Kocsis Tünde: „Mihez képest létezem?”
Apjafia, Puck Bábszínház, Kolozsvár
Megjelent a Játéktér 2024-es őszi számában.
Kedves Olvasó, az Apjafia bábszínházi produkcióról nem egy klasszikus értelemben vett kritikában szeretnék írni. Szűcs Tamás egyéni produkciója ugyanis annyira friss, törékeny és merész, tartalmasságán túl időben pedig oly rövid vállalkozás, hogy alapos elemzésnek alávetve éppen a lényegétől fosztanám meg. Inkább járjunk egyet, „sétáljuk körül” a produkciót, aztán rövid interjúban ismerkedjünk meg azzal a fiatal bábszínésszel, akinek élete és alkotói útja az Apjafiához vezetett.
De mi is az Apjafia? A közel negyvenperces produkció lényegében Szűcs Tamás elsőéves magiszteri hallgató1 vizsgaelőadása, amelyet a kolozsvári Puck Bábszínház nem véletlenül tűzött műsorára. Szűcs Tamás, az előadás ötletgazdája és előadója ugyanis 2022 szeptemberétől az intézmény bábszínésze. A kolozsvári produkció egyben nagyváradinak is mondható: Szűcs Tamás mellett a két meghívott alkotótárs: Oltean Márk, aki a szöveget jegyzi és Szatmári Loretta, aki a zenét szerezte ugyancsak a „Pece-parti Párizs” szülötte. A művészi tudatosság jele, hogy az alkotó-előadó az Apjafiát egy trilógia első részének tartja. A második rész a főszereplő fiú elszürkült, unalmas életéről és potenciális reményeiről, a harmadik pedig a lelki „nyomorból kiemelkedő” felnőttkoráról kíván szólni.2
Sajátos és különleges, 14 éven felülieknek szóló előadás ez, mert bábszínházi eszközökkel olyan komoly témákhoz nyúl, mint a nemi identitás, a szülők felelőssége, elvárások és megfelelés, ragaszkodás és elengedés, dilemmák és döntések, nemi sztereotípiák, függés, lázadás, terhek, titkok, magány és hiány(pótlás), valamint öngyilkosság. Talán leginkább az identitáskeresés és -vállalás előadása ez, ezért is dicséretes a bábszínház magyar tagozatvezetőjének hozzáállása az intézmény újszerű produkciójához: Gálovits Zoltán termékeny kiindulási pontnak tartja az előadást, amely köré a nézők számára (mindenekelőtt a középiskolás diákoknak és fiatal felnőtteknek) felkészítő és feldolgozó színházi nevelési programot igyekszik biztosítani. Mindezt azért, hogy az előadásban szereplő témákat és helyzeteket a nézők egy játékos, feltöltő és biztonságos keretben saját meglátásaikkal és érzéseikkel kiegészíthessék.
Az előadás egy kisfiú, majd egy kamasz jellemét és életét tárja elénk, amely főként az apjával és a kutyájával való kapcsolata által körvonalazódik. A verses szöveg a hétköznapiság és költőiség között lebeg, a közbeszédnél elvontabb, mesésebb, majdnem varázslatos vagy mitikus, az ismétlések miatt néha monoton, lehangolt vagy éppen (el)bűvölő. Ezekhez járulnak hozzá a hangeffektek, amelyek ugyancsak az alaphangulat kiváltói.
Szűcs Tamás többféle bábtechnikával különíti el a szereplőit, játéka pontos, mozdulatai hitelesek, ugyanakkor hangja is jól elválaszthatóan kíséri a karaktereket és formálja a helyzeteket. A díszlet és jelmez színeinek szimbolikája sokat sejtető.
Tömörség és egyszerűség is jellemzi a produkciót, mentes minden fölösleges kitérőtől, néha még túl szűkszavú is egyes részleteket illetően, ugyanakkor van olyan rész, amiben a határokig feszíti a húrt. Sajátos a ritmusa és ritmusváltásai, amelyek különféle (főként negatív) hangulatok megvalósulásához járulnak hozzá. Az előadás mégsem deprimáló, vannak vidám, önfeledt részei, és a kisebb-nagyobb egzisztenciális vívódások mellett egyfajta rezignáltság hatja át. Összességében egy érzékeny, változásban, fejlődésben lévő lélek rezdülései, igényei és hiányai sejlenek fel az élethelyzetek szövevényéből. Az alkotó(k) személyes viszonya a kitalált történeteken keresztül is hitelességgel és szépséggel itatja át az alkotást. Ismerkedjünk meg az immár Kolozsvár kulturális életét tápláló, gazdagító Szűcs Tamás bábszínésszel.
