Kezdődik a 26. Festum Varadinum

Kezdődik a 26. Festum Varadinum

Több mint 150 program, köztük egyházi alkalmak, klasszikus és könnyűzenei koncertek, kiállítások, színházi előadások, tudományos ülésszakok és ifjúsági események várják idén az érdeklődőket a május 7-21. között 26. alkalommal megszervezett Festum Varadinumon.

Május ötödikén könnyűzenei előrendezvényekkel nyit a 26. Festum Varadinum: 20 órától három kávéházban is koncertekre várják a rajongókat. A Gekko Pub rendezvénytermében az AK26 zenekar, a Moszkva Kávéházban pedig az Elefánt zenekar lép fel, a Bodega Kávéházban pedig ingyenes Aurevoir-koncertre kerül sor. A Gekko Pub és a Moszkva Kávéház eseményeire jegyek elővételben, illetve a helyszínen kaphatók.

Május hatodikán tíz órától kezdődik a VI. Európai Fotográfiai Fesztivál, amelynek idén a Nagyváradi Vármúzeum ad otthont. Az Euro Foto Art Egyesület szervezésében megrendezendő eseménysorozat programjában fényképészeti kiállítások és workshopok is helyet kaptak.

Szintén május 6-án, 12 órától  a Körösvidéki Múzeumban nyitják meg a Puskás Ferenc emlékkiállítást, amelyet 14 órától a Varadinum kupa labdarúgó gála követ. 18 órától rendhagyó Törzsasztal Könyvdélutánra kerül sor, amelyben a Noran Libro és a Naphegy kiadók újdonságait ismertetik a házigazdá. Az estet a Moszkva Kávéházban 20 órától megszervezendő ART – Po3tri összművészeti esemény, illetve a magyar könnyűzene egyik legfontosabb zenekara, a Kiscsillag Nagyváradi Várban, 20 órától kezdődő koncertje zárja.

Május 7-én 11 órától ünnepi istentisztelet nyitja az egyházi események sorozatát: az Unitárius Templomban szószéki szolgálatot végez Pap Gy. László, a Debreceni Unitárius Egyházközség lelkésze.

Gryllus Vilmos

A Vársáncban ugyanakkor változatos programok várják az érdeklődőket a Mindenki Majálisa! elnevezésű, immár hagyományos rendezvényen.  A magyar tannyelvű iskolák, illetve intézmények bemutatkozóit követően a Vársáncban felállított színpadon Magyarország legnépszerűbb zenekarai koncerteznek: 16 órától Gryllus Vilmos, 17 órától a Desperado, 18 órától pedig a Soulwave zenekar lép színpadra. Az estet a magyar könnyűzene kiemelkedő alkotói zárják: 19:30-tól a Wellhello, 21 órától pedig Szikora Róbert szuperprodukcióira kerül sor.

A Festum Varadinum teljes programja az esemény Facebook-oldalán, illetve a közintézményekben ingyenesen terjesztett műsorfüzetekben olvasható.

 

Május 5., péntek

20:00 AK26 koncert

Helyszín: Gekko Pub rendezvény terem

Programfelelős: Gekko Pub; Posa Tibor manager

Belépő: 25 lej

20.00 Elefánt lemezbemutató koncert

Helyszín: Moszkva (Nagyvárad, Moscovei – Szilágyi Dezső utca 8 sz.)

Programfelelős: Moszkva kávézó

Belépő: 15 lej

 

20.00 Aurevoir zenekar koncert – Belépés dijtalan.

Helyszín: Bodega Nagyvárad, Arany János utca, 7 szám.

Programfelelős: Bodega.

