Kocsis Tünde: Ízelítő északról

A Játéktér 2013. téli számából

A Mai finn drámák című kötetről[1]

Ha időnként körülnézünk más kultúrák kortárs drámatermésében, a mássá­gok és hasonlóságok, illetőleg a különböző dramaturgiai irányvonalak tükrében jobban látjuk kortárs magyar drámairodalmunk jelleg­zetességeit – illetve az új élmények megter­mékenyíthetik színházi fantáziánkat… Ennek jegyében kerüljön terítékre most öt finn kortárs dráma.

A kötet első drámája Juha Jokela Mobile horror című rém víg játéka. Fő témája egy csőd előtt álló mobilszolgáltató cég munká­sainak kétségbeesett küzdelme a munkahe­lyükért. Az ügyvezető igazgatónő, Terhi arra törekedne, hogy amit tőlük vásárolnak, annak „lelke” legyen, amelyet egy csapatnyi alkotó közös kreativitása éltet. Mikke, a cég ügyefo­gyott, folyton krimiket olvasó tervezőgrafikusa egyet is ért Terhivel, ám Seppo, a cég okosko­dó, beképzelt és kétszínű marketingvezetője irreális ötletnek találja az új elméleti alapot.

A történetben mindenki szenved: Terhi azért, mert nehezen valósítja meg elméleteit a fiúkkal, Seppo, mert nem találja a helyét a csa­patban, a munkában, de még a családi életben sem, Mikke szenvedése pedig a legmélyebb, hiszen szerelmes lesz Terhibe, aki határozottan visszautasítja őt. A dráma voltaképpeni cselekménye vi­szonylag későn indul be, kevés benne a drá­mai helyzet, a mélyebb konfliktus. Értékesnek tetszik viszont a szereplők nyelvileg árnyalt jel­lemzése, illetve a nyelv- és a helyzetkomikum­ban megmutatkozó humor.

A második mű Leea Klemola színész-, ren­dező- és drámírónő Kokkola című, műfajilag nehezen besorolható drámája. E mű első olva­sásra nagy képtelenségnek tűnik: züllöttség, nevetséges rögeszmék és félelmek, aberrált hajlamok és abnormális cselekedetek színe­zik. Jobban belegondolva viszont mégiscsak elgondolkodtat egyen s máson…

Az egyik jelentősebb helyszíne egy lakó­háznak berendezett busz, ahol a Piano Larsson Gondviselő Bt. tagjai élnek és dolgoznak: a főnök (Piano) és két alkalmazottja. Ők ingyen, illetve kölcsönökből élve mindenkin segítenek, így többek közt hazaviszik a reptéri takarító­nőt, aki csak pár méterre lakik a reptértől, és kihúzzák a részeg Reijót a sírgödörből, ahová egy üveg vodkáért ugrott be. A másik helyszín a Nice presszó, itt ismerjük meg az agresszív Sakut és feleségét, a tolószékes, zsarnokká fajult Kateriinát. Saku ikertestvére, Marja-Terttu szerelmes Sakuba (vagyis a testvérébe), ezért folyton zaklatja őket. Közben Marja-Terttut is szerelmével zaklatja egy fontoskodó, Vili névre hallgató férfi…

A végén mindannyian a befagyott tengeren találkoznak Marja-Terttu performansza miatt, amely „színház a színházban” jelenetként arra hivatott, hogy kiugrassza az „érzelemnyulakat” a bokorból. Sokan ki is törnek elégedetlensé­gükben, Piano ekképpen: „Igazán furcsa, hogy 63 ha végre valamiben egyetértünk a Vilivel, akkor ti azzal jöttök, hogy nem hiszitek. Márpedig ez éppúgy hit kérdése, mint a cégem. (…) Abban se hitt soha senki. (…) Vannak dolgok az élet­ben, amiben érdemes hinni. (…) Ezek nem is léteznek, ha nem hiszünk bennük.”

A potenciális rendezőknek magasra dobja a labdát e dráma: díszletben talán a belülről és kívülről is látható és funkcionális lakóbusz a kihívás, az egész tartalmi rész megrendezé­sében pedig egy lényegi és következetesen végigvitt koncepció kidolgozása.

Mika Myllyaho Pánik avagy Férfiak az ideg­összeomlás szélén című drámája három 35– 40 év közötti férfi életének egy-egy válságába enged betekintést. A művet vontatottá teszi, hogy a három férfi közül a két testvér problé­mája csak a dráma végén derül ki.

A színhely Max lakása, ahová egyik éjjel bőröndőstül beesik barátja, a részeg Leo. Leo segítségért folyamodik barátjához, mert fele­sége, Mari arra kérte, hogy Leo az egyhetes berlini tartózkodása alatt gondolja csak át a dolgokat: mit akar, mit érez. Leo rühelli a mun­káját, és most, hogy Mari ezt mondta, teljesen összezavarodott, és nem ment el Berlinbe.

Max nem akar eleget tenni Leo kérésének, hogy a „terapeutája” legyen, de aztán csak mindenféle feladatokkal traktálja Leót, aki nem nagyon érti, mit miért is csinál. Közben gyakran megjelenik Max testvére, a televíziós műsorvezető Joni, aki kineveti és bírálja bátyja módszereit. Valójában mindannyian „betegek”.

A darab végén Leo lefényképezi a válság­ba jutott társaságot, és elmondják egymás­nak, hogy ezeknek a halottaknak miről szólt az élete. A jelképes halál után kezdődhet az új élet: Leo haza akar menni, hogy megkérdezze Marit, szereti-e még őt, Max lemenne a kis­boltba, bár nem a „mai napon”, és Joni a sok nője közül csak az egyikre gondol.