Jóval azelőtt, hogy előadóművészeti pályára léptél volna, versmondóversenyek, színjátszó találkozók előadója voltál. Mikor és hol, kiknek a hatására és segítségével fertőzött meg a színpadi jelenlét?
Kiskorom óta szerettem szavaló- és mesemondóversenyekre járni. Valamiért már akkor élveztem a szövegtanulás folyamatát, a gyakorlást, és erre még pluszba rájött a szereplés izgalma. Borzasztóan lámpalázas voltam minden ilyen eseménynél. Később ezt kinőttem és csak az élvezet maradt.
A színházba kerülésem története elég véletlenszerű volt: jókor voltam jó helyen. Nagyváradon a bátyámék részt vettek a Szigligeti Színház a Színház az iskolában, iskola a színházban programjában. A program mai napig fut, legutoljára a Tüskevár című előadást mutatták be. A lényege az, hogy gyerekek színészekkel, bábszínészekkel, táncosokkal és persze rendezővel hoznak létre egy előadást, amit rendszeresen játszanak utána. Bátyámék a Csongor és Tündében, illetve a Rómeó és Júliában játszottak. Ezeknek a felvételeit a nyolcadik osztály kezdésekor megnéztem. Ekkor merült fel bennem, hogy milyen jó kis munka lenne színésznek lenni.
Az ötletet elmeséltem egy szomszéd néninek, aki másnap már kopogott is egy újságból kitépett hirdetéssel, hogy a színház castingot hirdetett A rút kiskacsa című előadására. Én pedig a „megpróbálni nem fáj” mentalitással jelentkeztem is. Sikeresen bejutottam az előadásba, ahol a kisebb háttérkarakterek mellett egy jelenetben én voltam a rút kiskacsa is. Bábos és színházi elemeket vegyítve dolgoztunk, szuper élmény volt kipróbálni ezt a világot. Most pedig itt vagyok, majdnem kilenc évvel később. Ez volt a kezdet. Alapvetően az akkor megismert alkotók támogatása és nyitottsága győzött meg arról, hogy a pályán maradjak. Legfőképp: Tóth Tünde színésznő és A rút kiskacsa rendezője, Hanyecz Debelka Róbert bábszínész − aki a felvételire is segített készülni, valamint Oláh Anikó Katalin bábszínésznő − ők voltak az elsők, akik miatt igazán megszerettem a szakmát és a színházi létezést.
Azok között a(z elég) kevesek között vagy, akik tudatosan a bábművészetet választották. Erdélyben, Romániában ez a művészeti ág kissé periférikussá vált társadalmi, kulturális okok miatt, de a jelenkori „globiális szédültség” miatt is. Ugyanakkor vidékenként eltérő stádiumban vannak a bábszínházi közösségek, és mindez folyamatosan változik. Nagyváradon, a magyarországi bábszínházi szakemberek gyakori jelenléte miatt is, a bábszínház méltósága, erős jelenléte, pozitív hatása érezhető volt az elmúlt évtizedekben. Hogyan sikerült beleszeretned ebbe a sajátos, varázslatos világba?
Azzal határozottan egyetértek, hogy mellékes helyre került a bábszínház. Ez részben annak is köszönhető, hogy a szakma kezd elöregedni, nincs a fiataloknak helyük és esélyük bemutatkozni. Persze, az se segít, hogy a szakmában sokan vannak, akik ezt nem hivatásból, szeretetből csinálják, hanem számukra ez már csak egy munka. És persze ott vannak, akik „ha nem vesznek fel színire, majd elmegyek bábozni, a diplomát megkapom”-gondolattal vágnak bele.
