi embereire, történéseire.
„Kedves gyerekek, ha velünk tartotok, tér és időutazást játszunk együtt, ezer éven át, kincses városunk valós és képzelt történelmében. Hogy igazak-e vagy sem történeteink, arról csak öreg köveink tudhatnak, vagy Mátyás király szobra a Főtéren. Ők hűségesen őrzik a titkokat.” – vallja Varga Ibolya, a rendező és szeretettel vár mindenkit pénteken és szombaton a bábszínházba!
Röviden az előadás főbb alkotóiról
A nagybányai születésű Varga Ibolya rendező bábszínészként kezdte munkásságát a Puck Bábszínházban, 1997-től pedig az intézmény rendezői tisztségét tölti be. A kolozsvári színművészeti főiskolán egyetemi tanárként is dolgozó alkotó, a bábszínház mindkét tagozatán számos előadást rendezett. Díjazott előadásai között találjuk az Erős János, az Eljöhetnél hozzám!, és a Don Cristobal előadásokat a magyar tagozaton, a román tagozaton pedig a Jancsi és Juliska című előadást.
Zágoni Balázs, a Kolozsváron született, filozófus végzettségű író és szerkesztő, 2000-ben alapítója és azóta is főszerkesztője a Filmtett mozgóképes havilapnak. 2002-től rendszeresen közölt meséi az azóta nagy sikerű Barni könyvekben kerültek kiadásra. A filmkritikusként is ismert szerző 2009-től 2018-ig a Koinónia Könyvkiadó vezetője, melynek keretén belül kitalálója, sorozatszerkesztője és egyik szerzője a Kincses Képeskönyv című várostörténeti gyermekkönyvsorozatnak is. Kolozsvári mesék című kötete, mely 2015-ben látott napvilágot, szervesen ötvözi a mesék világát a város történetével.
Az előadás díszletét Elena Ilaș, a Puck Bábszínház festő-díszlettervezője készítette. A galaci származású alkotó a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem szobrász szakán végzett. Elena Ilaș 2016-tól a Puck Bábszínház alkalmazottja. Jelentős részt vállalt a Sziklahitű Szent László bábjainak elkészítésében, és az intézmény bábos kiállításait is ő koordinálja.
Az előadás zenéjét Kötő Áron szerezte. A teatrológusi végzettséggel rendelkező alkotó 2000-től a Puck Bábszínház magyar tagozatának bábszínésze. Munkásságát zeneszerzői alkotások sora is gazdagítja. Ő jegyzi többek között a Jancsi és Juliska (2004), az Ördögverő jóbarátok (2005), az Árnyak színháza (2006), a Bábmesterek (2016) és a Puck és a többiek (2016) zenéjét.
Az előadás 4 éven felülieknek ajánlott.
Jegyek válthatók előadás előtt egy órával a bábszínház pénztáránál. Jegyfoglalás hétfőtől péntekig 9-16 óra között a következő telefonszámon: 0731 837693. Továbbra is igényelhető a nagycsaládos jegy a Puck Bábszínház magyar tagozatának az előadásaira. Ezzel a minimum három gyermeket kísérő szülők (maximum két nagykorú) ingyen tekinthetik meg az előadást.