Színházilag talán akkor lenne kihívás e mű­ben, ha a naturalista helyszínt – amely realista játékhoz vezeti a színészeket – valami stilizált térrel lehetne felváltani, és a három karakter élethelyzetét még inkább kiélezni: ekképpen vál­tozás előtt és közben lehetne megfigyelni őket, intenzív érzelmi, gondolati kitörések közben.

Sofi Oksanen Tisztogatás című darabja az egyetlen műfajtiszta tragédia – és az egyik leg­izgalmasabb szöveg a kötetből. Helyszíne egy észt parasztház realista berendezésű konyhá­ja, ideje pedig nagyokat ugrik a „jelen” – 1992 kora ősze – és a „múlt” között, mely 1947-től ’53-ig tart.

A főhős Aliide, aki annak idején – vallatás­kor átélt borzalmak folytonos felidézésének hárításaként – megtagadta kulák családját, hit­hű kommunista lett, és undora ellenére felesé­gül ment Martinhoz, a pártorganizátorhoz, aki jó állást szerzett neki a kolhozirodán. Közben, hogy ne kelljen szembenéznie nővérével és annak lányával, akit a tisztek kényszerítésére bántalmazott, aláírta a papírokat, hogy Szi­bériába deportálják őket. Nővére férjét pedig, az egykori Észt Hadsereghez tartozó Hansot évekig titkos pincéjében bújtatta, azt áhítva, hogy a férfi majd „megszereti”, ahogy nővérét is szerette. Hans szökését Aliide saját meg­csalásaként élte meg, és megfullasztotta pin­céjébe visszakerült szerelmét. Ebbe a házba és ehhez a nőhöz menekül egy gyilkosságot elkövető örömlány: Zara. Fokozatosan derül ki, hogy ez a lány Aliide nővérének unokája. Ket­tejük között a kedves hangnemű beszélgeté­sek brutális faggatásokká fajulnak.

Aliide végül kiadja Zarát a lányba szerel­mes „rendőrnek”, de mérget csúsztat a kezé­be, ami Zara megmenekülésének esélyét nö­veli. Aliide pedig végrendeletet ír nővére javára, majd magára gyújtja a házat.

A dráma szépen felépített struktúrájába köl­tői képekként ékelődnek be azok a dialógu­sok, amelyekben a fiatal Aliide az idősíkokat átlépve az idős Aliidéhez szól. A magányába zárt, reménykedő fiatal nő bátorítást vár idős alteregójától, de az hol ráparancsolva, hol két­kedve, hol higgadtan reagál a dolgok alakulá­sára. Az egyik lényegi gondolata talán az, hogy a titkok és bűnök kísértő erők, melyeket éle­tünk végéig hordoznunk kell, ha nem nézünk szembe velük, és nem oldjuk fel őket.

A következő darab, Sirkku Peltola A finn ló című írása igazi tragikomédia. Finnország­ban játszódik a 21. század elején, egy közös fedél alatt élő, ám gyakorlatilag szétesett csa­ládban.

Kai, a 28 éves, felelőtlen és rendetlen ro­cker meggyőzi apját, a jószívű, engedékeny Lassit, hogy jó üzlet eladni Anyus öreg, ám szeretett Fakó lovát és a környék gebéit a szicíli­aiaknak. A szállítókocsi felborul, a lovak kiszen­vednek. A balesetet Lassi fiatalabb, újdonsült barátnője, Mervi végignézi, sőt, azt hiszi, ő az esemény okozója, mert (milyen apró, véletlen eseménysor!) ahogy az út szélén állva végig­simította a haját, ezzel elvonta a jóképű sofőr figyelmét a vezetéstől. Az öreg, szókimondó, ironikus és humoros Anyus és lánya, Aili – Lassi volt felesége – semmit sem tudnak Fakó igazi sorsáról, elhitték Lassinak, hogy egysze­rűen meghalt a ló, és ő elföldelte. A pénzt Kai előre megkapta a szicíliaiaktól, és megvette hőn áhított Harley Davidsonját, amit, amikor a szicíliaiak visszakérik a pénzt, nem hajlandó eladni. A szálak tovább bonyolódnak, és min­denre fény derül a végén, pontosan December 13-án, pénteken, amikor főként a Fakó ügye miatt felzaklatva, mindennek tetejébe meghal Anyus. Az a személy, aki a legnagyobb humor­ral, tisztánlátással és realitásérzékkel bírt…

Sirkku Peltola szakmai bravúrja abban áll, hogy mikor már ellaposodna a drámai törté­net, a kellő pillanatban mindig csavart tesz be, ami felcsigázza kíváncsiságunkat.

Az öt dráma nyelvi világa a magyar fordí­tók érdeme: kiváló fordítást végez Jankó-Szép Yvette, Pap Éva és Kovács Ottilia. A Falk Nóra által fordított Kokkola és Pánik című darabok nyelvezete pesties színezetet kapott. A min­denkori rendezőnek fel kell tennie a kérdést, hogy abban az – esetünkben erdélyi – közös­ségben, ahol előadják a darabot, ez a nyelve­zet az előadás előnyére válik-e, vagy inkább elidegenítő hatást kelt.

Az öt mai finn dráma – a Tisztogatást kivé­ve – nem feltétlenül bűvöl el bennünket, ha na­gyobb drámaiságot, lényegiséget várunk ettől az „életet sűrítő műfajtól”. Külön-külön mégis mindegyikben van valami értékelhető. Legin­kább talán a Kokkola és a Finn ló hoz valami sajátosan finn ízt, illatot, és kelti fel bennünk a vágyat, hogy élőben is részesüljünk ezen eg­zotikusan északi világ teátrális és egzisztenci­ális megnyilvánulásaiban.