Viszont azzal is egyetértek, hogy a bábszínház ismét kezd egyre fontosabb lenni. Sok mindennek köszönhető ez: a lelkes alkotók megsokasodása, a fiatalok bevonása az alkotásba, és azok számának gyarapodása, akik tudatosan kívánnak ezzel foglalkozni. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész szakára jártam, ahol az osztályomban szinte mindenki bábszínházzal akart foglalkozni az elejétől fogva, és magam is így voltam ezzel. Váradon önkéntesként rengeteg bábelőadást láttam, ami nagy befolyással volt rám, és ebben a Fux Fesztiválnak különösen fontos szerepe volt. A színház diákprogramjában a bábszínészekkel dolgoztam együtt, emiatt is vált közelebbivé számomra ez a műfaj. De az igazi fordulópont az egyetemi felvételire tartott (a járvány miatt) online felkészítők voltak, ahol a sok bábos gyakorlat teljesen elragadott. Én is mindkettőre jelentkeztem: színész és bábszínész szakra is, de a felvételi napján már tudtam, hogy inkább a bábszínház az én világom. Azt gondoltam, hogy ha valami csoda folytán mindkét szakra felvesznek, akkor a bábot választom.
Milyen szakmai célokat tartasz magad előtt és milyen kihívások motiválnak?
Célok… – ezen sokat gondolkodtam államvizsga után. Nem is igazán találtam rá választ. De azt hiszem, az egyik legfontosabb, hogy minél több embernek megmutathassam, a bábszínház nemcsak gügyögés a gyerekeknek bábbal, hanem művészet, varázslat és egy életérzés. Szeretem az olyan kihívásokat, amelyek ebben segítenek, például a felnőtteknek szóló bábelőadások vagy a babaelőadások is nagyon vonzanak. Éppen ezt a két végletet szorítja háttérbe az erdélyi magyar bábjátszás, noha már egyre több erdélyi bábszínház hoz létre babaelőadásokat. Hiszem, hogy a bábszínház nemcsak a 4 és a 11 év közötti gyerekeknek szólhat, hanem 0-tól 100 évesekig mindenkinek.
A felnőttekhez szóló színházhoz való vonzalmadat meg tudom érteni, mert nekem is életre szóló élmény volt megnézni 2016-ban a kolozsvári Puck Fesztiválon a dán Sofie Krog Teatertől a The House3 című, kamaszoknak és felnőtteknek szóló feketekomédiát. Emlékezetes volt, ahogy a kis nézőtér zsúfolásig telt felnőttekkel, és hol borzongtunk, hol hatalmasakat nevettünk, hol csak tátott szájjal, lélegzetvisszafojtva vártuk, mi fog történni. Igazi közösséggé formálódott az akkori nézősereg. Ilyen élő hangulat lehetett a 80-as években Kovács Ildikó Karnyónéján és Übü királyán4. Viszont te, huszonkét évesen miért látsz fantáziát a babaszínházban, és mi az, amiért a felnőtteknek is bábelőadásokat javasolnál? Mit tud a bábszínház nyújtani ennek a két − nálunk – bábszínházhoz nem szokott korosztálynak? (A babaszínházban a babák mellett eleve jelen van egy szülő vagy nagyszülő is.)
Szerintem a babaszínház legfontosabb feladata a közönség és közösség nevelése. Közönségnevelés, mert a gyerekeket már egészen kiskortól a bábszínházhoz/színházhoz szoktatja. Ugyanakkor közösségnevelés is, hiszen ezek a gyerekek kortársaikkal és szüleikkel együtt élnek meg valamit: az egyszeri és megismételhetetlen csodát. Sok szülő a gyerek kezébe teszi a tabletet, és magára hagyja, hogy nézze. Itt a szülő a gyerekkel együtt nézhet meg egy rövid előadást, ahol a gyerekek egyszerű fogalmakat tanulhatnak meg. Így egy igazán korai és fontos közösségi élményben lehet része.
A felnőttelőadások kapcsán, úgy érzem, nem újat, hanem mást tud nyújtani, mint egy „emberszínházi” felnőttelőadás. Alapvetően a bábszínház szimbólumokkal dolgozik, ezt pedig a felnőttelőadásokban sokkal jobban ki lehet használni, mint a gyerekelőadásokban. Ezért sokkal absztraktabb lehet , mint az „emberszínház”. Ugyanakkor, a konkrét tárgy, a bábhasználat miatt bejön egy „cukisági-faktor”, hogy ezek az aranyos kis „játékbabák” milyen cukin tudnak kinézni, és egyből sokkal groteszkebb lesz, mélyebb és sötétebb az előadás.
Mindezek mellett a báb legnagyobb csodája, hogy olyasmiket tud, amelyekre az emberi test képtelen. Egy szivacsbáb akár teljesen össze tud tekeredni egy pereccé, repül stb. Azt érzem, egy bábelőadás olyan ösztönöket, olyan gyermeki létet képes felszabadítani a felnőttekben, amit kár lenne elzárnunk magunktól.