Május 6., szombat

10:00 A VI. Európai Fotográfiai Fesztivál megnyitó ünnepsége

Helyszín: Nagyváradi Vármúzeum konferencia terme, Emanuil Gojdu tér 41. szám

12:00 Puskás Ferenc emlékkiállítás

Helyszín: Körösvidéki Múzeum

14:00 Varadinum kupa – meghívásos labdarúgó gála

Helyszín: a diákok palotája mellett lévő műfüves pálya

10:30 – 13:00 Európai Fotográfiai alkotói műhely

A helybeli sporttánc cigány, illetve magyar, német, szlovák és román néptánc csoportok fotografálása

Helyszín: Nagyváradi Vár nyári színház színpada, Emanuil Gojdu tér 41. szám

16:00 Osztrák fotóművészek kiállításának megnyitója

Helyszín: Nagyváradi Vármúzeum – történeti részleg, B épület, első emelet, 10-11 termek

16:00 Vasile Dorolți, nagybányai fotóművész kiállításának megnyitója

Helyszín: Nagyváradi Vármúzeum – történeti részleg

17:00 Ovi D. Pop EFIAP nagyváradi fotóművész egyéni kiállítása

Helyszín: Nagyváradi Vármúzeum – történeti részleg – B épület, első emelet, 11 terem

18:00 Süli István debreceni fotóművész kiállításának megnyitója

Helyszín: Nagyváradi Vármúzeum – történeti részleg  – B épület, első emelet, 9 terem

18:00 Törzsasztal Könyvdélután  – a Noran Libro és a Naphegy kiadó újdonságai

Közreműködik Kertész Edina és Kőrössi P. József. Házigazda: Szűcs László.

Helyszín:  Illyés Gyula Könyvesbolt.

19:00 óra Borbély Johanna-Eszter bécsi fotóművész egyéni stúdió kiállításának megnyitója

Helyszín: Nagyváradi Vár Vilidár István Stúdió Galériája – C épület, I. emelet

20.00 ART – Po3tri – kiállítás és versek

Helyszín: Moszkova kávézó, Moscovei utca 8. szám

Programfelelős: Moszkova kávézó

20.00 Kiscsillag – koncert

Helyszín: a nagyváradi vár

Május 7., vasárnap

9.00 Mindenki majálisa

Helyszín: a nagyváradi vár

10:00 – 17:00 Nemzetközi Fotográfiai szabadtéri fotókiállítás

Helyszín: Nagyváradi Vár udvara

11.00 Ünnepi istentisztelet. Ezt követi Mátyás Sándor (Pisti), küküllődombói (Maros megye) amatőr fafaragó tárlatának megnyitója, illetve szeretetvendégség.

Helyszín: a nagyváradi unitárius templom (Nicolae Jiga utca, 72. szám)

Programfelelős: Nagyvárad-Bihari Unitárius Egyházközség; Molnár Imola lelkész

 

12:00 Találkozó Kertész Edina ifjúsági íróval

Helyszín: Nagyváradi Vár – Vársánc.

 

14.00 Hátrahagyottak emlékezete –  rendkívüli kültéri tárlat az aradi vértanúk szeretteinek emlékére Helyszín: a Nagyváradi Vármúzeum udvara

15:00 Toma Andrei Moldáv Köztársaságbeli fotóművész egyéni kiállításának megnyitója Helyszín: Nagyváradi Városháza Toronygalériája, Egyesülési tér 1 -3 szám

16:00 Roxin Ioan Franciaországi fotóművész egyéni kiállításának megnyitója

Helyszín: Darvas–La Roche-ház, Iosif Vulcan utca, 11. szám

17.00 Szent László emlékezete Nagyváradon – képzőművészeti kiállítás a Tibor Ernő Galéria alkotókötéssége közreműködésével

Helyszín: Tibor Ernő Galéria

17:00 Romániai zsidók országos kiállítás megnyitója

Helyszín: Neológ Zsinagóga

18.00 Szent László harca a kunnal. A háromszéki Kilyén falu unitárius templomának falain megjelenő 15. századi legenda ábrázolás és annak értelmezése.

Helyszín: Nagyváradi vár, I épület, I emelet

16:00-23:00 Mindenki majálisa – szabadtéri koncertek a vársáncban felállított nagyszínpadon

16:00 Gryllus Vilmos – élő koncert

17:00 Desperado – koncert

18.00 Soulwave élő koncert

19.30 Welhello – élő koncert

21:00 Szikora Robi – R-Go élő concert

20:00 Szabó Béla EFIAP Győri fotóművész egyéni kiállítása

Helyszín: Neológ Zsinagóga

21:00 – 22:00 Euródigipóráma:  digitális vetítés – az Európai Fotográfiai Fesztivál résztvevőinek alkotásaiból

Helyszín: Nagyváradi Vármúzeum