Hogy érzed, mennyire tápláló és fejlesztő ehhez a város, Kolozsvár, az itteni színművészeti egyetem, ahol a mesterit végzed, és új munkahelyed, a Puck Bábszínház? Van-e valami, amiből több kellene számodra is, „a bábszínházi világ” számára is?
A városban van élet, van közönség, akinek játszani. És igény is van rá, ami nagyon motiváló. Az egyetem… Én itt Kolozsváron csak a kortárs színház mesteri szakra jöttem, és őszintén szólva, nekem ez a mesteri csalódást jelentett. Azért választottam, hogy ne kelljen két város között ingáznom, hiszen már leszerződtem a Puckhoz, és Marosvásárhelyre visszajárni mesterizni sok időt vett volna el.
Mivel az osztálytársaim többsége Magyarországon kapott szerződést, nem indult Marosvásárhelyen bábszínész mesteri. Így esett a választás arra, hogy a mesteri tanulmányaimat Kolozsváron végezzem – remélve, hogy ha már nincs is itt bábszínész szak, legalább színészként fejlődhetek. Néhány tanár ebben tudott segíteni, de kevesebb jót kaptam, mint vártam. Valószínűleg a nagy elvárás miatt, mert Vásárhelyen a mesteri két év folyamatos előadás-gyártás és játszás.
A Puck Bábszínházban viszont határozottan támogatnak, így lehetséges az, hogy egy évadban két egyéni előadást mutathattam be5, emellett sokat foglalkoztatnak, sokat játszom. Volt egy hét idén, amit én maratoni hétnek neveztem: kilenc előadásom volt a Puck szervezésében, aztán a Magic Puppets szervezésében a Puppet Slam-en is részt vettem. Viszont a Puck nagy hiányossága, hogy nem fed le minden korosztályt. Szinte minden előadást négy éven felülieknek hirdet meg, jelenleg nincsenek baba- és felnőttelőadások. Szerencsére a vezetőség szeretne ezen változtatni, így idéntől két kamaszoknak szóló előadás is repertoárra került. Ami sokat segítene az erdélyi bábszínházi világnak, az egy egyesület lenne, ami összefogná az erdélyi magyar bábtársulatokat. És ami alapvetően hiányzik nekem a bábszínházi világból, az a fiatal bábrendezők jelenléte.
Te apjafia voltál? Mit jelent számodra ez a szó?
Apjafiának lenni számomra azt jelenti, hogy a gyermek teljesen olyan, mint az apja, az ő oltalmazása alatt él és szoros kötelék kapcsolja össze őket. Nem érzem magam apjafiának, én mindig egy voltam a Szűcs fiúk közül, a legkisebbik Szűcs. Mindig a két bátyám árnyékában éltem, hozzájuk hasonlított mindenki. Valószínű, hogy emiatt alakult ki bennem az, hogy teljesen a magam útját akarjam járni. Amikor „menő” iskolába akartak küldeni, reál szakra, elmentem a művészetibe. Én költöztem el leghamarabb otthonról, és én mentem el a legmesszebb egyetemre. Édesapám furcsállta, hogy ennyire máshogy gondolkodom, mint a testvéreim, de idővel megbékélt vele, és végig támogatott az utamon. Talán azt mondanám magamra, hogy amolyan magamfia vagyok.
Apjafia. A bemutató dátuma: 2024. június 29. Puck Bábszínház, Kolozsvár. Szerző: Oltean Márk. Rendezte és előadja: Szűcs Tamás. Zene: Szatmári Loretta. Szakmai konzultáns: Kozma Gábor Viktor.
- A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Színház és Film Kar kortárs színház mesteri képzése. ↩︎
- A bábszínházi bemutató után Gálovits Zoltán, a Puck Bábszínház magyar tagozatának vezetője tartalmas, sok kérdésre, részletre fényt vető beszélgetést kezdeményezett az alkotók és nézők között. ↩︎
- https://www.sofiekrog.com/the-house/ ↩︎
- Novák Ildikó kiváló elemzést végzett ezekről az előadásokról: https://theatron.hu/philther/karnyone/, https:// theatron.hu/philther/ubu-rege/ ↩︎
- A Pulcinella, kutyabaja c. előadást 2023. 10. 21-én mutatták be a kolozsvári bábszínházban. https://teatrul- puck.ro/pulcinella-kutyabaja-hu/ ↩︎
